Elek István
Elek István
Tetszett a cikk?

Valahogy nem kerek ez a történet. Kétségkívül hatásosak a miniszterelnök október 23-i beszédének mondatai, erősek az állításai, szemléletesek a képei. Külön-külön. Együtt azonban nem igazak. Nem lehetnek igazak. Már ha hivatkozhatunk a józan észre. Amire általa is felbátorítva érezhetjük magunkat, hiszen harcot hirdet e beszédben mindennel szemben, ami „észellenes” – fejtegeti Elek István.

A közfelfogással egyezően Orbán azt mondja, hogy „a magyar életlehetőségek szabad alakításáért” harcoltunk 56-ban a szovjet birodalom ellen. És hogy a mi 56-unk, a „magyar szabadságsóhaj” ütötte ki az első téglát a kommunizmus falából. Néhány évtizeddel később pedig – a nyolcvanas-kilencvenes évtized fordulóján – ezen a nyiladékon vitte ki a huzat nem is csupán a birodalmat, hanem magát a szocialista világrendszert.

Orbán Viktor az október 23-i nagygyűlésen beszél
Túry Gergely

Ha mindez igaz, márpedig e költői kép igazságának ereje vitathatatlan, hogy fér össze ezzel az a harmadik állítása, hogy „56 a magyarok befejezetlen története volt egészen 2010-ig”, hogy „a magyar életlehetőségek szabad alakításáért” folytatott harc csak most, az áprilisi választással ért véget?  Vagyis, hogy a szocialista korszak és az elmúlt húsz év azonosak abban, hogy ezekben az évtizedekben nem alakíthatták szabadon a magyarok az életlehetőségeiket. Ellentétben azzal, ami idén tavasztól következik végre.

Megpróbálja persze áthidalni a szembeötlő ellentmondást. Olyasformán, hogy ezúttal elismeri – amit korábban néhányszor már kétségbe vont, sőt tagadott –, hogy volt ugyan rendszerváltás 90-ben, sőt, hozzáfűzi, voltak azóta szabad választások is, de ennek ellenére, „20 éve azt lehetett érezni, hogy nem tudunk igazán hozzálátni ahhoz a munkához, amely szívünk szerint valóvá emelné Magyarországot, szabaddá, igazságossá és sikeressé, vagyis boldoggá”.

Komolyan gondolja, hogy ez kielégítő magyarázat? Komolyan gondolja, hogy igazán hozzá se tudtak (tudtunk) látni e munkához? Hogy képes ilyen könnyedén hozzácsatolni az elmúlt húsz évünket is az 56 utáni évtizedekhez?  Miniszterelnökségének korábbi négy évével egyetemben. 

Nem. Szerintem az elmúlt húsz évben is szabadon alakíthattuk a sorsunkat – már amennyire a 20.-21. század fordulóján egyáltalán szabadon alakíthatja a sorsát egy hozzánk hasonló erejű ország, nemzet –, és ebben az értelemben bizony szabadon is alakítottuk. Épp azért olyan szomorú, hogy csak ennyire jutottunk. Országunk és nemzetünk sorsalakításának szabadságfoka az áprilisi választással egy vonásnyit sem változott. E tekintetben nincs új helyzet.

Különbséget csak az hozhat, ha a jövőben jobban gazdálkodunk az életünk szabad alakítására változatlanul fennálló lehetőségekkel – az országéval és a nemzetével –, mint ahogy azt az elmúlt húsz esztendőben tettük.

Az elmúlt két évtizedben ugyanis valóban sok erőpazarló, meddő harcot folytattunk. De nem annyira azokkal, akik a magyar életlehetőségek szabad alakításában akartak bennünket korlátozni – kívülről. Hanem sokkal inkább egymással, itt belül. A magyar életlehetőségek fölötti kizárólagos rendelkezésért. Vagy esetleg csak védekezve, a másik kizárólagos rendelkezési lehetőségétől rettegve.

És még csak az sem igaz, amit erről mond a miniszterelnök, hogy az egyik oldalon voltak „az 56-osok, a rendszerváltók, a szabad magyarok”, „56 örökösei”, akik most végre kétharmados győzelmet arattak tavasszal. A másik oldalon meg akik „nem azok” – az ellenfeleik. Az MSZP-t támogató és magukat mégis 56 örököseinek tekintő szavazókat most ne is említsük. De mi van a Jobbik és az LMP szavazóival?

És horribile dictu, mi van például velem? Tízegynéhány éve még Orbán Viktor október 23-ai beszédén dolgoztam – tanácsadójaként.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!