szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több észak-afrikai és közel-keleti országban is fellángoltak a kormányellenes zavargások, a Líbiában, Jemenben és Bahreinben zajló demonstrációk eddig több száz halálos áldozatot követeltek. Líbiában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Kadhafi zsoldosai az utcára vonuló fegyvertelen embereket lőtték, káosz és vérengzés lett úrrá az országon. Az ezredest és családtagjait szankciókkal sújtotta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, amely fegyverembargó elrendelése mellett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjesztette a líbiai vérengzések kivizsgálását.

Most érkezett

Megkezdődött az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülése

A genfi tanácskozás végén a tagországok szavaznak arról, hogy felfüggesztik-e az arab ország tagságát a szervezetben. Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az ülés elején kijelentette, hogy a líbiai népfelkelés mögött Kadhafi "totális megvetettsége" áll. "Ezrek meggyilkolásáról és megsebesítéséről, önkényes letartóztatásokról, őrizetesek kínzásáról" érkeznek hírek az országból. "A helyzet egyre riasztóbb, ezért a nemzetközi közösségnek minden lehetséges eszközzel, nyomatékosan közbe kell lépnie", és rá kell szorítania Líbiát arra, hogy hagyjon fel a megtorlással - mondta. A francia hírügynökség megszerezte annak a határozattervezetnek a szövegét, amelyről a vitanap végén szavaznak a tanácsban. Ez elítéli az emberi jogok "súlyos és szisztematikus megsértését", különösen a polgári lakosok elleni fegyveres támadásokat Líbiában. Ebből kiindulva a tervezet javasolja, hogy függesszék fel az ország 2010 májusa óta fennálló tagságát. (MTI)

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
11 12 13 14 15
38

Kadhafiéknak 32 milliárd dolláros vagyona lehet Londonban

Több mint 30 milliárd dollár ingó vagyona van Kadhafi líbiai vezetőnek és a líbiai rezsimnek Londonban - írta a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tömegével kiszivárogtató WikiLeaks portálra hivatkozva a pénteki The Daily Telegraph.

Kadhafi mai távozására készülnek Bengáziban is

"Ben Ali pénteken bukott meg, Mubarak pénteken bukott meg, Kadhafi most pénteken bukik meg!" - hallotta a CNN tudósítója, Ben Wedeman a kelet-líbiai Bengáziban.

Tárgyalások kezdődtek a lemondott líbiai vezetők között

Intenzív tárgyalások folynak a korábban lemondott líbiai politikai vezetők - nagykövetek, miniszterek - között egy politikai csoportosulás megalapításáról, amely átvehetné Líbia irányítását - közölte meg nem nevezett forrásokra hivatkozva az Al-Dzsazíra Arabic.

Tüntetést szerveznek a Zöld térre Tripoliban

Tüntetést szerveznek Tripoliban a kormányellenes erők pénteken, a demonstrációt a BBC szerint a Zöld téren tartják majd a pénteki imák után. A Sabab Líbia ifjúsági mozgalom Twitter-oldalán egymást érik a pénteki tüntetésre mozgósító bejegyzések. Az elmúlt napokban kiürült a főváros, az összecsapások miatt eddig a lakosok nem mertek kilépni az utcára. Az alábbi fotó korábban, még "békeidőben" készült a Zöld téren.

Sky News: London kenőpénzt fizethetett a britek kimenekítéséért

A Sky News forrásai szerint a brit kormány kenőpénzt fizethetett a líbiai kormányhivatalnokoknak, hogy ne akadályozzák a brit állampolgárok evakuálását - írja blogján az Al-Dzsazíra.

Tárgyalásokat ajánlott az ellenzéknek a jemeni elnök

A jemeni elnök elrendelte, hogy hozzanak létre egy kormánybizottságot az ő lemondását követelő tüntetőkkel való tárgyalásra - jelentette pénteken az arab ország állami médiája. Ali Abdalláh Száleh elnök utasítása jelentős gesztusnak fogható fel a hatalom és az ellenzék közötti patthelyzetben. (MTI)

Nem tervez katonai beavatkozást az EU

Az Európai Unió (EU) semmiféle katonai akciót nem tervez a líbiai helyzettel összefüggésben, de megfontolja szankciók bevezetését - mondta pénteken Gödöllőn Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője. Az uniós védelmi miniszterek informális tanácsülése előtt Ashton újságíróknak elmondta: az EU megfontolja úgynevezett megszorító intézkedések bevezetését, hogy a "lehető legnagyobb erejű nyomást gyakorolja" az észak-afrikai arab országban eluralkodott erőszak megállítása érdekében. Az utazási korlátozásoktól kezdve a külföldi számlák befagyasztásáig minden lehetséges szankció bevezetéséről tárgyalnak a következő napokban - tette hozzá. A külügyi főképviselő hangsúlyozta: az EU szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és az ENSZ Biztonsági Tanácsával az ügyben. (MTI)

1
11 12 13 14 15
38
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!