T/5050 számmal törvényjavaslat olvasható a parlament honlapján. Ez három másik törvényt módosít majd, mindegyikük a felsőoktatást érinti. Ezek közül az egyik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló 2011-es CXXXII. tv. Ez úgy fog módosulni, hogy „államtudományi és közigazgatási, rendészeti, katonai, nemzetbiztonsági, valamint nemzetközi és európai közszolgálati szakokon felsőoktatási tevékenység folytatására kizárólag az Egyetem jogosult.” Már korábban el lett döntve, hogy a magyar felsőoktatás két részre oszlik: az NKE által gondozott szakokra és az összes többire. Egyébként ez a helyzet idéz elő olyan furcsaságokat, hogy míg a nemzetközi tanulmányok alapszakot közismerten eredetileg megszüntetni szándékoztak, tekintettel arra, hogy az inkább a specializációra alkalmasabb mesterszintre való, addig a biztonságpolitikai alapszakot az NKE keretében fenn kívánták tartani, noha ennek tárgyköre elég evidensen szűkebb, mint a nemzetközi tanulmányoké. A legújabb törvény az NKE privilégiumait tovább erősíti a fentebb idézett rendelkezéssel, amelyet később megtold azzal, hogy ”Felhatalmazást kap a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, hogy – az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter egyetértésével – rendeletben határozza meg [a fentebb felsorolt szakok] vonatkozásában az alap-és mesterképzés szakjait és a szakok képzési és kimeneti követelményeit, valamint az oklevéllel tanúsított szakképzettséget, és annak a Magyar Képesítési Keretrendszer és az Európai Képesítési Keretrendszer szerinti besorolását.”

Röviden: a felsorolt szakokhoz a tudománypolitikáért, a tudományszervezésért felelős minisztériumnak (EMMI) semmi köze nincs, az NKE pedig egy olyan kiváltságokkal fölruházott intézmény lesz, amelyet egyértelműen kiemelnek a magyar felsőoktatás intézményrendszeréből, s olyan szakok (szakok?) oktatását fogja végezni, amelyek tartalmáról semmilyen tudományos közösség nem formálhat álláspontot. Kérdés, hogy egyetemnek nevezhető-e a jövőben. Nem elvileg, hanem tartalmilag.

Ugyanis. A világ mértékadó egyetemi világát döntő mértékben a tudomány és a piac szervezi. Piacon természetesen nem néhány politikus vagy politikai tanácsadó ötleteit, hanem a jelentkezők tízezreinek megfontolt döntéseit értjük. Tudományon pedig a tudományt művelők sokszínű közösségeit. Persze állami kontroll sokfelé van, mindenekelőtt a fenntartás, finanszírozás, működtetés terén, de azt, hogy mi a tudomány, még a magyar Alaptörvény is nagyon határozottan és helyesen kiveszi az állam fennhatósága alól: „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.” Ez azért szerintem tartalmazza annak tilalmát, hogy az állam vagy annak képviselője egyetlen tollvonással mondjuk komplett tudományterületet hozzon létre. Márpedig ilyen a fentebb említett „államtudomány,” amely már régóta (német hagyományt követve) csak egyes jogi karok elnevezésében szerepel, képesítéshez nem köthető. A törvény viszont osztatlan (ötéves), ráadásul az egyébként ma már egyre anakronisztikusabb „kisdoktori” címmel záruló képzést irányoz elő erre a nemlétező tudományterületre. Fölvetném, bár nem vagyok alkotmányjogász, hogy a fenti törvény nem föltétlenül harmonizál az Alaptörvény idézett rendelkezésével.

Természetesen semmi kifogásom az ellen, hogy legyen államtudomány (újra), bár Németországban már alig van, angol nyelvterületen imitt-amott afféle governance studies-ként találunk ilyesmit. Legyen, ha van rá igény és van hozzá ötlet, innováció, kereslet, akár az állam részéről is. De ezekre nézve semmilyen információnk nincs, egy szűkszavú kormányhatározatot leszámítva. Az ilyen elképzeléseket normális – a tudományos közösség kontrollja alatt zajló – eljárásokban például az egyetem (esetünkben az NKE) veti föl, kellően megindokolva (ezt hívják szaklétesítési kérelemnek); majd a Magyar Akkreditációs Bizottság, esetleg a Magyar Tudományos Akadémia megfelelő grémiumai végigtárgyalják, hozzáillesztik a meglévő szerkezetekhez, átgondolják, hogy valóban új tudásformáról illetve a piacon jól körvonalazott igényről van-e szó. Ezeket a világon mértékadónak elismert és jól bevált eljárásokat a törvény egészen nyílt brutalitással dobja sutba.

Az, hogy az NKE kizárólagos oktatási jogot kap, szintén erősen Alaptörvény-ellenesnek látszik: „A felsőoktatási intézmények a kutatás és a tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, szervezeti rendjüket törvény szabályozza. Az állami felsőoktatási intézmények gazdálkodási rendjét törvény keretei között a Kormány határozza meg, gazdálkodásukat a Kormány felügyeli.” Ebből szerintem inkább az következik, hogy bár a kormányzat az egyetemek szervezeti, illetve az állami fenntartású egyetemek finanszírozási rendjét meghatározhatja, a kutatás és a tanítás tartalmát nem. Ebbe pedig alighanem beletartozik, hogy az adott egyetem milyen szakokat kíván és képes indítani.

Vélelmezhető persze, hogy az NKE-n kívül katonákat vagy rendőröket más magyar egyetem nem kíván képezni, mert nem is tud, híján a megfelelő tárgyi és személyi feltételeknek. De államtudományt vagy biztonságpolitikát ne tudna? S ha tudna, miként lehetne alkotmányosan megtiltani számára? Főleg, ha például nem is állami egyetemről van szó, mondjuk a Pázmányról vagy a CEU-ról? A kormányzat még mindig megteheti, hogy államilag finanszírozott helyet máshová nem biztosít, csak az NKE-re. De kategorikusan megtiltani egy képzés indíthatóságát? Kiállja ez a magyar alkotmányosság és a nemzetközi, uniós felsőoktatási jogrend próbáját?

A törvény indokai persze elég világosak. Sőt, bizonyos fokig talán méltányolhatók is. De fel nem foghatom, hogy miért jó akár az államnak is, ha az intézmények közötti versenyt kizárva lemond azokról a tehetségekről, akik felszínre hozásában éppen a verseny jelenti az egyik legerősebb motivációt. Magyarországon ugyanis valódi verseny van a jó hallgatókért, akik – akár hiszi ezt a szélesebb közönség, akár nem – igenis folyamatos, ha nem is egyenletes teljesítményjavítási kényszer alatt tartják az egyetemeket. Ez méltó a valódi egyetemekhez, nem a törvénybiztosította és ráadásul a közérdeknek is ellentmondó privilegizálás. A „jó állam,” amely az NKE Államtudományi Intézetének egyik kutatási témája, nem mondhat le a legjobbakról, jöjjenek azok akárhonnan.