Egy baráti link jóvoltából („Ezt látnod kell!”) utólag megnéztem a Megasztár új fordulójának első adását, s nem akartam hinni a szememnek, hogy Presser Gábor „benne van a tévében”. Ő közismerten „nehéz ember”, mert maximalista, ragaszkodik a minőséghez, az értékekhez, az elveihez. Életműve a bizonyíték erre. Ezért a Megasztár első elődöntőjét (?) látva arra gondoltam, hogy ha máskor nem, de a színpadra kitántorgó, majd ott fetrengő, már előzsürizett „tehetség” láttán feláll, leveszi magáról a mikrofont, s faképnél hagyja ezt a társaságot.

Presser Gábor

zenekarokaz.hu

Nem tette. Végig asszisztálta a produkciót, s ezzel személyével, jelenlétével szakmailag hitelesítette ezt a műsort, amely tehetségkutatónak nevezi magát, valójában azonban egy valóságshow. Itt nem egy gátlástalan, törtető, önértékelési zavarban szenvedő, önimádó szereplő a kamera láttán gátlástalanul kivetkőzik magáól, s ezt a zsűri értékeli, bírálja.

A Megasztár hajdanán tehetségkutató versenynek indult. Az első szériák után még hihettük azt, hogy valóban új tehetségek felkutatásáról, s nem pénzcsinálásról van szó. Aztán gyorsan kiderült, hogy a hazai poppiac nem képes átvenni ennyi „megasztárt”, „kis csillagot”, a sztárhiánnyal küzdő bulvárban viszont remekül lehet eladni a felfedezetteket, s a tehetségkutatás átalakult reality show-vá.

Eszenyi Enikő

zenekarokaz.hu

A kereskedelmi tévék kreatívjai a jelentkező tízezrek (hogy miért ennyire népszerűek a castingok, erről majd máskor) gátlástalanságára és ízléstelenségére építve elképzeltek, majd összepakoltak egy olyan tehetségkutató valóságshow-t, amely a tömegszórakoztatást szolgálja. Valaha a szerkesztői kontroll arról is szólt, hogy az ízléstelenséget, mások méltóságát sértő jeleneteket ne engedjék nyilvánosság elé, illetve a forgatókönyvekből eleve kivegyék. Most az efféle produkciót is azzal próbálják feldobni, hogy az ingerküszöbhöz alkalmazkodva egyre közönségesebb, alpáribb, undorítóbb dolgokat engednek a képernyőre, illetve minderre a szereplőket is megpróbálják rávenni, akik aztán már mintaként szolgálnak a következő szériába jelentkezőknek.

Friderikusz Sándor

zenekarokaz.hu

A Megasztár eredetileg a brit Pop Idol című tehetségkutatót másolta, majd 2008-ban átváltott a francia Star Academy-ra, amely már bevallottan egyfajta valóságshow, ahol a szórakoztatás célja a haszonszerzés, csak ebben nem feleség vagy a nagy Ő keresése a cél, hanem a tehetségkutatás. Mivel ez is széles tömegeket érdekel, a siker garantált, hiszen ráadásul a versenybe belekódolták a botrány, a médiafelhajtást, a versenyzők, zsűritagok körüli palávert. Ami történik, az nem a zenéről, nem a tehetségekről szól, hanem a pénzről, a profitról.

Amit látunk, egy globalizált licenc magyar megvalósítása. A tehetségek célirányos kiválogatása alapján szinte előre megmondható, hogy az első körben melyik félnótás és tehetség kerül a képernyőre, de a döntőbe jutók összetétele sem okoz már nagy fejtörést. Hiszen a tapasztalatok alapján a szerepeket egy portfolió alapján (a versenyzők között legyen határon túli magyar, rocker, szentimentális picsogó, hátrányos helyzetű kisebbségi, kiskorú bakfis, gyerek (eltörölték az életkort), magyar kapcsolatokkal rendelkező külföldi stb.) osztják el.

Mester Tamás

zenekarokaz.hu

A tehetség a döntőbe jutottak esetében sem elsődleges szempont. Sokkal fontosabb, hogy a kiválogatott tehetségek a műsor szempontjából „megcsinálhatók”, dramatizálhatók legyenek, nézettséget hozzanak, hasznot hajtsanak. Olyan karakterek kellenek, akik jól eladhatók a közönségnek, a médiának, illetve akikkel a műsor után is tovább pörgethető az „őrület” a kereskedelmi médiumokban. Mert a poppiacon – bár sokaknak lemeze is készül - ezek a tehetségek néhány kivételtől eltekintve alig-alig maradnak életben. Igaz, a felfedezőknek nem is ez a célja, hiszen az igazi sztárság felépítéséhez egy másik piaci szegmensben sok pénz, promóció kell(ene). A magyar megasztárok esetében azonban az utóélet is a média sztárcsinálóinak pénzszerzéséről szól, hiszen a saját üzleti érdekeiket szem előtt tartva olyan évekre szóló, szigorú feltételeket szabó szerződést iratnak alá a felfedezettekkel, amelyhez képest a jobbágyokat röghöz kötő klauzúrák szóra sem érdemesek.

Az előző szériák győzteseinek és tehetségeinek sorsa – tisztelet a néhány kivételnek – jól ismert. A műsor alatt és után a megasztárokat kivétel nélkül betolták a bulvárba, a kereskedelmi médiába, ahol ródsóztak, balhéztak, vetélkedtek, nyomták a pláza-haknikat, részt vettek a vacsoracsatákban stb.. Aki ezt elfogadja, az ideig-óráig élheti celebek hétköznapi életét, a megszabott „élettérben” futtatják, s közben kizsákmányolják a megkötött szerződés szerint, aki viszont nem vesz részt az efféle mókákban, annak befellegzett, eltűnik, elfelejtik. Példák mindkét esetre bőven vannak.

Természetesen ebben a műsortípusban a zsűri összetétele és funkciója is megszabott, globalizált. A portfolió itt is adott: van benne bájologó „jó ember” (nő), megmondó „gonosz ember” (üzletember a showbizniszből) és tekintélyes szakértő (zenész). Nálunk ezt a triumvirátust Eszenyi Enikő (ő vajon mikor lesz „Enci”?), Friderikusz Sándor („Fridi”)  és Presser Gábor („Pici”) alkotja  (Mester Tamás szerepét én nem látom.). A magyar zsüri tagjai Dieter Bohlen (ex-Modern Talking), Danii Minogue, Simon Cowell, Cheryl Crow, Victoria Beckham, Paula Abdul mellé sorolhatják be magukat. (Lehet büszkélkedni!)

Bevallom, soha nem gondoltam volna, hogy Presser Gábort egy ilyen, a tehetségkutatás fügefalevelével takarózó, hazug, pénzcsináló vállalkozás hitelesítő embereként látom viszont. Egy olyan produkcióban, amely az elejétől végig sokak téveszméiből, butaságából, kiszolgáltatottságából csinál nagyon sok pénzt – keveseknek.  Csalódást keltett, mikor azt mondta: „nagyon jó szívvel ülök be újra a Megasztár zsűrijébe.” Az első elődöntő során azonban igen beszédes volt néha az arca… S ezért sem értem, hogy ő és Eszenyi miért vállalta el ezt a hozzájuk méltatlan szerepet. Maguknak ártanak, amikor a képernyőre engedett produkciókat „értékelik”.  Kedves Presser Gábor, ez nem a te műfajod!