Éjjel strici, nappal prédikátor
A drogtörvény új változatát megérdemelten szedte darabokra a TASZ illetékese.
A drogtörvény új változatát megérdemelten szedte darabokra a TASZ illetékese. Önmagában erre véleményt szentelni aligha érdemes. A droghelyzet ugyanis csak része egy, a faék megkapóan minimalista simplicity-dizájnjával rendelkező folyamatnak. Melynek lényege, hogy amennyiben a kormányzatnak nem tetszik valami, ha problémába ütközik, arra kétféleképpen tud reagálni. Egyik a szigorítás, a tiltás, a büntetési tételek mechanikus emelése. Másik a különadók, a sarcolás, a pénzbeszedés. (Mindkettőről szó lesz a későbbiekben.) A drogtörvény-módosítás, a korábban legális „bódítószerek” elleni drákói fellépés, a rendőrmaffia-leleplezés mind azt sugallja: mostan itten hatalmas csapás lett mérve az alvilágra. Ami hazugság. Pintér Sándor nagyjából akkora csapást vitt be a maffiának, mint Matolcsy György az IMF-nek a kipaterolással. Csapás az a piásokra és szeszgyárosokra, ha egypár kocsma bezár? Már másnap tucatnyi új bögrecsárda pótolja a kiesett kínálatot, s nagyjából így van ez a drogpiacon, ahogy a szervezett bűnözés más határterületein is. Hogy miért, azt a cikkíró és mások se először mondják el.
Legegyszerűbb, ha megnézzük: hol, milyen területeken legerősebb a szervezett bűnözés? Nemigen hallani betörőmaffiáról, bankrablómaffiáról, zsebtolvajmaffiáról, szatírmaffiáról. Mert nem abban van az igazi üzlet, hogy egyik ember leüti, kirabolja, meglopja vagy megerőszakolja a másikat. Hanem abban, mikor a feketepiac szolgáltatói alapon, kölcsönös előnyök mentén kielégíti valakinek a szükségleteit. Vannak dolgok, amiket az állam tilt vagy korlátoz, ámde tömeges igény van rájuk. Ilyen a prostitúció, bizonyos tudatmódosító szerek, a szerencsejáték, a külföldi munkavállalás. Ha ezeket az állam üldözi, nem engedi, (vagy épp monopolizálja) akkor jön képbe az illegális bordélyház tulajdonosa, a drogkereskedő meg a játékbarlang főnöke. Hogy majd én megadom, amire a közönség vágyik. Vagy ott az embercsempész: az egyik országban van olcsó munkaerő, a másikban pedig igény erre a munkaerőre, s összehozza őket. Fenti dolgok teljes körű, különbségtétel nélküli, parttalan tiltása sehová nem vezet, sőt a maffiát gazdagítja. Láttuk, mire jutott a ’20-as években az USA vagy Gorbacsov idején a Szovjetunió a szesztilalommal. Vagy sok nyugati ország a rugalmatlan, differenciálni képtelen bevándorlás-politikával. A szerencsejáték tiltása vagy merev monopóliuma is mindenütt visszafelé sült el. Részleges tiltásra és ugyancsak részleges, szabályozott legalizálásra és liberalizálásra lenne szükség. Például: a gyermekprostitúciót, a fiatalkorúak szexiparban való foglalkoztatását, illetve a prostitúcióra kényszerítést természetesen szigorúan üldözni és büntetni kell. De annak semmi értelme, hogy azt büntessük, ha egy bejegyzett vállalkozó olyan felnőtt, nagykorú embereket foglalkoztat, akik önként, pénzért bocsátják áruba a testüket.
A drogfogyasztást (általában bármilyen szenvedélybetegséget) büntetni szintén teljesen értelmetlen, hisz az ugyanolyan káros szenvedély, mint az alkoholizmus. A pálinka-túladagolásba (a fűtől való alkalmi betépéssel szemben) azonnal bele lehet halni, de legalábbis súlyos toxikózist okozhat. Mégse gondol senki a pálinka-kriminalizálásra. (Sőt, még adómentessé teszik, miért is?) A káros szenvedélyt megelőzni és gyógyítani kell. Ha egy függő ön-és közveszélyes, azt pedig kényszergyógykezelésre utalni. Vannak azonban olyan lágydrogok, amelyek nem veszélyesebbek, (pontosabban kb. ugyanolyan veszélyesek) mintha valaki naponta megiszik két deci pálinkát, elszív egy doboz cigarettát, netán a legkisebb testi vagy lelki bajára is gyógyszert szed, rendszeresen kávét vagy energiaitalt fogyaszt. Azokat ellenőrzötten, hatósági felügyelet mellett legalizálni kéne, s csak az igazán veszélyes készítmények forgalmazóinak üldözésére koncentrálni. Abban minden józan hozzászóló egyetért, hogy kiskorúaknál, fiatalkorúaknál, iskolában, valamint munkahelyen és munkaidőben nincs helye semmiféle tudatmódosításnak. Nem is tiltakozhatunk az ellen, ha egy, illumináltnak látszó diákot vagy alkalmazottat megszondáznak, drogtesztnek vetnek alá. Az is teljesen jogos lenne, ha bizonyos, fokozott kockázati tényezőt jelentő populációkat (intravénás droghasználók, prostituáltak, stb.) orvosi titoktartás mellett, a járványügyi nyilvántartáshoz hasonló bizalmas regisztrációra és szűrővizsgálatra köteleznének. S aki ezt elmulasztja, az már joggal szankcionálható, hisz nem csak önmagát, de másokat is veszélybe sodorhat. Ugyanígy rendben van, ha az, akinek a felelőtlen, kockázatos vagy veszélyes szokása (káros szenvedély, extrém sport, stb.) többletköltséget okoz a közkasszának, fizessen magasabb betegbiztosítási díjat. Vagy ha nincs pénze, akkor közhasznú munkavégzéssel dolgozza le az önrészt.
De azt is be kéne látni, hogy ez így, ahogy most van, egy megnyerhetetlen meccs. Az önkéntes felnőtt-prostitúciót pl. a rendőrség igazából már nem is üldözi, beletörődött a létezésébe. A legtöbb szextanya és kéjlak, valamint az ott dolgozó „szexipari munkások” fenn vannak az interneten, ahonnan bárki elérheti őket. Mégse zárják be azokat szinte soha. A rendőrség és az állam igazából nem üldözi ezeket, hanem illegálisan beszállt az üzletbe, védi őket, a rendőrmaffián keresztül leszedi a sápot, bezsebeli tőlük a pénzt. Igaz, ez a pénz nem a költségvetést, hanem a korrupt rendőrök és politikusok zsebét dagasztja. Egyetlen dolgot lehetne tenni: ennek az iparágnak a normális részét, ahol nincs erőszak, kényszerítés, nincs kemény drog miatti életveszély, nincs gyerekek és fiatalkorúak veszélyeztetése, hanem felnőtt emberek felnőttekkel szórakoznak a saját felelősségükre, azt engedélyezni kéne. S az erőket átcsoportosítani az igazi bűnözők elfogására, az igazi áldozatok megvédésére.
Ugyanis a drog-, játék-, és kurvafronton az a helyzet, hogy ezeknek a tevékenységeknek az üzemszerű, az állami tiltást (vagy monopóliumot) sértő űzését papíron büntetik, a gyakorlatban viszont nem, vagy csak következetlenül üldözik. Vajon mi az oka, hogy egyes „csókos” gengsztereket védenek a zsaruk, másokat meg üldöznek? Nemcsak az, hogy korruptak, hogy a haver felé hajlik a kezük, de az is, hogy a rendőrségnek egyszerűen nincs elég embere, eszköze arra, hogy mindenkit elkapjon. (Nemcsak nálunk, máshol is ez a helyzet.) Így a rendőrség az egyikkel kiegyezik a másik rovására. A drogpiac irányítói pedig hihetetlenül találékonyak. Az elmúlt időszak trendje volt, hogy az illegális szerek lassan kikoptak a piacról, az elosztók legális cuccot terítettek honlapokon, boltokban, ami azért volt törvényes, mert mindig új képlettel gyártják ugyanazt a hatóanyagot. Ha a teljes kémiai képlettörzset betiltják, akkor kitalálnak egy új anyagot. Vagy pedig majd önmagában ártalmatlan, tehát forgalmazható komponensekre bontják a régit. Vagyis a „veszélyes tablettát” üldözik, ezért a fogyasztó egy kompozit pirula helyett két tablettát kap majd, amiknek a gyomorban kifejtett szintézise garantálja ugyanazt a bódulatot. (Legális piára legális gyógyszert, ismerős, nem? Ezt nevezik bináris készítménynek.)
De nézzük csak a párhuzam kedvéért a fájlcserét, hogy „békésebb” vizekre evezzünk. Szerzőjogi magánhadseregek (és a közhatalom) súlyos összegeket költenek az illegális film-és szoftvermásolás üldözésére. Hiába. Sok ezer oldalon fent vannak világszerte a legújabb programok, alkotások letöltési/frissítési kódjai. Ha egyet lekapcsolnak, kettő áll a helyére. Ugyan ki fizet tízezreket egy szoftverért vagy tartalomért, ha ingyen is megkaphatja? A nyomtatott média is ezért döglődik. Meg vajon hányan szörfölnének online hírportálokon, hallgatnának rádiót, ha azokért is fizetni kéne? Biztos, hogy sokkal kevesebben. Az online iparágak, fejlesztők is rájöttek erre. Már szinte az összes szövegszerkesztő, böngésző programnak, operációs rendszernek van ingyenes változata. Videó-tartalmakért sem fizet jóformán senki. A tömegmédia lassacskán rááll az új irányra: hogy a fogyasztót ne rögtön megfejni, sarcolni akarja. Hanem az ingyenes tartalmakkal megfogható, tömeges jelenlétével a hirdetőket odavonzó tényezőt lásson benne.
Pintér Sándor talán nem tudja ezeket? Dehogynem. Ő tudja csak igazán. A rendszerváltás óta Pintér van a leghosszabb ideje vezető pozícióban a rendőrség fölött, először, mint országos főkapitány, aztán – immár másodjára – miniszterként. A rendőrtábornokok többsége az ő tanítványa, neveltje. Csakhogy Pintér egy olyan korszakban lett rendőrtiszt, és most is egy olyan rezsimet szolgál, amelyet a rendpárti demagógia és a cinikus álszentség kettőssége jellemez. Melyben a drákói szigor és tiltás mögött a legbűzösebb panamamocsár húzódik. Az éjszakai mulatóvilág szürkegazdaságát, ezt a hatalmas feketepiacot az orbáni állam sem fogja felszámolni. Csupán átrendezik, mások lesznek a védett bűnözők, más zsaruk szedik be a sápot. Ez a világ elér a pártkasszákig, az államhatalomig, mindenhová. Az átlagos rendőrkapitány pont olyan, mint az átlagos kórházigazgató. Nem hülye, jól tudja, hogy az általa vezetett intézményben tombol a kivételezés, a kontraszelekció, a korrupció, hogy politikusok nyúlnak át a feje fölött, hogy szervezett pénzbeszedő brigádok dolgoznak. De épp azért, mivel nem hülye, esze ágában sincs ebbe belenyúlni. Átlátja, hogy ez a rendszer csak így működik. Hogy csak eltűri vagy nyerészkedik is rajta, az egyéntől függ.
Ahhoz, hogy másképp legyen, gyökeres újraszabályozásra, részleges legalizálásra volna szükség. Ám ennek a rezsimnek minden inkább érdeke, mint ez. Az éjszakai élet dolgozói (örömlányok, utcai és beltéri drogárusok, csaposok, sztriptíztáncosok, stb.) és ügyfelei (fogyasztók, kuncsaftok, diszkó-látogatók) kettős kiszolgáltatottságban vergődnek. Előbbiek rettegnek az őket kézben tartó bűnözőktől, az utóbbiak attól, hogy átverik őket: szar a cucc vagy épp túlságosan is üt, hogy a prosti az ígért aktus helyett kirabolja vagy megfertőzi őket, stb. S mindkét oldal tudja: bár a dolog, amit csinál, ártalmatlan (vagy csak magának árt vele), részben vagy egészben mégis illegális. Ezért aztán az illető zsarolható, amit a hatalom képviselője sarcolásra használ. Ha ennek az iparágnak a még tolerálható része (lásd fent) legálisan zajlana, kevesebb volna a túladagolás, rosszullét, fertőzés, (kiadáscsökkenés), viszont a nyereség „sarcolása” nem védelmi pénz, hanem adóbevétel lenne. De hol lenne érdeke ez a NER-államnak és oligarcháinak? Nem jobb, hogy a prédikátor-öltönyt érdekeiknek megfelelően cserélgethetik a strici-szerkóval? Valamiből élni is kell, nemde?