„A görög nép ítéletet mondott a megszorítások felett” (Alekszisz Ciprasz)

„A Sziriza azzal az ígérettel nyerte meg a görög választásokat, hogy még több pénzt fognak kapni más euróországok adófizetőitől. Elég merész.”

Karl Bildt, az egykori svéd miniszterelnök reagált 2015. január 25-én este 7-kor a Twitteren, a Görögországból érkező hírekre. Bildt úr tudja, mit beszél: kormánya kezelte (mesterien) az 1992-es, összeomlással fenyegető pénzügyi válságot és rázta gatyába a túlköltekező svéd költségvetést.

A demagógia, az érzelmekre és előítéletekre ható retorika fogalmát az antik demokráciák korából örökölte az emberiség, a görögből vették át az európai nyelvek. Görög barátaink tehát szerezhettek elegendő tapasztalatot. Mégis: addig hallották, hogy nem azért megszorítás, mert nincs, hanem azért nincs, mert megszorítás, míg végül elhitték.

Pedig őket is arra tanította az anyukájuk, hogy csak annyit lehet elkölteni, amennyi van; hogy a hiteleket vissza kell fizetni, hogy adósságokat halmozva a jövőjüket élik fel. Már Arisztophanész is azzal csúfolta Szókratészt, hogy az adósságokból való kiügyeskedés technikáira oktatta tanítványait – de a Sziriza szavazói közül talán kevesen ismerik a Felhőket. Régen, Krisztus előtt 423-ban volt a bemutató.

Nem csak görög barátaink hajlanak arra, hogy álmokra szavazzanak, és másutt is sűrűn bukkannak fel az álmokat szállító, népükért őszintén aggódó széplelkek és kevésbé őszintén aggódó politikai populisták. Önellátó ebben minden nép, s minél szerényebb más javak termelésében, annál nagyobb demagógszaporulattal büszkélkedhetik. Akad nekünk is elég, jobb- és baloldalon, kormányon és ellenzékben. S hogy az álmokat ne cáfolja egyszerre az ortodox közgazdaság-tudomány és az édesanyánktól tanult intelem, megfordul ok és okozat, megszületnek a pénzügyi ezotériák. Nem azért nincs pénz, mert nem kerestük meg, dehogy. Hanem mert valamely gonoszok, IMF, EKB, brüsszeli bürokraták, bankárok, megszorítók nem engedik, hogy legyen.

Alekszisz Ciprasz, a Sziriza vezére, aki kampánya korai szakaszában még az eurózónából való kilépéssel és a hitelszerződések felmondásával fenyegetve szerzett híveket, a hatalomhoz közeledve sokat szelídült. Megérthette, vagy gazdasági szakértői elmagyarázták, hogy aki nem törleszti hiteleit, annak nem több lesz a pénze, hanem kevesebb. Azt, hogy az Unió támogatása és az Európai Központi Bank hitelei nélkül ismét az összeomlás szélére sodródhat Görögország, s ha nem jut a köztisztviselő-hadsereg fizetésére, közvilágításra, az iskolák fenntartására, és még mi mindenre, akkor kormányzása nem sokáig tart.

Most, amikor az Euronews éppen élőben közvetíti győzelmi beszédét, Ciprasz viszonylag mértéktartó. Adócsökkentést és jóléti intézkedéseket, ingyenes egészségügyet és szociális élelmiszerjegyeket ígér, egyszerre új állásokat és a minimálbérek emelését. A görög költségvetés legsúlyosabb betegségéről, a botrányos adózási fegyelem javításáról szót sem ejt, ám óvatosan megígéri a reformok, a pénzzabáló állami vállalatok privatizációjának fenntartását és békében hagyja a bankokat. Megígéri Görögország nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartását (mármint a hitelek törlesztését) és az euró megőrzését. Ám mindenek előtt ígéri a „megszorítások” és a „diktátum” megszűntetést: tiszteletet és méltóságot Görögországnak. Ismerős.

„A trojka a múlté” – ez Ciprasz békülékeny győzelmi beszédének egyetlen konfrontatív eleme, ám nemigen tárgyalhatja újra mással, amint választóinak ígérte, a Görögországot megmentő hitelek feltételeit. Talán némi sikerrel. Az Unió politikai egysége ma fontosabb, mint bármikor, és a lassan magához térő eurózónának sem hiányzik egy újabb pénzügyi válság. A gyűlölt trojka (az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) a tapasztalatok szerint türelmes, és hajlamos megérteni a nemzeti kormányok mozgásterének politikai korlátait is. Görögország pedig az eurózónán belül gazdaságilag jelentéktelen: nemzeti terméke az eurózónában létrehozott éves új érték mindössze 2%-a.

Nem Európának túl sok Görögország 360 milliárd eurós, a GDP 170 %-ának megfelelő államadóssága, hanem Görögországnak.

A költségvetési kiadások növelése vagy a bevételek csökkentése az államadósságot növelné. Ha erre az Uniónak és központi bankjának telne is (telne), adósságai növelését maga Görögország nem tudja elviselni: a növekvő adósság kamatköltségei elvinnék a gazdasági kibontakozás, a növekedés minden eredményét és lehetőségét.

Tehát Karl Bildt látja jól: a görög választások büszke győztese, minden bizonnyal Görögország jövendő miniszterelnöke tiszteletet és méltóságot követel – és pénzt kér hozzá. Nem hitelt, nem türelmi időt, hanem a tartozások elengedését, azaz készpénzt. Választóinak tett ígéreteit különben nem tudja teljesíteni.

S ha nem kap? Ha az Unió jobban tart attól, hogy engedékenységével olajat önt a populizmus dél-európai parazsára? Vagy a nagyobb teljesítményű európai népek adófizetői mondják, hogy most már elég?

A legrosszabb szcenárió: Görögország kilép az eurózónából, és felfüggeszti hitelei törlesztését. Egy ilyen lépés másnapján a Sziriza támogatói döbbenten tapasztalnák, hogy nem eurójuk, hanem drachmájuk nincs. S akkor Görögország új erős embere legföljebb erősember lehet. Már, ha a demokráciához hozzászokott, nyugtalan görögök eltűrik.