Rafael Correa, a november 26-án megválasztott új ecuadori államfő arra készül, hogy újratárgyalja azokat a szerződéseket, amelyeket országa külföldi cégekkel kötött. Bolíviában Evo Morales elnök 2007-re tervezi a bányászati szektor államosítását, miután október 28-án már befejeződött a kőolaj- és gázkitermelésé. E két szektortól az eddigi 500 millió dollár helyett évi 4 milliárd dollár bevételre számít az ország.

Ezek nem elszigetelt jelenségek. Venezuelától, Kirgizisztántól és Oroszországtól Zambiáig, Indonéziától Csádig a kormányok mind több intézkedést tesznek annak érdekében, hogy a földalatti kincsek jövedelmének minél nagyobb részét vagy akár egészét visszaszerezzék - mutatott rá a Le Monde hasábjain Alain Faujas.

A kirúgástól a részvénytöbbség előírásáig

Egyes esetekben egyszerűen kirúgják a külföldieket, például az üzbég hatóság egyszerűen elűzte az amerikai Newmont céget a zarafsani aranybányából, a kirgizek pedig az angol Oxus Goldtól vették vissza Jerody aranybányáját, míg az indonéz rendőrség fegyveres fellépéssel zárt be 30 színesfém-kohót.

Más esetekben finomabb eljárást alkalmaznak. Csád két külföldi olajtársaságtól 281 millió dollár "adóhátralékot" csikart ki annak fejében, hogy azok folytathassák a kitermelést. Dél-Afrika 4 százalékos adót készül kivetni a bányáiból felszínre hozott, ám helyszínen nem feldolgozott vasérc exportjára.

Zimbabwe kormánya 51 százalékos részesedést követel a külföldi társaságokban, ha azok nem fogadják el, hogy iskolákat és kórházakat támogassanak. Algéria, amely korábban 70 százalékos külföldi részesedést engedélyezett, október 14-től megköveteli, hogy a Sonatrach nemzeti olajtársaságé legyen az 51 százalékos részvénytöbbség. Putyin Oroszországa fokozatosan kiszorítja a szahalini kőolajmezőkről a Shellt, egy másikról pedig a Totalt.

Chavez kezdte

Jean-Marie Chevalier, a Paris-Dauphine egyetem energiával és nyersanyagokkal foglalkozó geopolitikai központjának igazgatója 2003-ra vezeti vissza ezt az irányzatot. Ekkor bontakozott ki konfliktus a PDVSA venezuelai nemzeti kőolajtársaság és Hugo Chávez elnök között. Az előbbi külföldi terjeszkedésre kívánta használni nyereséget, az utóbbi viszont saját politikai céljaira. Chávez kerekedett felül, és példája más vezetők körében is követésre talált.

Más kormányzatok hosszú távú szempontokat is figyelembe vesznek. "A fejlett országok társaságainak ők azt mondják, hogy miután ma már van pénzünk, és rendelkezünk a szükséges know-how-val, rátok csak ahhoz van szükségünk, hogy segítsetek igazi nemzetközi szereplővé tenni a saját kőolaj- és bányatársaságainkat. Segítsetek nekünk abban, hogy hozzáférjünk a feldolgozáshoz és az elosztáshoz, és abban, hogy külföldön is terjeszkedhessünk: akkor továbbra is együttműködünk veletek" - mutat rá Frédéric Lasserre, a Société Générale Corporate and Investment Banking elemzője, aki Oroszországot, Dél-Afrikát és Szaúd-Arábiát említi e kategóriában.Jogosak-e a korábbi gyakorlatot megkérdőjelező lépések? A Paris-Dauphine egyetem elemzője szerint a válasz igen, mert a követelések mögött az igazi kérdés a kőolajból származó többletjövedelem elosztása. A kitermelés-előállítás költsége és az üzemanyagkútnál érvényesíthető ár között a különbség mindössze 7 dollár hordónként, és jelenleg a fogyasztó országok szerzik meg e többlet 65 százalékát - érvel a szakértő.

Rashan Kaldany, a Világbank kőolaj, gáz, bánya és vegyitermék osztályának igazgatója válaszában ugyancsak alátámasztja ezeket a földmélyi nacionalizmusokat. Hangsúlyozza azonban, hogy megfelelő egyensúlyt kell teremteni a termelő országok és a kitermelő cégek érdekei között. Minden országnak meg kell találnia a legalkalmasabb formát: a cégek hasznának egy bizonyos százalékát lefölözni hatékony, de bonyolult; a cégek árbevételének egy bizonyos százalékát kijelölni egyszerűbb, de kevésbé produktív. Októberben egy, a Világbanknak készített tanulmány olyan elosztási módszert javasolt, amely közvetlenül a helyi közösségeknek juttatná a kőolaj- és a bányajövedelmeket, hogy a pénzre ne a központi kormányzat tegye rá a kezét.

De fenntartható-e ez a bánya- és kőolajipari nacionalizmus? Amíg ezekben az ágazatokban a termékek ára magas, Irán, Algéria és Venezuela exportbevételeik egy részét szociális támogatásokra fordíthatja. Ha viszont a ciklus megfordul, ezeket az országokat robbanás fenyegeti. Másfelől nyilvánvaló, hogy elkerülhetetlen a termelés, következésképpen a bevételek elapadása, amikor a hatalom ráteszi a kezét az állami vállalatok (a mexikói Pemex vagy a venezuelai PDVSA) hasznára, és azt saját céljaira használja. Így ezek a vállalatok nem lesznek képesek karban tartani termelési eszközeiket.

Minden a nyersanyagáraktól függ

Nem kevésbé nyilvánvaló, hogy az olyan nacionalizmus, amely nem elég hozzáértő ahhoz, hogy magas színvonalú kutatást és kitermelést folytasson, kudarcra van kárhoztatva. Nem ajánlatos tehát Csád, Kazahsztán vagy Bolívia sikerére fogadni, mivel ezeknek az országoknak nem állnak rendelkezésükre azok az eszközök, amelyek garantálnák, hogy sikerre is tudják vinni törekvéseiket. Ezzel szemben Oroszországnak és Algériának vannak igazi adui.

Az államosítások azonban főleg a jövőt veszélyeztetik. Több milliárd dollárba kerül egy bánya megnyitása vagy egy kőolajmező kiaknázásának megkezdése. "A vállalatok csak abban az esetben vágnak bele ilyen harminc évre szóló projektekbe, ha biztosítottnak látják a szabályozás feltételeinek egyértelműségét és stabilitását" - hangsúlyozza Lasserre. A dogmatikus és kiszámíthatatlan bányaipari nacionalizmus elriasztja a befektetőket, méghozzá hosszú távra. Valójában minden a nyersanyagok árától függ. Ha zuhannak, ami időről időre bekövetkezik, egészen biztosan ismét visszatér a magánvállalatok divatja ebben a szektorban.