szerző:
Tokfalvi Elek
Tetszett a cikk?

Több ponton is sántít az a párhuzam, amelyet a jelenlegi magyar és a jövendő – illetve múltbéli – lengyel viszonyok között föl szoktak állítani. Nagy különbség például, hogy Kaczyński pártja komolyan gondolja, amit mond. Ez nem feltétlenül jó hír Lengyelországnak, azonban akad itt még más is.

Van Magyarországon egy elterjedt tévhit. Eszerint a lengyel Jog és Igazságosság pártja (PiS) Orbánt tekinti mintaképnek, és ha Kaczyński hívei kormányt alakítanak, a NER-t fogják másolni. A külföldi sajtóban is többen „orbanizálódástól” tartanak. A valóságos helyzet ennél jóval árnyaltabb, sőt néhány elemében inkább az ellenkezője, bár nem kizárt, hogy Lengyelország bizonyos tekintetben a magyar utat követi majd. Amibe persze garantáltan belerokkan.

Mi a valóság? Eredetileg fordítva történt: Orbán figyelte éberen Kaczyńskiék 2005 és 2007 közötti kormányzását, és jól megjegyezte, hogy milyen eszközöket lehet büntetlenül alkalmazni a hatalom megszilárdítása érdekében, ha valaki nemzetibb és keresztényebb a hagyományos jobbközépnél, azaz nyugati szemszögből veszélyes „populistának” látszik. Miniszterelnökünk lengyelországi népszerűségének – a megszépítő távolságból adódó félreértéseken túl – nem az az oka, hogy valami újító, eredeti, követendő ideológiai mintaképet látnak benne, hanem az, hogy Orbán a PiS-modell taktikailag zseniális követőjének bizonyult. Míg a lengyel „negyedik köztársaság” két röpke év alatt megbukott, Orbán egy nagyon hasonló ideológiát két választáson is fölényesen győzelemre vitt és megingathatatlan(nak látszó) hatalomra tett szert. Nemcsak hogy velünk egyívású, de ráadásul lángész is, gondolják a Békemenetre ideutazó hívek.

Mi látott Orbán 2005-ben? Ne feledjük, hogy a szakdolgozatát még az átalakulás előtt a Szolidaritásról írta, „A lengyel példa” alcímmel. A politikai átmenet mindkét országban tárgyalásos úton történt (pontosabban ebben is Lengyelország adta a példát, mi csak követtük). Mivel a kommunisták voltak az egyik tárgyaló fél, nem rekesztették ki őket a közéletből, az utódpárt erős maradt, oligarchákkal fonódott össze az új piacgazdaságban. Magyar fogalmakkal: „befejezetlen volt a rendszerváltás”.

A  Kaczyński testvérek szemszögéből ez úgy festett, hogy a kommunisták és a velük szövetséges liberálisok titkos érdekhálózata ármánykodik a politika és a gazdaság minden zugában. Ráadásul – Lengyelországot baloldali kormányzás alatt vették fel az Európai Unióba – ennek a maffiának a tevékenységét az EU szentesíti. A lengyel utódpárt egyébként valóban korrupciós ügyek, elsősorban a Rywin-gate miatt omlott össze már 2004-re.

Lech Kaczyński és Orbán Viktor 2006-ban
©

Lech Kaczyński ügyvéd, a Szolidaritás egykori alelnöke az ezredfordulón, egy jobboldali kormány igazságügy-minisztereként, majd varsói polgármesterként – minden irónia nélkül mondom – oroszlánként harcolt a korrupció ellen, ezzel nagy népszerűséget szerzett magának és az ikertestvérével Jarosławval 2001-ben együtt alapított Jog és Igazságosságnak. A PiS-t ekkor még szabályos jobbközép pártként tartották számon, noha gazdasági, szociális és ideológiai kérdésekben konzervatívabb volt a liberális katolikus irányból jövő Donald Tusk szintén 2001-ben alapított pártjánál, a Polgári Platformnál (PO). Jobban hangsúlyozta a család fontosságát és a keresztény értékeket. (Mint köztudomású, Lengyelországban a politikailag tagolt katolikus egyháznak óriási befolyása van, és nem ereszkedik le odáig, hogy valamely magát kereszténynek nyilvánító párt agitációs segédcsapata legyen.) Kevésbé volt hajlandó túltenni magát a nemzeti identitást ott is meghatározó történelmi sérelmeken. (Az euroszkepszishez a németekkel szembeni hagyományos gyanakvás is hozzájárult). A párt nevében az „igazságosság” arra utalt, hogy nem volt híve a „neoliberális” gazdaságpolitikának. (A baloldal összeomlását az pecsételte meg, hogy a mostani jegybankelnök, korábban pénzügyminiszter, 2004-5-ben miniszterelnök Marek Belka, aki Milton Friedmannál hallgatott közgazdaságtant, a többségnek kellemetlen, de a következő évtized rohamos növekedését megalapozó reformokat vezetett be.)

Ezek a különbségek önmagukban még nem akadályozták volna meg, hogy a posztkommunista baloldal legyőzése után a PiS megmaradjon jobbközépen, és a PO-val koalícióban kormányozzon – ha a PiS fékezni tudta volna saját vulgáris nacionalizmusát. De nem tudta. Miután szeptemberben a PiS meglepetésre győzött a parlamenti választáson, a rég folyó elnökválasztási kampányban a potenciális partner PO elnökjelöltje, Tusk ellen, Lech Kaczyński érdekében bevetették a karaktergyilkossági atombombát: elhíresztelték, hogy az apja kollaborált a németekkel. (Valójában kényszerrel sorozták be katonának.)

Tusk ezt nem bocsátotta meg (az elnökválasztást persze végül elvesztette), és véghezvitte a közé-európai politikatörténet egyik legjobb (mert egyszerre okos és erkölcsös) húzását, amelyre, megjegyzem, magyar liberális politikus nem volt képes: nem kért részt a hatalomból, inkább vállalta az ellenzékiséget. A PiS kénytelen volt a decens PO helyett egy szörnyű és egy ocsmány politikai erővel, a korlátoltságban csak a KDNP-hez fogható (de valóságos pártként létező) lengyel Családok Ligájával és a Jobbik-szerű Samoobronával (A Lengyel Köztársaság Önvédelme) koalíciót kötni.

A Kaczyńskiaknak, hogy igazolják politikai következetességüket, és megszilárdítsák helyzetüket az ingatag koalíció élén, rá kellett erősíteniük vezértémáikra, akár volt rá alap, akár nem. A korrupcióellenes kampányban politikai eszközként használták az ügyészséget, ennek keretében egy neves sebészprofesszort a műtőből vittek el hálapénz elfogadásáért és egy beteg „megöléséért”, egy volt baloldali minisztert pedig még öngyilkosságba is kergettek. A független sajtót ott gyapálták, ahol érték. Lengyelország több tucat helyet zuhant a sajtószabadság világranglistáján. Támogatták viszont a mániákus Rydzyk atya katolikus médiabirodalmát, amit még a lengyel püspöki kar is elítélt. A külpolitikában szabadjára engedték a németellenességet, a Merkel-kormányt szinte az oroszokkal egyenrangú ellenségnek tüntették föl. Miközben a „kötött sapkás nénik” (kevésbé iskolázott, kis jövedelmű, buzgó katolikus vidéki szavazók) kedvében igyekeztek járni, nem bánták, hogy képzett fiatalok tömegei menekülnek Nyugatra – addig sincs gond velük otthon.

Donald Tusk és Lech Kaczyński
©

Lengyelországot azonban semmiféle hivatalos bántódás nem érte az EU-ban és a nemzetközi színtéren, a gazdasági növekedés meglódult, nemcsak a korábbi reformok miatt, hanem azért is, mert végső soron a PiS sem lógott ki a „neoliberális” konszenzusból – a piacot békén hagyták, és bevezették a kvázi-egykulcsos adót egy adómentes és egy nagyon szűk felső sávval.

Orbánnak az tetszett meg, hogy a radikális, sőt erőszakos politizálást meg lehet úszni, ha a kormány kifelé erősnek mutatja magát. A lengyel koalícióba kezdettől bele volt kódolva a bukás, de mire 2007 nyarán szétesett a Samoobronát vezető Andrzej Lepper szexuális bűncselekményei és korrupciós ügyei miatt, idehaza a Fidesz már a legjobb úton volt a kétharmad felé, semmiféle koalíciós vagy egyezkedési kényszertől nem kellett tartania.

A Fidesznek van még egy nagy előnye a PiS-szel szemben: a Kaczyński testvérek komolyan gondolták, amit mondtak, a korrupcióellenes kampányok közben nem növesztettek fel oligarchákat, és nem egyezkedtek velük; szenvedéllyel hirdetett antikommunizmusuk paravánja mögött nem szövetkeztek a kommunista erőszakszervek túlélő képviselőivel. Nem volt Simicska Lajosuk, Mészáros Lőrincük, Garancsi Istvánuk, Pintér Sándoruk, Bakondi Györgyük stb. stb. Ez a Fideszhez képest óriási hátrányt jelentett, hiszen, mint a legjobb szakértőktől értesülünk, a politikai cselekvés lényege a hatalom építése.

A 2007-es előrehozott választásokat megnyerő Polgári Platform akármilyen jól kormányzott, az évek alatt elhasználódott. A lengyelek most tapasztalják meg azt, ami a magyaroknak a Kádár-korszakban sokáig alapélményük volt: hogy egyre jobban élnek, de a Nyugat így is messze van. Főleg a szegényebb, agráriusabb keleti vajdaságokból nézve, melyek a PiS szilárd bázisai maradtak. A PiS persze nem habozott rájátszani az elégedetlenségre. Sokat gúnyolt jelszava szerint „Lengyelország romokban hever”. (Vö. „Rosszabbul élünk, mint négy éve”.) De nem az ilyen retorikai túlzásoknak köszönhette mostani választási győzelmét, ahogy a menekültügynek se (a „migránsválság” kitörésekor már rég nagyon vezetett a közvélemény-kutatásokban). A döntő ok a fáradtságon és a választópolgárok unalmán kívül valószínűleg a tavalyi lehallgatási botrány volt: kiderült, milyen nyeglén beszélnek a PO-elit tagjai egymás közt, és az erkölcsileg továbbra is finnyás lengyeleket ez felháborította.

A dolgok pillanatnyi állása szerint a PiS – a köztársaság történetében példátlan módon – egyedül is kormányt alakíthat. Az ígért gazdasági és jóléti változtatások között van, ami az általános baloldali napirenden szerepel – a bankadó –, van a magyaroktól másolt elgondolás – a külföldi tulajdonú üzletláncok korlátozása, a svájcifrank-hitelek zlotysítása, jegybanki hitelek a kereskedelmi bankoknak minimális kamattal a honi vállalkozások támogatása céljából, a bankok „visszalengyelesítése”; van „családbarát” demagóg terv, amihez hasonló nálunk egy bizonyos okból nem jutott a kormány eszébe – gyermekenként 500 złoty, azaz 36 500 forint családi pótlék –, és van olyan, aminek a hiánya eddig bevált – a minimálbér bevezetése.

Több adó, több állami kiadás, ez nem szokott használni a gazdasági növekedésnek, de majd meglátjuk.

A külpolitikailag mindig roppantul tájékozott magyar közönségben máris vannak, akik azt mondják, hogy a lengyelországi változás is csak a mázlista Orbánnak használ, mostantól nem lesz elszigetelt Európában. Ez sem biztos. A visegrádi négyeket – két demagóg baloldali és most már két demagóg keresztény-nemzeti kormányt – csak a „migránsügyi” dac tartja össze. A PiS egyik külpolitikusa már bejelentette, hogy mostantól „a régióra, a régióra és még egyszer a régióra” fognak összpontosítani, ez viszont azt jelenti, hogy a lengyelek vezető szerepre tartanak igényt a V4-ben, és előbb-utóbb a tágabb ká-európai régióban is. Mivelhogy messze ők a legerősebbek. Európa önjelölt erős emberének itt a továbbiakban még kevesebb fű terem.

Van még egy választóvonal. Különböző mértékben és a gátlástalanság más-más fokán, de Fico is, Orbán is, Zeman is oroszbarát. A PiS németellenessége a jelek szerint mára csökkent (elvégre a pártból delegált új köztársasági elnök, Andrzej Duda felesége is némettanár), az oroszellenesség nem. A PiS politikusai azt igyekeztek bizonyítani, hogy – miközben még a régi köztársasági elnök, Komorowski idején ukrán nemzeti színekkel világították ki az elnöki palotát – a PO nem támogatja eléggé az ukránokat, a Majdant. A párt legfőbb témája majdnem a legutóbbi időkig az volt, hogy a Lech Kaczyński halálát is okozó 2010-es szmolenszki repülőgép-szerencsétlenség mögött orosz merényletet sejtetett, és a Tusk-kormányt ennek az eltussolásában való közreműködéssel vádolta.

A választási győzelem utáni első megszólalásában Jarosław a testvérére emlékezett: „Tíz éve választották elnökké Lech Kaczyńskit. Ma jelentem, hogy végrehajtottuk a feladatot.” Orbán hódoló lengyel életrajzírójának, Igor Jankénak egyszer már kognitív disszonanciát okozott Paks. Érdekes lesz, amikor ez az értetlenség kormányzati szintre emelkedik.

Az elején mondtam, hogy mégiscsak van valami, amiben Kaczyńskiék másolhatják Orbánt, és ez katasztrófához vezethet. Ellenzékben máris azt számolgatják, hány képviselő átállása kell a PiS-nek az alkotmányozó kétharmadhoz. Mivel a kiöregedett punkzenész, Paweł Kukiz már bejelentette, hogy pártja a PiS-t támogatja, a pillanatnyi állás szerint ez a szám 33 a 460 tagú Szejmben, A Lengyel Néppártot (18 képviselőjével) „hajlékonynak” mondják. Kell még 15. A PiS már megüzente, hogy várja a „konzervatív” PO-képviselők támogatását.

Kukiz az egyéni választókerületekre való áttérés követelésével vált népszerűvé, főleg a fiatalok között. Ebben a rendszerben ő azonnal kiesne a parlamentből, a PiS-nek viszont mostani eredményével elsöprő többsége lenne. Mint a fentiekből látható a lengyel politikai rendszer nagyon szerencsés, lehetővé teszi az önkorrekciót, és nem ösztönöz rossz kormányzásra. De Kaczyński változást akar.

Végül egy adalék a magyar és a lengyel néplélek különbségéhez. Lengyelországban a GDP 2008-hoz képest majdnem 24 százalékkal nőtt, a nettó átlagfizetés ma kb. 2900 złoty (210 000 forint). Mire Beata Szydło, a PiS miniszterelnök-jelöltje a kampányban azt mondta „Statisztikákkal nem lakunk jól.” Magyarországon GDP 2008-hoz képest 2014-ig fél százalékkal csökkent, a nettó átlagfizetés ma kb. 166 000 forint. Nem tudom, a magyarokat statisztikán kívül még mivel lehet megetetni, de a kormány kimozdíthatatlanul a helyén van.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hadházy szerint titokzatos telefonhívásokkal járatják le Zuglóban

Hadházy szerint titokzatos telefonhívásokkal járatják le Zuglóban

Hadiipari gyárat építenek Kaposváron

Hadiipari gyárat építenek Kaposváron

E-cigivel a szájában, az ágyában fekve jelentkezett be a parlamenti vitára egy észt képviselő

E-cigivel a szájában, az ágyában fekve jelentkezett be a parlamenti vitára egy észt képviselő