Tetszett a cikk?

A kulcskérdés: van-e elegendő erkölcsi hitele Gyurcsány Ferencnek átfogó céljai megvalósításához? A kormányfő dolgozata – fenntartva az Őszöd óta tartó vonalat – nem néz szembe a morális deficittel. Kellő hitelesség híján számára csak a pragmatikus politikai küzdelem terepe marad, elvi politikát képtelen folytatni - állapítja meg a Méltányosság Politikaelemző Központ legújabb elemzése.


Gyurcsány Ferenc. Csereajánlat  a vállalkozásoknak.
© MTI - Soós Lajos
A Megegyezés – szerzője fogalmazásában – „javaslat Magyarországnak arra, hogy merre menjen a következő években. Cselekvést szolgáló terv, de több annál. Azt is bemutatom, milyen gondolkodás, értékválasztás húzódik meg az egyes intézkedések mögött”. Hangsúlyozottan egy személy mondja el gondolatait a külvilágnak, tehát személyes hitvallással állunk szemben – immáron nem először. De a mostani gondolatmenetet mindössze egyetlen előzményhez köti: a 2007 őszén elfogadott 48 pontos cselekvési tervhez, amelyben először fogalmazta meg célként a társadalmi kultúra átalakítását.

Cél: a pongyola társadalom átalakítása

Nem Gyurcsány Ferencnek hívnák a szerzőt, ha nem hangsúlyozná: „sokkal összetettebb problémával állunk szemben, mint amit például egy vagy több adóintézkedés önmagában kezelni volna képes”; Magyarország ügyeit tehát pusztán pragmatikus reformokkal, intézkedésekkel nem lehet rendbe tenni. A szerző – régi szokása szerint - azt szeretné megértetni olvasóival, hogy a feladat rendkívül bonyolult, amelynek megoldásához csakis egy világos értékrend alapján juthatunk el. A cél, ami felé tartani kell, egy korszerű, hatékony és versenyképes Magyarország s egy életképes magyar társadalmi-gazdasági modell. Most sem magyar modell nincs, sem versenyképes ország. Ennek oka pedig a legfontosabb szereplők (állam, családok, egyének) magatartási kultúrájában keresendő.

A Megegyezés talán legfőbb célja, hogy ezeket a szereplőket felrázza, s rávegye őket arra, hogy támogassák egy új modell kialakítását. Az állam kapcsán igyekszik túllépni a szokott sémákon, s megállapítja, az állam „csak akkor tudja óvni, védeni, szolgálni polgárait, ha ők készek az állampolgári együttműködésre, az állam fenntartására… az országok sikerességének, versenyképességének alapja az ezt támogató társadalmi kultúra, ezért a reformintézkedések végső célja a társadalmi szereplők viselkedésének átalakítása”. A dolgozat ostorozza (de történetileg meghatározottnak tartja) a Magyarországon kialakult magatartási kultúrát, a „pongyola társadalom” jelenségét.

Sokadszor keres tehát ország-átalakító munkához szövetségeseket, de itt mindjárt a dolgozat egyik legproblematikusabb vonatkozása tárul fel. A javasolt csomagterv ugyanis megvesztegetően racionális, ám érzelmi azonosulási pontokat alig kínál. Márpedig a történelem is arra figyelmeztet: a világban ott voltak sikeres nagy programok, ahol az államférfiak építettek a társadalom érzelmi energiáira is. Egy esetben találtunk csak utalást érzelmi tényezőkre, ott, ahol a kormányfő elmagyarázza: a cselekvési program célja egy magyar modell létrehozatala, amely „nem más, mint sajátos, ránk jellemző társadalmi-gazdasági egyensúly, amelynek belső arányairól bizonyos határok között magunk dönthetünk”. Ez azonban kevés, így a program – talán akarata ellenére – túl sokat bíz a racionális-pragmatikus szakpolitikai elképzelésekre.  

Partnerállam és csereajánlat (Oldaltörés)

Gyurcsány Ferenc nagyigényű általános modernizációs céljait – a kormányzás felől nézve – a partnerállam gyűjtőfogalma sűríti magába. S hogy ne pusztán csak egy újabb fogalmi bűvészkedésnek tűnjön, rögtön meg is jelöli a partnerállam konkrét feladatait. Ilyenek a halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyerekeket oktató pedagógusok bérpótléka (2009-től); a középiskolákban alanyi jogon járó angol-oktatás (2010-től); a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program (2009-től); vagy a „szegények bankjának” felállítása (határidő nélkül).

Miközben ezeket az ígéreteket teszi, egyúttal azt igyekszik bizonyítani, hogy tanult a korábbi tapasztalatokból, s nem valamiféle „állami radikalizmus” híve (mint amivel az ellenzék vádolja), hanem ma már szofisztikált államfelfogást képvisel. Ennek lényege, hogy nem akar sem „államdogmatikusnak”, sem „piacdogmatikusnak” tűnni: „Partnerséget, egyezséget ajánlok tehát a magyar kis-, közép- és nagyvállalatoknak. Érdemi tehercsökkenésért cserébe magatartásváltozást kérünk”.

Ez a „csereajánlat” tehát a partnerállam specifikus többlete a korábbi államvezetési stratégiákhoz (jóléti, gondoskodó, beruházó stb.) képest. Ha tetszik: egy újabb társadalmi szerződés. De a miniszterelnök pontosan tudja: semmi garancia arra, hogy a partnerségbe bevonni kívánt üzleti-társadalmi csoportok tudnak és/vagy akarnak is élni ezzel a lehetőséggel. Ezért felvet egy „biztonsági forgatókönyvet” arra az esetre, ha az adóbevételek a tervezett reformok nyomán mégsem folynának be. Ez az ún. adócsökkentési alap, amelyet 300 milliárd forinttal kívánnak beépíteni a 2009-es költségvetésbe.

De a „biztonsági forgatókönyvvel” nem reális opcióként számol a szöveg, amely két külső szakpolitika „mankóra” is támaszkodik. Először: a program úgy hirdeti magát, mint amely lényegében „magáévá tette” az SZDSZ adócsökkentési koncepciójának központi elemeit. Másodszor: rejtett agendaként beilleszti a programba a Fidesz érvényben lévő adócsökkentési koncepciójának néhány fontos elemét is. Ez a dolgozat igazi „big deal”-je (mondhatnánk ezt rejtett szakpolitikai nagykoalíciónak is), ám – meglepő módon – erről az elmúlt napok közbeszédében nem esett szó. Szövegelemzésünk azonban megmutatja, hogy a Fidesz 2007. decemberi hivatalos programja Gazdasági növekedés és szociális biztonság című fejezetéből számos elem köszön vissza a Megegyezés-ben. A Fidesz szakértői például így írnak: „Nem várható jogkövető magatartás, ha a jogszabályok havonta változnak, ha a magas adókulcsok miatt a vállalkozó szinte garantáltan tönkremegy…Az adórendszer terheinek csökkentésével és az adóbürokrácia egyszerűsítésével szövetséget kínálunk a polgároknak”. (Európai Magyarország, Fidesz, 19.o.). Ha valaki elolvassa a Megegyezés-t, meghökkenve láthatja igazolva a fentieket.  

Erkölcsi hitelesség (Oldaltörés)

A Gyurcsány-dolgozat nagy energiákat mozgósít részben egy világos, értékalapú politika kijelölésére, részben a hozzá tartozó szakpolitikai eszközök számbavételére és a korábbiaknál konkrétabb programok felvázolására. Azon a kényszerpályán azonban, amelyen az egypárti kormány és annak feje mozog, e tervek nem önmagukban, hanem egy programon kívüli tényezőn, a hitelességen keresztül méretnek meg. A kulcskérdés tehát ez: van-e elegendő hitele Gyurcsány Ferencnek átfogó céljai megvalósításához? A kormányoldal azonban nem így teszi fel a kérdést, hanem így: eléggé jó és koherens-e az ajánlat ahhoz, hogy a gazdaság és a társadalom mérvadó csoportjai - a fenti „csere-megállapodás” keretében - támogassák? Ez két nagyon különböző megközelítés. Az előbbi erkölcsi szempontokat helyez a középpontba, az utóbbi érdekszempontokat. Az előbbi nézőpont szerint óriási a kormányfő morális és hitelességi deficitje, az utóbbi szerint viszont szó sincs ilyesmiről.

A tanulmány – fenntartva az Őszöd óta tartó vonalat – nem néz szembe ezzel a morális deficittel, így nem is törekszik arra, hogy a cél sikeres megvalósításához szükséges morális erőforrásokat megteremtse, vagy legalább gondolkodjon róluk. Ennek hiányában marad a pragmatikus politikai küzdelem szintje, ami viszont csak az egyik terep, s nem is biztosan a legfontosabb a miniszterelnök által megcélzott csere-megállapodás tető alá hozásához. Ez pedig azért lehet végzetes a kormányfő számára, mert elvi politikát (kellő erőforrás hiányában) lehetetlen folytatni. Azzal együtt is tehát, hogy saját táborának jó részében népszerűsége és hitelessége továbbra is töretlen, az országos politikában láthatóan beszűkült a cselekvőképessége.

2006 óta arra épül a baloldali közbeszéd, hogy a hitelességgel voltaképpen semmi gond nincs. Az ilyen alapállás azonban akkor sem volt helyes, a mai körülmények között pedig még kevésbé szerencsés. A nemzetközi politikatörténet ismer politikusokat, akiknek személyi hitele – bárminő okból – megkérdőjeleződött. Az, hogy mikor és kinek a hitelességén esik csorba, nem helyzetekhez kötött tényezők, hanem stabil normák függvénye. Magyarországon azonban ilyen normák nincsenek, ezért – ha tetszik – az „objektív” rendezőelvek sem késztették a baloldalt arra, hogy szembenézzen ezzel a kérdéssel. Így a programok egymásutánjának kavalkádjában nem született meg az az egy, az a talán legfontosabb program, ami a morális hitelesség helyreállítására vállalkozik.

Méltányosság Politikaelemző Központ

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!