Vitára késztető több állítás is Jeskó József  cikkében (Miért stabil a Fidesz népszerűsége – értékek és társadalom).  Az Amerikából átvett módszer szerint egy koordináta rendszerbe helyeztek el kérdőíves közvéleménykutatási eredményeket, majd abból határozták meg a társadalom mentális képe és a valóság közötti viszonyt. A végkövetkeztetés lehangoló: „idehaza a politikai rendszer által lefektetett alapértékek igencsak távol állnak a társadalmi valóságtól. Kérdés, hogy a felépülő új berendezkedés képes lesz-e feloldani ezt az ellentmondást.”

Valószínűleg érdemes lenne nagyító alá venni a felmérést és annak lebonyolítási körülményeit is, de mindenképpen vitatható az a konklúzió, hogy a vizsgált két dimenzióban a magyarok közelebb állnak a bolgárok, vagy a Moldovai Köztársaságban élők gondolkodásához, mint a földrajzi értelemben hozzánk közelebb lévő Szlovéniához”. Nem csak azért vitatható, mert hazánk még csonka állapotában is nagyobb és népesebb Szlovéniánál és Moldovánál, hanem azért is, mert errefelé található a nagyvilággal számtalan közvetlen szállal kapcsolódó, kétmilliós Budapest is.  A Nyugathoz képest földrajzilag beágyazott Szlovéniát pedig az Ausztriához kapcsolódó múltja és a jugoszláv belső fejlődés formázta olyanná, amivel bizonyos szempontból jól összemérhető Észak-Olaszországgal vagy Karintiával. 

Mert azért a nemzettudat eltérései miatt egy angolnak és belgának a világképében is jelentős eltérések fedezhetők fel, és politikatudós legyen a talpán, aki megmondja, melyik a „fejlettebb”. Előbukkan tehát Jeskó József cikkének dilemmája: tessék mondani, ki, mikor és milyen szempontból tekinthető „fejlettnek”? A szerző szerint a liberális nyugati demokráciák lakosságának vélekedése tekinthető mérvadónak, amiben azonban valószínűleg az érintettek jelentős része se lenne olyan biztos.

Vegyük csak a szólásszabadságot. Hol, mikor és milyen közegben nyilvánítanak szabadon véleményt a mérvadónak tekintett nyugatiak, mindenekelőtt az értelmiségiek? Akiket persze pontosítani kell: sötétzöld, politikailag korrekt holland újságírók a szerkesztőségükben, vagy egy globalizált nagyvállalat fontos németországi lányvállalatának felső vezetői az igazgatótanácsban? Olasz mérnökök vagy angol tanárok? Az, hogy ezek miként vélekednek a mások cselekedeteiről vagy elképzeléseiről, édes mindegy, mert a sajtószabadság szempontjából a saját körülmények és saját tekintélyek nyilvános véleményezése tekinthető csak relevánsnak. És ott bizony sokszor meglepő konformizmust, belenyugvást, sőt még „ne szólj szám, nem fáj fejem” típusú meghunyászkodást is lehet tapasztalni a mérvadó, azaz liberális nyugati demokráciák legkülönfélébb szegmenseiben. Az hogy nálunk nem szívesen nyilvánulnak meg ’az emberek’ politikai kérdésekben, nem annyira alulfejlett gondolkodásról árulkodik, mint inkább az utóbbi húsz év számos politikai szólamának lejáratódását tükrözi, mondhatni pártkötődés nélkül.

És akkor máris ott vagyunk a Jeskó-cikk legproblematikusabb állításánál: vagyis, hogy a Fidesz népszerűsége még akkor se csökken, ha a kormány egyes törvényi kezdeményezéseivel lényegében olyan retrográd nézeteket erősít, mint a „paternalizmus.” No persze, el lehetne azon is köszörülni a nyelvünket, mit is takar pontosan ez a kifejezés, mert amit az oktatásban a tekintélyelvűség feltétlen uralmának tekintenek, ugyanaz egy másik társadalmi összefüggésben, az ipari kooperációban, a technológiai fegyelem következetes betartásának számít.

Egyébként a „liberális demokrácia fejlett értékei” is egy eléggé jól körülhatárolható, statikus társadalom-szemlélet abszolutizálását jelenti, aminek érvényessége erősen megkérdőjeleződik a nyugati társadalmak újabb folyamataiban.  Vallási türelmetlenség utasította el Svájcban a minaretek építését, vagy a muzulmán bevándorlás fékezésének szándéka? Cigányellenes rasszizmus késztette az olasz és francia hatóságokat a romániai és bulgáriai roma bevándorlás elleni fellépésre, vagy a bűnözés elleni önvédelmi reakció?

És miért hangsúlyozza a magát ateistaként definiáló ausztrál miniszterelnöknő, hogy Ausztrália hagyományos értékei az angolszász kereszténységnek köszönhetők (és akinek ez nem tetszik, az távozzon!)? Mindennek fényében aligha tekinthető az élettől és a magyar viszonyoktól elrugaszkodottnak Navracsics Tibor állítása, hogy a Fidesz újfajta, de mégis nyugati rendszert kíván építeni, hiszen ott is eltérhetnek vélekedések és cselekvések a normáktól.

Igen, jól látja Jeskó József, hogy az értelmiségi szekértáborok között a sajtószabadságról vagy az új alkotmány preambulumáról felcsapó viták lényegében meg se érintik a szavazók jelentős tömegeit. Mert ők érzik, hogy a különféle megnyilatkozási lehetőségekről és szimbólumokról mesterségesen felszított viták inkább csak formai kérdéseket érintenek.  A kétharmados parlamenti többséget kapott kormányzatnak ennél sokkal nagyobb feladatot kell teljesítenie: le kell csillapítania a társadalom széles rétegeinek – egyelőre még csak személyes beszélgetésekből kibontakozó – súlyos elégedetlenségét a rendszerváltással.

Hiszen a többség magát akkor is vesztesnek tartja, ha használja a mobil telefont, az internetet, és nem utasítja el a tüntetés lehetőségét és a sztrájkjogot (a munkanélküliek természetesen nem sztrájkolhatnak). Viszont szeretné elkerülni a létbizonytalanságot, az állandósuló vesztesi pozíciókat és a jövő nemzedékre váró megpróbáltatások fenyegetését. Egyelőre még bízik a Fideszben, már csak azért is, mert másban nem bízhat, mivel kormányképes erő a Fideszen kívül nincs a láthatáron. És egyedül a Fidesznek vannak (nem biztos, hogy megvalósítható) átfogó válaszai a jövőt illetően – erre más oldalról még csak kísérletet sem tettek, és ezt az emberek nagyon is jól érzékelik

Hogy ez a jelentős kormánytöbbség mire lesz elég, azt szorongva várja a magyar társadalom. Ehhez képest valószínűleg harmadrangú kérdés, szerepel-e az új alkotmányban Isten neve vagy utalás a kereszténységre, netán a Szent Koronára. Ezekben biztos kompromisszumot találnak majd a szerkesztők, mert szövegben verhetetlenek vagyunk. Mostanra azonban eljött az igazság órája, és ha a többségi párt és kormánya új rendszer építésébe vágott bele, ott valamilyen sikert el kell érnie, mégpedig elsősorban a tömegek szemében. Mert aki kudarcot vall, hiteltelenné válik. Ez az igazi kihívás!