Elege lett egy buszsofőrnek az utasokból, mégis őt vitték pszichiátriára Romániában
Nem viselte el, hogy az utasok kritizálták, amiért késett a busz.
Nem viselte el, hogy az utasok kritizálták, amiért késett a busz.
hvg.hu
Ez a nyolcadik általános választás az ország 1995-ös megalakítása óta.
MTI
Ezúttal az amerikai külügyminiszter repült Phenjanba.
MTI
Eddig a választásra jogosultak 5,72 százaléka szavazott.
MTI
Kinevezését heves vita előzte meg.
MTI
Az amerikai szenátus megszavazta, hogy Brett Kavanaugh – Donald Trump elnök jelöltje – bekerüljön a legfelső bíróság tagjai közé. Az arány 50-48 volt majdnem ugyanaz, mint annak a pénteki szavazásé, amely lehetővé tette a szexuális erőszakkal vádolt Kavanaugh jelöléséről szóló vita. Akkor 51-49 volt a voksok megoszlása.
hvg.hu
Amerika történetének második legnagyobb támadása volt, amikor tavaly egy férfi a hotelszobája ablakából 23 különböző fegyverrel lőtt bele a több ezres tömegbe. 58 embert ölt meg.
hvg.hu
Alacsony választói részvétel jellemezte a kétnapos romániai alkotmánymódosító népszavazás első napját, amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönthet Románia csaknem 19 millió választópolgára, rendellenességekről csak elvétve érkeztek jelentések. A központi választási bizottság (BEC) becslése szerint szombaton délután négy óráig országszerte kevesebb mint 700 ezer választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 3,78 százaléka adta le voksát.
MTI
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint a brit sajtó lábbal tiporja a politikusok emberi jogait, s ezért határt kell szabni a sajtószabadságnak. A politikus osztrák újságíróknak azt is elmondta, hogy a londoni vezetők nem engedték őt 2016-ban a Brexit ellen kampányolni.
hvg.hu
Legkevesebb ötven ember meghalt szombaton a Kongói Demokratikus Köztársaságban egy tartálykocsi és egy másik teherautó ütközése nyomán keletkezett tűzben - közölték a helyi hatóságok.
MTI
A német konzervatív pártoknak a politikai spektrum közepét kell elfoglalniuk - szögezte le Angela Merkel német kancellár a kormányzó konzervatív uniópártok ifjúsági szervezetének (JU) szombati rendezvényén.
MTI
Tíz napig fogdában kell maradnia a korrupcióval gyanúsított Sahbáz Saríf pakisztáni ellenzéki vezetőnek, a volt miniszterelnök, Navaz Saríf öccsének, ezért nem tud részt venni a fontosnak tartott jövő vasárnapi időközi választáson.
MTI
Végleg távozik a politikából Christian Kern szociáldemokrata volt osztrák kancellár. Két hete még ő akart lenni az Európai Bizottság elnöke.
hvg.hu
Hosszú büntetést kapott az a német házaspár, amely a Höxter városában lévő házukba becsalt nőket lelkileg és fizikailag bántalmazta.
hvg.hu
Mike Pompeo közvetlenül phenjani látogatása előtt kereste fel Tokiót.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szándékos emberölésben találták bűnösnek.
hvg.hu
Önálló utat járó politikus vagy a mentorának számító, Kolumbiát 2002 és 2010 között kemény kézzel irányító, a színfalak mögött most is meghatározó szerepet játszó Álvaro Uribe bábja? Nem szűnnek a találgatások azt követően, hogy röviddel a 42. születésnapja után beiktatták a harmadik legnépesebb, ötvenmilliós latin-amerikai ország új elnökét, Iván Duquét. Uribe nélkül a négy éve még a Washington egyik elővárosában, jól fizetett nemzetközi bankárként élő Duque nem lehetett volna a köztársaság 132 éves történetének legfiatalabb államfője.
HVG