Hallgatom Hillary Clinton beszédét, s pont olyan büszkének, erősnek, és meghatottnak érzem magam, mint a philadelphiai konvenció résztvevői.

Ez a beszéd megérint, alakít, felemel - minden szava a helyén van. Hillary Clinton egész életével, Amerika múltjával, jelenével és jövőjével együtt lép színpadra, vagyis rögtön az első pillanattól fogva bevon egy közös térbe, pontosabban egy körbe, még pontosabban abba a csillagokkal jelzett körbe, melynek közepén a pulpitusa áll, s mely kör egyúttal a demokrácia szimbóluma. Azt üzeni, hogy mi amerikaiak – és mi emberek, éljünk bárhol is a földön - csak együtt lehetünk erősek. A holnaptól nem félünk. És köszönjük, de bennünket nem kell fölemelni, mert mi már most is nagyszerűek vagyunk. S hogy nem falat építünk, hanem olyan gazdaságot, amelyben aki akar, dolgozhat. Befogadjuk és állampolgárrá tesszük a bevándorlókat, akik munkájukkal már eddig is hozzájárultak Amerika felvirágzásához. Tiszteljük a sokféleséget, a nők, a gyerekek, a fogyatékossággal élők, a szexuális és más kisebbségek jogait. Bernie Sandersnek külön is üzeni: a ti ügyetek az én ügyem is.

Hófehér mondatok egy demokrata politikus szájából egy demokrata közönségnek. De nem csak nekik. Hillary Clinton nem csupán a mondatait öltöztette hófehérbe, hanem maga is fehérbe öltözött, hogy mindenki azonnal megértse: a sötét és alpári trumpi világgal szemben ő a Jó oldalán áll. Ha megválasztják, minden amerikai elnöke lesz. Azoké is, akik nem rá szavaztak. Mert demokrata, és mert ilyen a demokrácia.

Tudjuk, vagy inkább csak elképzeljük, hány embernek micsoda irdatlan mennyiségű munkája fekszik egy ilyen hosszú és kíméletlen választási kampányban, minden egyes fellépésben, különösképpen pedig ebben a kulcsfontosságú beszédben, a színpadkép kialakításában, a fellépők, kiválasztásában. Jól látható, hogy semmit nem bíztak a véletlenre. A jövőbeli first husband – kezdjünk hozzászokni a soha nem hallott kifejezéshez – szeme pont olyan könnyesen csillog, ahogyan elvárható, a Clinton-lány sem esett fölösleges túlzásokba, amikor Hillary anyai erényeit dicsérte, Bernie Sanders félmosolyát pedig mindenki úgy értelmezheti, ahogyan akarja. Tudjuk, hogy egy vérprofi, nagyszabású politikai show nézői vagyunk, éppen ezért nem akarunk könnyen lépre menni, gyerekesen (vagy inkább öregesen?) elérzékenyülni. A Jó és a Gonosz harcában régen nem hiszünk, Hillary Clinton mégis meggyőz bennünket. Kiszámított, műgonddal felépített mondatai és gesztusai mögött ugyanis igaz hitet és elszántságot érzünk, s még többet is. Ez az ember az életét teszi föl arra, hogy Amerika elnöke legyen, hajlandó vásárra vinni a bőrét, megküzdeni a legdurvább támadásokkal is, s nagyon úgy tűnik, hogy közben még élvezi is az egészet. Az biztos, hogy nem sajnálja a politikával töltött évtizedeket, hogy mindent odaadott a politikának, fenntartások nélkül, olykor súlyos kompromisszumok és magánéleti áldozatok árán is. A politika az élete, és ez nagyon fontos. Mert itt kezdődik és itt végződik a politikus. S ez az, ami magával ragad, ez győz meg. Ezért ünnepli és kiabálja a tömeg: Hillary for America! És egy másik, csaknem ugyanekkora tömeg pedig azt, hogy boszorkány. Mert túl okos, túl ambiciózus, túl sokra vitte – nő létére. Oktatási és egészségügyi reformtörekvéseit sokan támadták, feminista politikusként kigúnyolták, szakpolitikai javaslatokkal teletűzdelt előadásait unalmasnak, őt magát ellentmondásos személyiségnek tartják, aki túl sokat hibázott ahhoz, hogy újabb esélyt kapjon. És nem csak a republikánusok gondolják így.

Minden elutasítás, jogos és jogtalan kritikák ellenére Hillary Clinton történelmet ír. Nem csak azért, mert ő Amerika első női elnökjelöltje, hanem azért is, mert közel hetven évesen, politikai hibákkal és tévedésekkel, email-botránnyal és közszemlére tett magánéleti kudarccal a háta mögött olyan erőt sugároz, hogy elhisszük, képes jobb világot teremteni maga körül. Obama elnök erre utalt, amikor kijelentette, hogy Hillary Clinton jobb elnök lesz, mint amilyen akár ő maga, akár Bill Clinton volt. A harc Clinton és Trump között azonban még messze nem dőlt el. A konvención elmondott szociáldemokrata hangvételű beszéde sokat lendített Clinton népszerűségén, a legújabb felmérések szerint ismét megelőzte Trumpot.  De tudjuk, a puding próbája az evés. A választásig még három kemény kampányhónap van hátra, ezeket lélegzetnyi szünet nélkül végig kell küzdenie egy olyan ellenféllel szemben, aki mindent megenged magának: disznónak nevezi a nőket, veréssel fenyegeti az újságírókat, hekkelésre biztatja az oroszokat. S csak november nyolcadikán derül majd ki, végképp elszállnak-e az ígéretek és a lelkes pillanatok, vagy esélyt kap Hillary Clinton, hogy bizonyítson.

A szerző az Európai Parlament volt képviselője.