Eva: Orbán teljesíti Bauer követelését
Gyurcsány Ferenc megüzente a miniszterelnöknek: "el a kezekkel az evától!
Gyurcsány Ferenc megüzente a miniszterelnöknek: "el a kezekkel az evától!
Borzalmas dolog volt a holokauszt, de talán nem annyira, mint az én festményem – üzeni Gyémánt László, némi derűt...
Azok, akik imádják jókra és rosszakra osztani a világot, és eszerint ítélkezni, általában igyekszenek nem tudomást...
A kilencvenes évek jellegzetes jelenete volt a BKV-pénztárnál vagy újságárusnál megtorpanó sor, a türelmetlen topogás, kíváncsiskodás, aminek a végén mindig kiderült, hogy egy vállalkozó van éppen soron. Áfás számlát kért a buszjegyről, illetve a Popó magazinról, utóbbit nyilván nyomtatványként iktatták. És még le kellett betűznie az Eksztra 2000 Bt. nevét, és a Kosciuszko utcát. Benne volt az egész vadkapitalizmus, amely abban az értelemben volt vad, hogy közénk hajították a kólásüveget, és még nem jöttünk rá, hogyan kell használni.
Esztergomban 2009-ben már rendeletet hoztak a város díszpolgárainak megfestéséről, melyhez műtermet is kiutaltak a...
A Duna TV csúnyán bedőlt a Hírszerzőn is publikáló Tokár Géza pozsonyi politikai elemző-újságírónak.
Kerényi Imre festményes történetéből már több tréfás feldolgozás is született, de eddig ez a legerősebb.
Az Echo TV Heti mérleg című szombati műsorában Kövér László közölte: a rekonstrukció kapcsán"hecckampány...
Kerényi Imre a Figyelőnetnek megmutatta a megrendelt történelmi fesményeket.Van itt minden, ami szem-szájnak ingere.
kiss
Amióta Kövér idiótának nevezte az Emberi Jogok Európai Bíróságának tagjait, egyetlen ellenzéki párt sem szólította fel lemondásra. Ez súlyos hiba. Tokfalvi Elek írása.
Tokfalvi Elek
Gyurcsány a Demokratikus Koalíció vezetőit bemutató sajtótájékoztatón többek közt arról beszélt, hogy új pártja...
A Takarékosság Világnapja alkalmából tartott operaházi rendezvényen számtalan potentát jelent meg, köztük a...
A parlament és a Fidesz választmányi elnöke a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete országos választmányának...
Nem akarjuk elvenni Kerényi Imre gyógyszerét kenyerét, de lenne egy sokkal jobb ötletünk a közelmúlt történelmi...
kiss
Mérsékelt konzervatívok, demokrata jobboldaliak - Gyurcsány Ferenc többek között azzal próbálja magát ideológiailag megkülönböztetni a valamiféle baloldali fordulatot emlegető szocialista ellenfeleitől, hogy a liberálisok mellett a fenti jelzőkkel leírható csoportokat is integrálni kívánja saját formációjába. Legalábbis ezt állítja. De mit szól ehhez egy "mérsékelt konzervatív"? Panyi Szabolcs írása.
Panyi Szabolcs
Szóval, mint azt már megírtuk, a Wittner Máriával kapcsolatos kijelentései miatt ökölpárbajra hívta ki Dániel Pétert...
Bogár László óta nincs mit meglepődni azon, hogy Orbán Viktor egzotikus figurákat választ tanácsadónak.
"Hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken egy szociális...
Papp megelégelte Dániel Péter Wittner Máriáról tett kijelentéseit, ezért most párbajra hívja.
A múlt heti heveny zsidózást követően ezen a héten is jelentőset alakított Csurka István lapjában, a Magyar Fórumban.