hvg.hu:  Ön 1939-ben, húsz évesen csatlakozott a szociáldemokrata párthoz. Hogyan került a Szabadság Rádióhoz?

Gábor Róbert:. Bejártam a Conti utcai pártközpontba, ott ismerkedtem meg Peyer Károllyal. Ekkor nagyon nehéz idők jártak, egészen 1944. március 19-ig, a német megszállásig a szocdem párt legálisan működhetett. 1942-ben Kállay Miklós miniszterelnök és Peyer titokban megegyezett arról, hogy elindítanak egy titkos rádiót a kiugrási politika támogatására, illetve a brit és az amerikai közvélemény tájékoztatására.

Gábor Róbert

Stiller Ákos

Ez volt a rövidhullámon sugárzó Magyar Szabadság Rádió, mely Ujszászy Istvánnak, a VKF 2 osztály, majd az Államvédelmi Központ vezetőjének tudtával, és Kádár Gyula ezredesnek, a VKF-6 parancsnokának támogatásával Budafokon működött. Vezetője Makkai János képviselő volt, a második zsidótörvény beterjesztője, aki azonban ekkorra már németellenessé vált. Helyettese, aki a rádiót érdemben vezette, Pisky-Schmidt Frigyes, Peyer közeli munkatársa volt. A rádiónak Pisky megbízásából dolgoztam. Kommentárokat írtam, amelyeket Székely Beáta bemondónő olvasott fel. De dolgoztam a Népszavának is, álnéven.

hvg.hu: Kaptak valami visszajelzést arról, hogy mennyien hallgatták a Magyar Szabadság Rádiót?

G.R.: Nehéz volt felmérni a hatását, de úgy tudtuk, idehaza is sokan hallgatták. Hírt adtunk a háború állásáról, a munkaszolgálatosok sorsáról. A rádió egyébként a német megszállásig működött. Akkor eltüntettük az adóberendezést, a németek keresték, de nem találták meg. Sajnos a vidéki zsidók deportálásáról a rádióban már nem tudtunk hírt adni.  De röplapot kiadtunk, tiltakoztunk a szörnyűségek ellen.

hvg.hu: 1944 tavaszán ellenállási csoporttá alakult a rádiót működtető csoport, és ebben ön is részt vett. Hogyan úszta meg a letartóztatást?

G.R.: A csoportot Stollár Béla főhadnagy vezette, székhelye a Klotild utcában volt, amely ma az ő nevét viseli. Szálasi államcsínye után kisebb fegyveres akciókat hajtottunk végre a nyilasok ellen, plakátokat is ragasztottunk. 1944 karácsonyán ütöttek rajta a csoporton, kis híján otthagytam a fogam. Pisky-Schmidt Frigyes megmenekült: látta a nyilas kordont, és már nem ment be a lakásba. Nekem az volt a szerencsém, hogy nem aludtam velük, a Szemere utcában volt egy szobám. 1945. január 15-én bombatalálat érte a házat, úgy menekültem ki hajnalban az égő házból.

hvg.hu: 1945 május elején Peyer Károly hazajött Mauthausenből, a deportálásból, de Magyarországon egy megosztott szociáldemokrata pártot talált. Hogyan szalámizták le a pártot a kommunisták?

G.R.: Akkorra már a baloldal átvette a hatalmat az SZDP-ben. De létezett a párton belüli centrum és a jobboldal is. Akkoriban Kéthly Anna és köre a centrumnak számított, a jobboldal vezető figurája pedig Szélig Imre volt. Peyer, amikor hazatért, még a vezetőség tagjának számított, de augusztusban, az első választáson már leváltották tisztségéből, mivel ebben az ügyben a baloldal egyetértett a centrummal. 1945 szeptemberében a helyhatósági választásokon a szociáldemokraták a kommunistákkal együtt indultak, de vereséget szenvedtek, mert a kisgazdák a fővárosban is taroltak.

Peyer, Valentini, Györki nem voltak hajlandók közös listán indulni a kommunistákkal. Ők és még néhányan ellenezték az összefogást az MKP-vel, és írtak erről egy memorandumot, amit aztán 1946. december 8-án hoztak nyilvánosságra. Bár a pártvezetőség nem volt hajlandó tárgyalni a memorandumról, a centrumnak is ez lett az álláspontja. Ekkortól kezdve a baloldal, a kommunisták támogatásával már a centrum kiszorítására is törekedett: a fontosabb tisztségekbe Szakasits Árpád, Marosán György és Schiffer Pál embereit rakták.

hvg.hu: Hogyan jutott ki külföldre? Valóban magával vitte az ÁVO munkatársak listáját, ahogy akkoriban rebesgették?

G.R.: Erre az utóbbi kérdésre nem áll módomban válaszolni. Tény, hogy a kommunisták szemében, jobboldali szocdemként, veszélyes elem lettem, társaimmal együtt a politikai rendőrség célkeresztjébe kerültünk. Peyer már látta, hogy a kommunista hatalomátvétel elkerülhetetlen, és úgy döntött, próbáljuk meg informálni a nyugati szövetségeseket a magyarországi demokrácia elfojtásáról. Azzal bízott meg, hogy Piskyvel együtt szökjünk át a határon, és informáljuk a nyugati szocdem pártokat. 1947 szeptemberében hagytuk el az országot. Peyert már korábban kizárták az SZDP-ből, és a 47-es kékcédulás választásokon a Magyar Radikális Párt képviselőjeként szerzett mandátumot. Amikor ettől is megfosztották, novemberben követett bennünket.

Ludas Matyi karikatúra a szocdem párt szétveréséről - 1948 február

www.tankonyvkiado.hu

1948. február 16-án a Népbíróság Peyert nyolc év fegyházra ítélte, engem pedig kötél általi halálra.

hvg.hu: Mindenestre különös, hogy a legszigorúbb büntetést kapta, miközben másokat „csak” életfogytiglanra vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Ezután mi történt?

G.R.: Egy darabig Párizsban éltem, majd 1949 végén az Egyesült Államokban telepedtem le, az akkor megalakult Szabad Európa Bizottság kutatóközpontjában dolgoztam 1959-ig. Kovács Imre, Juhász Vilmos és Csicsery-Rónay István voltak a munkatársaim, de kapcsolatban voltam Nagy Ferenc volt miniszterelnökkel, Pfeiffer Zoltánnal, Varga Bélával, Barankovics Istvánnal, Auer Pállal és másokkal is. Később az AFL-CIO szakszervezeti szövetség alkalmazott. Amikor változott a helyzet Kelet-Európában, a szövetség aktív támogatást nyújtott az ottani demokratikus erőknek. Forgách Pál, a TDDSZ elnöke 1989-ben megkeresett bennünket, attól kezdve segítettük a független magyar szakszervezetek, illetve a Liga megalakulását is.

hvg.hu: Mi a véleménye a jelenlegi magyarországi fejleményekről?

G.R.: Nyilvánvaló volt, hogy az 1989-90-ben kialakult politikai szerkezeten, amelybe még a kommunisták visszatérése ellen építettek be garanciákat, változtatni kell. Bízom benne, hogy a szükséges rendszerkorrekció után Magyarország visszatér a kiegyensúlyozottabb erőviszonyokon alapuló parlamenthez.