szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lemondott a brit Konzervatív Párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, miután kiderült, hogy dologi juttatásaiból több százezer fontnak megfelelő összeget saját cégének játszott át.

Giles Chichester vállalkozása a pénteki brit sajtó beszámolói szerint 1996 óta 445 ezer fontot (135 millió forintot) kapott a tory politikus ellátmányából, „az Európai Parlamentnek nyújtott szolgáltatások, valamint választókerületi és bizottsági munka” címén. Chichester azzal védekezik, hogy nem tudott az ezt tiltó EP-szabályról.

A még Sir Francis által alapított cég egyébként térképek kiadásával foglalkozik. David Cameron, a Konzervatív Párt vezére és miniszterelnök-jelöltje nemrégiben éppen Giles Chichestert bízta meg azzal, hogy állítson össze szabályzatot a tory EP-képviselők dologi költségeinek kezelésére.

Ennek előzménye egy másik hasonló, komoly belpolitikai vihart kavaró képviselői pénzügyi visszaélés volt. Derek Conway, a Konzervatív Párt londoni alsóházi frakciójának "hátsó padsoraiban" helyet foglaló - vagyis árnyékkormánybeli tisztséget nem viselő - tagja egy vizsgálat szerint feleségének és két fiának 2001 óta összesen 260 ezer fontot (80 millió forintot) utalt ki munkadíjként.

A brit képviselőknek nem tiltja törvény családtagjaik fizetett alkalmazását a munkatársi állományuk fenntartására rendelkezésükre álló évi dologi keretükből. Conway felesége valóban férje titkárnőjeként dolgozik, a két fiú tényleges munkavégzésére azonban az alsóház illetékes bizottsága nem talált bizonyítékot.

A tory képviselőt áprilisban tíz napra felfüggesztették állásából, és 13 ezer font bírságot róttak ki rá. A botrány után elrendelték, hogy az alsóházi képviselőknek tételesen deklarálniuk kell az általuk foglalkoztatott családtagok számát és kilétét. Cameron külön is felszólította pártja londoni és európai parlamenti képviselőit, hogy szigorúan ellenőrizzék saját dologi költségeik felhasználását.

Chichester a saját családi cégével kötött megbízási szerződést hivatalosan bejegyeztette az Európai Parlamentnél. Az EP szabályzata azonban már 2003 óta tiltja dologi költségek kifizetését olyan vállalatoknak, amelyekben a képviselők személyesen érdekeltek.

Chichester azzal védekezik, hogy nem tudott erről a szabálymódosításról.Cameron pénteken nyilatkozatban helyeselte, hogy a tory EP-frakcióvezető lemondott. A konzervatív vezető kijelentette: az adófizetőknek jogukban áll tudni, mire költik pénzüket, a képviselőknek pedig kötelességük e pénz megfelelő felhasználása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!