szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Finnország az 1990-es évek elején visszakaphatta volna Oroszországtól Karéliát, amit a második világháborúban veszített el, de sokallta a fizetendő árat.

A Kainuun Sanomat című napilap cikke szerint 1991-ben Mauno Koivisto államfő titkos megbízást adott egy szakértői csoportnak, hogy vizsgálja meg a terület visszavásárlásának lehetőségét és készítsen becslést a várható költségekről. 

A szakértők szerint csaknem 64 milliárd finn márka, mintegy 2700 milliárd forint lett volna a visszavásárlás összege, az újjáépítési költségek pedig elérték volna a 350 milliárd finn márkát, vagyis a 15 ezer milliárd forintot. Ez túl sok volt a finneknek, így 1992-ben Koivisto elnök közölte Borisz Jelcin akkori orosz államfővel, hogy nem engedhetik meg maguknak az üzletet.

A Helsingin Sanomat című lap megbízásából a közelmúltban közvélemény-kutatást végeztek, és a megkérdezettek többsége (62 százalék) szerint Karélia visszacsatolása egyáltalán nem, vagy alig kívánatos. Az ellenzők több mint fele úgy vélekedik, hogy az épületek felújítása, az infrastruktúra újjáépítése megfizethetetlen költséget jelentene. Még az országrész Finnországhoz való visszatérését elvben támogatók sem fogadják el, hogy az adófizetők pénzét az elmaradott terület újjáépítésére fordítsák.

Gazdaságkutatók szerint viszont Finnország sokat nyerne a visszacsatolással: Karélia visszatérése ösztönzően hatna a gazdaságra. Az övezet a globalizáció hatását némiképp ellensúlyozó, versenyképes erővé válna, s a térségben területen 150-200 ezer új munkahelyet lehetne teremteni.

Karélia a mai finn-orosz határtól délkeletre található, egész területe csaknem 200 ezer négyzetkilométer, amelyből csak egy kis rész található Finnországban. A 13. században Novgorod és Svédország évtizedeken át harcolt érte, végül megkötötték a nöteborgi fegyverszüneti szerződést, amely először határozta meg a határt. A tizennyolcadik században Karélia egy része Oroszországhoz került, majd 1809 után adták Finnországnak, amely a szovjet-finn háború következményeként veszítette el a területet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Monitor

Lenin Finnországban

Szovjet támogatás nélkül is tartja magát Finnországban, sőt nemzetközi turistalátványossággá alakul a világ valószínűleg egyetlen állandó Lenin-múzeuma.

euractiv.hu Világ

Finnország csatlakozna a NATO-hoz?

Finnország védelmi minisztere szerint az országnak két lehetősége van: vagy növeli a védelmi kiadásokat vagy csatlakozik a NATO-hoz.

Világ

Pogrom Karéliában

Véres orosz-csecsen összetűzések robbantak ki a múlt héten az északnyugat-oroszországi Karélia tartományban fekvő...

euractiv.hu Világ

Finnország teljesítette az EU-elnökségi célokat

Finnország uniós elnökségének időszaka december 31-én lejár. A finnek elégedettek az elnökségi periódus alatt elért eredményekkel. Ezen időszak alatt a Közel-Keletre, az uniós bővítésre, az energiapolitikára, az Oroszországgal kialakítaandó együttműködésre, a verseny erősítésére, a bevándorlás és klímaváltozás kérdéseire összpontosítottak.

hvg.hu Világ

Pogromok az oroszországi Karéliában

Három halott, több mint tíz sebesült, tucatnyi szétvert üzlet és több mint száz őrizetbe vétel – ez a nem végleges mérlege az Oroszországhoz tartozó Karéliában negyedik napja tartó orosz-csecsen összecsapásoknak.