„Bármi a véleményünk, nem írhatjuk felül a választók ítéletét”

HVG: Néhány hónap múlva Nagy-Britanniában is parlamenti választásokat tartanak. Ilyen politikailag kényes időszakban a BBC miként tudja megőrizni a függetlenségét?

C. T.: A választási kampány valóban feszült időszak, és most a korábbiaknál is keményebb harc várható. Részben a képviselői költségtérítések nyomán kirobbant botrány miatt, részben azért, mert a Munkáspárt, a konzervatívok és a liberális demokraták mellett újabban megjelentek a skót, walesi és északír nacionalista pártok, és más kisebb formációk is.

A politikai beavatkozással szemben a BBC számára a leghatásosabb védelem saját, elképesztően rigorózus intézményi kultúrája és ethosza. Most talán azt hiszi, ki akarok térni a válasz elől, pedig nem. Ez a kultúra – amelyet az újságírók évtizedek óta hagyományoznak egymásra – hatásosabb, mint a szabályozó mechanizmus bármelyik eleme.

Caroline Thomson

C. T.: Természetesen a belső szabályzat is előírja, hogy pártatlannak és tárgyilagosnak kell lennünk, továbbá az előfizetők, a nézők és a hallgatók érdekeit képviselő felügyelőtestület, a Board of Trustees is véd minket a politikai nyomásgyakorlástól. És végül itt van a Királyi Alapítólevél, a Royal Charter, ez a fura, kicsit régimódi brit intézmény. A parlament egy ideje azt szeretné, ha törvény rendelkezne a BBC működéséről. Mi azonban szeretjük a Chartert, mert „szerzője”, az uralkodó a politika felett áll, független a mindenkori miniszterelnöktől.

HVG: A Chartert tízévenként meg kell újítani, és az ezt megelőző tárgyalásokon dönti el a mindenkori kormány, hogy önök mekkora előfizetési díjat kérhetnek. Az ember tehát azt gondolná, hogy időnként mégis érdemes egy-egy gesztust tenniük a hatalomnak.

C. T.: A legutóbbi alapítólevél-megújításkor Tessa Jowell-lel, az akkori kulturális miniszterrel kellett tárgyalnom. Az ő férje akkortájt az olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi ügyvédjeként dolgozott, s ekként támadások kereszttüzében állt. A döntő tárgyalás előtti este bekapcsoltam a BBC televízió 2-es csatornáján a Newsnight című műsort, és a képernyőn megláttam a stábunkat, amint épp Tessa Jowell háza előtt táborozik, és a hazatérő miniszter orra alá dugja a mikrofont, a férjével kapcsolatos vádakról faggatva őt. Annyira büszke voltam rájuk! Arra gondoltam, hogy íme, itt a BBC, amikor a legjobb formáját mutatja, különbséget téve a minket érintő hivatalos tárgyalások és a politikai események közt. Ezért éri meg, hogy a köz finanszíroz minket, mert a társadalom tudja, hogy az előfizetési díjért cserébe mi szigorúan számon kérjük, mit tesznek a politikusok.

HVG: Magyarországon az ORTT és a médiakuratóriumok pártok delegáltjaiból állnak. Az önök felügyelőtestületében is helyet kapnak a parlamenti erők képviselői?

C. T.: Több országban van ilyen rendszer, de nálunk nem. A testület elnökét a kulturális miniszter nevezi ki, és bár bekerültek már olyanok a tagok közé, akik előzőleg politikailag aktívak voltak, azon nyomban felhagytak az ilyen tevékenységükkel.

C. T.: Már előfordult ilyen. A legemlékezetesebb eset az iraki háború idején történt, amikor Alistair Campbell, Tony Blair közvetlen munkatársa, rendszeresen levélben panaszkodott a vezérigazgatónak a BBC iraki beszámolói miatt. A vezérigazgatónak ilyenkor az a dolga, hogy ellenőrizze az állításaink megbízhatóságát, és ellenálljon a nyomásnak.

HVG: A közelmúltban nagy vihart kavart, hogy a BBC egy politikai műsorban teret adott a szélsőjobboldali Brit Nemzeti Pártnak. Nem érzi úgy, hogy hibáztak?

C. T.: A választási időszakban különösen alaposan figyeljük, mennyi műsoridőt kap egy-egy politikai párt. Ilyenkor már idejekorán számszerűen, kissé talán mechanikusan ellenőrizzük, hogy tartsuk az egyensúlyt. Ami a BNP-t illeti, már egy ideje erősödött a súlya a helyi választásokon, ez pedig azt jelentette, hogy néha megjelentek olyan műsorokban, ahol a politikájukról kérdeztük őket. Ami most nagy felzúdulást okozott, hogy meghívtuk őket a Question Time című programba. Ez a BBC egyik fő politikai műsora, ahol a meghívottaknak a közönség tesz fel kérdéseket, tehát nem híradó vagy hírháttér típusú műsor. Határozott álláspontunk az, hogy miután a BNP képviselőit tavaly beválasztották az Európai Parlamentbe, és így országosan ismert politikusok lettek, mi nem határozhatjuk el, hogy megtagadjuk tőlük a műsoridőt.

HVG: Még akkor sem, ha ezzel – Margaret Thatcher híres kifejezésével – a nyilvánosság éltető oxigénjéhez juttatnak egy erre méltatlan pártot?

C. T.: Bármi a véleményünk, nem írhatjuk felül a választók ítéletét. A politikusokat ki kell tenni a nyilvánosságnak, keményen és alaposan ki kell kérdezni és vizsgálni őket, hogy mindenki láthassa, mit is képviselnek. Ha az újságírók jól dolgoznak, akkor ez nem olcsó publicitás, hanem komoly megméretés, ami felszínre hozhatja a politikusok fogyatékosságait. A Question Time után végzett felmérés egyébként azt bizonyította, hogy a műsor nyomán nem nőtt a BNP népszerűsége és támogatása.

HVG: A BBC-t gyakran vádolják azzal, hogy politikailag túlságosan is korrekt. Ön szerint tényleg különösen vigyázniuk kell, hogy ne sértsék meg például a muszlimok érzékenységét?

C. T.: Azt hiszem, igen. Tudatában kell lennünk a kulturális és vallási érzékenységnek. Épp most vizsgálódtunk egy balettel kapcsolatban, amely a pápát sérthetné – merthogy a katolikusok érzékenységére is tekintettel vagyunk.

HVG: Magyarországon a MR2-Petőfi rádiót gyakran vádolják azzal, hogy vetélytársa a kereskedelmi rádiónak, miközben a könnyűzenei szolgáltatás nem közszolgálati feladat. A BBC rádió kettes adóját is érik ilyesfajta bírálatok?

C. T.: Korábban gyakran támadtak minket ilyesmivel. Szerintünk a könnyűzenei adó igenis közszolgálati funkciót tölt be, mert támogatja a fiatal zenekarokat és az új, fiatal hazai tehetségeket a kereskedelmi rádiókban hallható, esetleg számítógépes programmal válogatott, zömmel amerikai zenével szemben. Rengeteg élő koncertet adunk, fesztiválokról sugárzunk. És azt se felejtse el, hogy zenei csatornáink fontos hírműsorokat is adnak, a fiatalokhoz eljuttatják a világ eseményeit a demokratikus értékek alapján. Az egyes csatornánk az egyik legsikeresebb brit zenei rádióadó.

HVG: És mennyire maradt sikeres az internet korában a többi, hagyományosabb csatorna?

C. T.: Tíz-húsz éve a rádió halálát jövendölték, ennek épp az ellenkezője történt. Növelte a hallgatottságot, hogy bevezettük az i-player nevű eszközt, amellyel rádió- és tv-műsoraink az interneten utólag is meghallgathatók. A Radio 4 reggeli krónikáját, a Todayt naponta legalább hatmillióan hallgatják. Mindegyik adónak jól meghatározható profilja és feladata van, és szerencsére nem kell a hallgatottsági adatoknak kiszolgáltatva sutba dobni műsorpolitikájukat. A Radio 3 például nem vonz tömegeket, de nagyon fontos, hogy legyen ilyen nívós, klasszikus zenét és irodalmat sugárzó adónk is. Minket közpénzből finanszíroznak, ezért kötelességünk ilyen kulturális oázist fenntartani.

HVG: Önöket a kereskedelmi riválisaik azzal vádolják, hogy túl nagyok, eltorzítják, tönkreteszik a piacot.

C. T.: Greg Dyke, a BBC volt vezérigazgatója mondta egyszer: ez volt életében az egyetlen olyan megbízatása, ahol akármit csinált – akár sikert ért el, akár kudarcot vallott –, bírálták. Azt hiszem, érdekes példa, ami az oktatásban történt. A BBC legfőbb feladatát a már említett alapítólevél három szóban jelöli meg: informálni, szórakoztatni, oktatni. Ahogy az internet fejlődött, az oktatást természetesen az online területére is kiterjesztettük. Akárcsak a tankönyvkiadók, akik hirtelen szembe találták magukat velünk, és azt mondták: „álljon meg a menet, ha a BBC ingyen hozzáférhetővé teszi azokat a tartalmakat, amelyekért mi pénzt kérünk, akkor tönkremegyünk”. Ezt a konfliktust eddig nem sikerült megnyugtatóan rendeznünk.

TÓTH VALI / LONDON