„Hadd birkózzon egymással igazság és hazugság, hisz ki látott már olyat, hogy az igazság szabad, nyílt küzdelemben alulmaradt volna?”

(John Milton: Areopagitica)

Tegnap jogerősen elmarasztalták Bayer Zsolt gőzírót, mert korábbi blogbejegyzésében megsértette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő emberi méltóságát. Az ítélet értelmében Bayernek 15 napon belül 300 ezer forintot sérelmi díjat kell fizetnie, és levélben bocsánatot kérnie Hadházytól, mely bocsánatkérést blogján is közzé kell tennie.

Ez rossz hír.

Persze van abban valami mérhetetlenül mulatságos, hogy a nemzet újsütetű illemtanárának papírja van arról, hogy egy mocskos szájú, trágár alak, ám az ítélet sajnos Bayert igazolja, és nem a bíróságot, és legfőképpen nem a keresetet benyújtó Hadházyt.

Amennyiben ugyanis Nagy Blankának jár az, hogy keresetlen szavakkal illessen közszereplőket, úgy ez jár – bizony, bizony – Bayer Zsoltnak is. A lovagkeresztes rétor – ahogy Nagy Blanka is – véleményt fogalmazott meg. Bár nincs teljesen egyértelmű, szigorú elhatárolása a tényállításnak és a véleménynyilvánításnak – hiszen az egyik legrejtélyesebb, legkomplikáltabb jelenség a tárgy: az emberi beszéd – a bírói gyakorlat világszerte mégis egészen jól elboldogul a kettő megkülönböztetésével. Hiszen csak utalni kell arra, amit saját nyelvének ismeretében mindenki tud, ami egyben azt is mutatja, hogy miért nem helyettesíthetik a bírókat gépek.

Pedig milyen egyszerű volna: ott a jogszabály szövege, amelyet mechanikusan alkalmazni kell a konkrét szituációra, és a masina máris kidobja az eredményt. Igen ám, de éppen a verbális bűncselekmények és szavakkal okozott – polgári jogi úton reparálható – kár bizonyítja, hogy ez nem így működik. A látszólag kérdés formájában megfogalmazott mondat: „miért jár minden héten a szomszéd boltba zokni lopni?”, valójában egy állítás, melyről kimutatható, hogy nem felel meg a tényeknek (illetve az állítónak kell bizonyítani, hogy az elmondottak megfelelnek azoknak), és így jogi úton elégtételt lehet venni miatta. Ugyanakkor az a svungos megjegyzés, mely szerint „engedelmével, ön egy seggfej” egy szubjektív minősítés, amely kibontva így hangzik: „szerintem ön egy seggfej”, és itt a „szerintemen” nagyobb hangsúly van, mint a „seggfejen”, ugyanis lehet ez bárkinek a meggyőződése, legföljebb nem beszélhet róla – ami fölöttébb káros lenne. Az azonban világos mindenki számára, hogy a seggfejező adott esetben éppen magáról állít ki bizonyítványt. Ahogy azt is mindenki eldöntheti maga, hogyha tudatlan pöcsnek neveznek egy akadémikust és gazembernek és/vagy demens vénembernek a pápát, az utóbbiakat minősíti, vagy aki ezt állítja róluk.

Természetesen látom a különbséget a között is, hogy egy hatalomnélküli diáklány szól be a hatalomnak, vagy a hatalom által eltartott, hivatásos hőzöngő szól le a hatalom érdekében egy diáklányt. De ez az én véleményem, amit – egyelőre még – kifejthetek, a közönségnek meg lehetőségében áll mérlegelni. A hasonló bírói ítéletek éppen az ilyen vitáktól, az álláspontok kialakításától, a szereplők elhelyezésének lehetőségétől fosztanak meg.

És hogy ezeknek a vitáknak milyen a modora? Az nem jogi kérdés. Eleve együtt kell élnünk bizonyos mennyiségű sértéssel, becsmérléssel. Nem lehet a társadalom tagjait mimózaként kezelni, a széltől is óvni (az MTVA-ban írhatják ezt nagy Sz-szel). Nem feladata a jognak az illedelmes, jól nevelt társadalom létrehozása, már csak azért sem, mert ez utópia, és mindig, amikor utópiákat akartak a Földön megvalósítani, annak sokkal nagyobb tragédia lett a vége. Az élet életszerű, amellyel bántások is együtt járnak, a szóbeli bántalmazás pedig nem okoz elháríthatatlan sérelmet. Vagy ha igen, úgy pszichológust hívunk, nem jogászt.

Nagyon kevesen maradtunk, akik szerint – ahogy az Alkotmánybíróság nagy hatású, 30/1992. számú határozata fogalmaz – a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Pedig nekünk volt igazunk. Sorra hozzák a szólásszabadságot korlátozó törvényeket, ehhez képest az embertelen nézetek, a gyűlöletipar, a zavaros összeesküvés-elméletek reneszánszukat élik. A nemes eszmék, a tapintatos érintkezési formák, a megalapozott ismeretek társadalmi elterjedtsége és a jogi szabályozás semmiféle összefüggést nem mutat.

Viszont a tiltások – és nyomukban a hasonló ítéletek – roppant veszélyes utat nyitnak meg, ugyanis fölhatalmaznak embereket olyan területeken dönteni, ahol nincs illetékességük. Jól példázza ezt a mostani bírósági verdikt, amelyik úgy fogalmaz, hogy a kifejezésnek (ti. „geci”) semmiféle kritikaként, társadalmilag általánosan elfogadott véleményként értelmezhető jelentése nincs. Az ítélet ennyiben összhangban áll a már idézett alkotmánybírósági határozattal, és nyomában a többi, tárgyban hozott ABH-val, amelyekbe szemérmes módon belekerült, hogy a véleménynyilvánítás szabadságába az öncélú gyalázkodás nem fér bele. Szerintem viszont belefér, szerintem a becsületsértés ósdi tényállása, és a személyiség ennyire absztrakt – pusztán az emberi méltóságból levezetett – védelme nem fér bele a jogrendbe. Mégpedig azért nem, mert annak a megítélése, hogy mitől gyalázkodás valami és mitől öncélú, nem a tárgyalótermekbe való.

Bayer Zsolt testnedvalapú, költői alakzata nem öncélú gyalázkodás. A szerző a maga, érdekes stílusában azt akarta bizonyítani, hogyha az ellenzéki aktivistáknak szabad gecizős jelszavakat megfogalmazni, és az ellenzéki politikusok ezt szó nélkül hagyják, úgy akkor ezt a kormánypárti aktivistáknak is szabad, azt pedig nézzük meg, hogy az ellenzéknek ez miként esik. Megint csak lehetnek kritikai észrevételeink az okfejtés logikai ívével, stiláris értékeivel kapcsolatban, de a bíróságon nem irodalmárok, stiliszták ülnek. És a legkevésbé sem tenne jót, ha innentől publicisztikákat és irodalmi műveket ott elemezgetnének.

Ahogy az sem fog jót tenni, amilyen következtetést a hatalom ebből majd levon. Mert nyilván van különbség aközött, ha az ellenzék mond csúnyákat a kormányra, és ha a kormány csúnyákat az ellenzékre, de van ennél fontosabb különbség. Mégpedig az, hogy ki a közszereplő, és ki nem az. A polgárnak sokszor semmilyen más eszköze nincs, minthogy kifejtse a véleményét. Minél kiszolgáltatottabb, annál gorombább formában. Ez az ítélet jó eséllyel elveszi tőle ezt az eszközt. Innentől egy szót nem szólhatunk, ha Orbán Viktor minden O1G-ért perel. Még a kifejezés is azonos. Egy közszereplőnek, pláne a közhatalom birtokosának azonban tűrnie kell a durvaságot is.

Mi is megkaptuk a Békemenet dalnokától ugyanazt, amit Hadházy és Szél. Íme:

Bayer Zsolt blogja

Eszünkbe nem jutott bírósághoz fordulni. Azzal ugyanis senkit semmiféle kár nem ér, ha Bayer Zsolt legecizi, a szabadság indokolatlan korlátozása viszont végső soron mindig a szabadság ellenségeinek kedvez.