Történhet mindez azért, mert az évtizedek óta folyó, bokaszintű politizálás következtében szinte senki se tudja már, hogy mit jelent a bürokrácia fogalma, s hogy milyen mérhetetlen károkat okozott eddig is, és okozhat még a jövőben a dilettáns hatalom harca a bürokrácia ellen. A Kádár-rendszer is szitokszóként használta e fogalmat. A munkás-paraszt hatalom szemben állt ugyanis a „nem termelő”, lebürokratázott értelmiséggel. Politikusaink tudják-e vajon, hogy mely ideológia „szerves” folytatói a bürokrácia elleni harccal?

Holott a szakirodalomban könnyen megtalálható Max Weber máig érvényes – valódi demokráciákban ma is alkalmazott – meghatározása a bürokráciáról. A közérdeket jelentő közszolgálatról, a pártpolitikáktól független racionalitásról, és a szakértelemről. A lámpáról. S a lámpafény védelmezőjéről: a bürokratáról, azaz, a szakértőről. A közigazgatási szakemberről (például a közjogászról), az orvosról, pedagógusról, könyvtárosról, szociális munkásról, sőt, a rendőrről, katonáról, ügyészről, bíróról is, ha a fogalmat jól alkalmazzuk. Akiknek tanult szakmáik szabályai szerint, mindig a hatályos jognak, továbbá a valóságnak, és a köz érdekeinek megfelelően kell cselekedniük, mert a közérdek alkalmazottai. Ekképp szembe kell szállniuk a pártpolitikák önkényeivel, túlhatalmaival, a közérdeket mindig felülírni akaró magánérdekkel. De lojálisnak kell maradniuk ugyanekkor a szakmai szabályok és a jogszabályok kereteit át nem lépő, demokratikusan választott országos és helyi hatalmakhoz is.

Az elmúlt huszonöt évben azonban minderről szinte szó se esett. A bürokráciát összekeverték, összetévesztették a pártpolitikák vezérelte, apparátusi rendszerek szolgálta uralommal. A bürokratákat pedig az aktuális parancsoknak bármi áron megfelelő apparatcsikokkal. A közvélemény megtévesztésében, apparátusokkal és apparatcsikokkal szembeni jogos ellenszenve fenntartásában a magánérdeket érvényesítő „új” magyar tőkéseknek volt, van történelmi szerepük, felelősségük.

E rossz politikák „olcsó” állama pedig, látjuk, működésképtelen közigazgatást, oktatást, egészségügyet, szociális ellátást, kultúrát, és rendőrséget, honvédelmet, nem pártatlan ügyészséget, bíráskodást „eredményezett”. Egyenlőtlenségeket, a közszolgálatok nélkülözhetetlen tevékenységeinek súlyos hiányait hozva létre a társadalomban. „Jó kormányzást” emleget minden párt, ám csak a saját érdekei szerinti önkényes – és gazdasági magánérdekek által vezérelt – értelmezésben. A politika arról szaval, hogy ügyfélbarát közigazgatást teremt, de a valóságban hatalmaskodó apparatcsikok (és nem bürokraták) hajtják el az ügyfeleket úgy, hogy a megaláztatástól eszükbe se jusson hivatalhoz fordulni. Pályaalkalmatlan, de pártpolitikailag hű „tanárok” hatalom által ösztönzött károkozásai a diákok rossz tudásszint-felmérési eredményeiből derülnek ki. Ám a mindennapokban ennél sokkal egyszerűbben: általános műveletlenségükből, közgondolkodásuk szűkösségéből, manipulálhatóságukból. S a közismert példákat sorolhatnánk még a közszolgálati szakterületek szinte mindegyikéből.

Eközben a valódi, Max Weber-i bürokrácia rendszerei háttérbe szoríttattak, bürokratái (szakemberei) kiszoríttattak az elmúlt évtizedek közszolgálataiból. Közérdek által vezérelt, pártpolitikáktól független racionalitást, szakértelmet alig találunk a mai rendszerekben, s a dolgozók többségének munkájában. Ezért érdemelnek kiemelt, nagy tiszteletet közöttük a kivételek, az „ellenállók”, akik – gondoljunk az egészségügy egyes területeire, vagy a szociális ellátásokra – hivatástudatukkal fontos közszolgálatokat tartanak életben. Azt gondolom (és tudom, nem vagyok ezzel egyedül), hogy mindez nem mehet így tovább.

Ha van közös érdeke e század magyar polgárainak, esélyegyenlőtlenségektől sújtott társadalmunkban, akkor az a közszolgálatok újjáélesztése, s nem a harc a bürokrácia ellen. Az ésszerűen szervezett, szakértelemmel működő állami, önkormányzati közfeladat-ellátás csökkentése a kiszolgáltatott társadalom elleni bűntett. Ma a Max Weber-i bürokrácia talpra állítása, újrateremtése a valódi lecke hazánkban. S benne a bürokrata (szakértő) munkafeltételeinek, béreinek, pártpolitikáktól való védelmének, megbecsülésének megteremtése. Négy feladat megoldásával.

A közfeladatok szakszerű, korrekt és a társadalmi valóság szükségletei szerinti, esélykiegyenlítő célú számbavételével. Közszolgálati szakértők, és nem (mint a múltban történt már) gazdasági, profitorientált magáncégek által megvalósítva. Azért tartunk fenn államot és önkormányzatot, hogy minket, családjainkat és közvetlen közösségeinket az élhető élet esélyéhez juttasson. Ezt az érdeket kell érvényesíteni a modern állam és önkormányzat feladatainak összegzése során.

Ha rögzítettük (társadalmi konszenzussal, akár népszavazással is legitimálva), hogy mi a bürokrácia feladata, a létrejövő régi-új rendszert, és a közszolgálati szakterületek szakmai szabályait kell összehangolni. S erre a kiegyensúlyozott rendre kell aztán feladatalapú finanszírozást, és éves, átlátható költségvetéseket alapozni. Nem lesz drágább ez az új állam és önkormányzat, mint a hiányt és pazarlást elegyítő, mai „olcsó”.

S végül, de nem utolsósorban a széles értelemben vett bürokraták (a szakértők és segítőik) létszámait a feladatok alapján, szakmai foglalkoztatási protokollok szerint kell meghatározni. Az így kialakult létszámba tartozók mindegyikét közszolgálati foglalkoztatásba véve. Nem a magánérdekek, hanem a közérdek érvényesítésére kötelezve őket. Olyan közszolgálati jogállást alkotva, amely érdemben védi tevékenységüket és személyüket minden pártpolitikai, és annak szolgálatába állított, pl. költségvetési fenyegetettségtől.

A bürokrácia, a racionalitás, a szakértelem elleni harcot pedig be kell fejezni. Nem csökkentésre, hanem fejlesztésre, a társadalom egészét segítő közszolgálatokra van szüksége a XXI. századi Magyarországnak. S olyan bürokratákra, akik az államot, az önkormányzatokat, és minket, polgárokat egyaránt jól szolgálnak.

Ne „vak zongoristák” döntsenek a lámpa sorsáról. A klasszikus közszolgálatok bürokratikus rendszerei olyan társadalmi értékek, melyeket védeni és fejleszteni mindannyiunk elemi érdeke. Tudjunk erről és tegyünk érte!

A szerző társadalomkutató, volt közszolgálati kormánymegbízott