Bokros Lajos egyetlen esélye, hogy lecsíphet a potenciális LMP-bázis, illetve az MSZP-ből kiábrándult bizonytalanok táborából. Kérdés, sikerül-e neki? Vagy a Fórum közel negyedszázados pályaíve átmegy zuhanórepülésbe? A történelem iróniája, hogy a két hajdani szekértáboros ellenség, a „nyugodt erő” és a „szabad madarak” végzete összefonódott: a siker vagy a kudarc is közös lesz.
A jelöltállítás során kiderült: az MDF-törzsbázis épp csak elég az országos listához, de a bejutás eléréséhez nagyon kevés. A párt mozgósítható, hadra fogható, komolyan vehető tagsága pedig lassanként elfér a lakitelki sátorban.
Nyögvenyelős, vesszőfutásos jellegűre sikeredett az MDF kampánystartja. Területi listaállításban még az LMP is beelőzte a pártot, s az is csak utolsó pillanatban dőlt el, hogy lesz fővárosi MDF-pártlista. Az eddig rendíthetetlen Dávid-pártinak minősülő Csapody Miklós visszalépésével pedig újabb csapás érte a rendszerváltás óta pártütésektől, frakcióharcoktól gyötört MDF-t. A ’90-es években Antall és Csurka hívei, majd a pártelnök-miniszterelnök halála után az antalli és a lakiteleki örökség pártolói vívtak hosszú csatákat. Az utóbbi évtizedet pedig Dávid Ibolya önállóságpárti és Lezsák Sándor, illetve Almássy Kornél de facto Fidesz-szövetséges koncepciójának gyilkos vitái árnyékolták be. Hogy aztán Bokros Lajosban véljék megtalálni a Fórum új identitásának kulcsemberét. A Horn-kormány egykori pénzügyminiszterében, aki annak idején, az általa bejelentett gazdaságstabilizáló csomag miatt, az MDF támadásainak céltáblája volt. Nagyot fordult a világ, az MDF parlamenti bejutása jelenleg egyetlen másik politikai tényezőnek sem érdeke.
Dávid Ibolyának a konkrétumokkal igencsak fukaron bánó politikusi válaszain is átsüt: a párton belül komoly feszültségeket generált az SZDSZ-politikusokat is nyerő helyen szerepeltető országos lista. Az előző időszakokban még komoly, fajsúlyos hivatalos vagy informális belpolitikai fegyvertársakkal rendelkező MDF pillanatnyilag csak és kizárólag a törpepárttá degradálódott, önmagában életképtelen liberálisokra számíthat. Akiknek közelsége – az elmúlt hónapok-évek városházi botrányai után – valószínűleg több szavazópolgárt taszít el, mint ahányat odavonz. (Csapody amiatti sértettsége, hogy Fórum-őskáder és húzónév létére az SZDSZ-es ejtőernyősök alá sorolták, innen nézve méltányolható és jogos.)
Dávid Ibolya és Orbán Viktor. Amikor még szent volt a béke
Bánkuti András
Valaha még nagypárti násztánc zajlott az MDF barátságáért. ’98-ban, majd 2002-ben a Fidesz hajlandó volt a hátán, közös lista révén bevinni őket a parlamentbe. Az első választó fiatalok a ma ismeretében talán elképzelni sem tudják, de való: tíz éve Dávid Ibolya és Orbán Viktor egymás politikai bajtársai voltak. Szakításuk a jobboldal 2002-es veresége után következett be. Ennek közvetlen oka a Fidesz által hirdetett „Egy a tábor, egy a zászló” stratégia volt. Melynek lényege, hogy az orbáni irányítású jobboldali vezérerőnek kívánt alárendelni minden, játékban lévő faktort – a középutas, jobbos beütésű konzervatív-liberális rétegektől a szélsőjobbig. Mindez nem hagyott kétséget afelől, hogy a MDF-nek is a bedarált kisgazdák és kereszténydemokraták sorsát szánták.
A Fidesz-MDF-konfliktus elmérgesedésének sara nagyobbik részben Orbáné. Már csak azért is, mivel olyan kapcsolatban, ahol jelentős méretbeli különbségek vannak, értelemszerűen a nagyobbik fél dolga a gesztusgyakorlás, az engedménytétel. Hozzáteendő: az MDF, amely ezután a „normális Magyarország”, a bolond pártóriások közötti épeszű törpe szerepét játszotta, nemigen tudott egyenlő távolságra lenni a két tömb viszonylatában. Már a 2006-os választásokon informálisan követett MDF-taktika is a szoclib oldal malmára hajtotta a vizet. Később pedig egyre több jel mutatott arra, hogy a Fórum netán hajlana egyfajta Fidesz-ellenes, hárompárti Olajfa-koalíció létrehozására.
A háttérbeli MSZP-MDF érdekazonosság kontúrjai leginkább az UD Zrt.-vel kapcsolatos botrány mentelmi vonzatában sejlettek föl. Annál inkább jeges zuhanyként érhette Dávid és Bokros pártját, hogy a Fővárosi Választási Bizottság listavétózó döntését szocialista egyetértés mellett hagyták jóvá. Amin még az MSZP-ellenességgel aligha vádolható Magyar Demokratikus Charta is felháborodott. Holott különösebb meglepetést ez a Fidesztől balra-balközépre lévő politikai teret egészében lefedni akaró szocialista kampánytaktika ismeretében aligha okozhatott. Végül: az LMP-nek sem érdeke az MDF küszöbugrása, hisz a nagypártokból kiábrándult, ugyanakkor a szélsőjobbtól megrettent nagyvárosi választók kegyeiért a Fórum és a Lehet Más küzd.
Ha az MDF-nek valahogyan mégis sikerül bejutnia az Országházba, csúcsvezetésének legfontosabb pártfeladata a helyi struktúráik újraépítése-fejlesztése. A káderdeficit vészt jósló szimptómája, hogy ama időközi voksoláson, mely 11 százalékos LMP-részsikert hozott, a Fórum labdába sem rúgott. Immár politikai elemzés tárgya az MDF fura szervezeti hátországa, mely az utóbbi években a Tisztelet Társaságától a Hit Gyülekezetéig terjedt. Valószínű, hogy a megroppant logisztikai bázisú Fórum rá is szorult ilyesféle, befolyásos mecénásokkal és/vagy komoly szervezettséggel rendelkező „mankókra.” Csakhogy ez hosszú távon fenntarthatatlan. Ugyanis ássa el magát az a kispárt, amely sorain kívüli erőkre szorul a cédulagyűjtés és a parlamenti küszöbugrás tekintetében. Ez semmivel nem különb, mint kiszolgáltatva lenni valamelyik nagypártnak.
