szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetközi koalíció katonai akciójában a líbiai légvédelem jelentős része megsemmisült, az akció kezdete óta Kadhafi nem tudott légicsapást mérni az ellenállókra. Ahogy a NATO átveszi a Líbia elleni katonai fellépés irányítását, az Egyesült Államok fokozatosan megkezdi hadihajóinak kivonását a Földközi-tenger térségéből. A Líbia elleni nemzetközi koalícióban részt vevő államok, valamint az Arab Liga és az Afrikai Unió kedden külügyminiszteri szintű találkozót tart Londonban.

Most érkezett

Az oroszok sem vennének részt egy katonai akcióban

"Kizárt", hogy Oroszország részt vegyen egy líbiai katonai intervencióban - jelentette ki pénteken a hadsereg vezérkari főnöke. Nyikolaj Makarov tábornok az Interfax hírügynökség kérdésére válaszolva szögezte ezt le. Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet utólag sajnálatosnak nevezte, hogy a testületben "felülkerekedett az erő alkalmazásának szenvedélye", és emlékeztetett, hogy országa egy tűzszünetre felszólító határozat elfogadását javasolta. (MTI)

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
34 35 36 37 38 39 40

A NATO még ma megvitatja, milyen szerepet vállaljon

A NATO még pénteken megvitatja, milyen szerepet vállaljon az ENSZ felhatalmazás alapján indítandó líbiai hadműveletekben. "A NATO minden műveletéhez alá kell támasztani a szövetség fellépésének szükségességét, emellett az adott térség határozott támogatása és egyértelmű jogalap szükségeltetik" a védelmi miniszterek múlt heti brüsszeli döntése alapján - mondta a szövetség szóvivője. (MTI)

A pilóta nélküli gépek "nagyon-nagyon hatékonyak" lehetnének

A pénteki brit sajtóban idézett katonai szakértők szerint Kadhafi líbiai vezető meglehetősen ritkán veti be légierejét, ezért a repüléstilalmi határozat érvényesítésének, amely csak a harci repülőgépek alkalmazását akadályozza, önmagában korlátozott hatása lenne. Elizabeth Quintana, a Royal United Services Institute (RUSI) nevű brit védelmi és biztonsági elemző központ légierő-kutatási igazgatója a The Timesnak elmondta: Kadhafi elsősorban páncélos erőket és tüzérséget vet be a konfliktusban, így a pilóta nélküli repülőgépek lehetnének "nagyon-nagyon hatékony" eszközei a szárazföldi csapatmozgások korlátozásának.

A Goldman Sachs pénteki kommentárjában kiemelte, hogy a nemzetközi közösség a nyugati hatalmak vezetésével mindeddig politikai és diplomáciai támogatást nyújtott az ellenzéki erőknek Líbiában és szerte a közel-keleti térségben. A Biztonsági Tanács a líbiai döntéssel azonban most "határozottan meghúzta a vonalat",  világossá téve, hogy az ellenzékkel szembeni aránytalan erő alkalmazását a nemzetközi közösség nem fogja eltűrni, és szükség esetén katonai opcióhoz folyamodik. (MTI)

Törökország ellenzi az intervenciót

Azonnali líbiai tűzszünetet sürgetett pénteken Törökország, és leszögezte, hogy ellenzi a külföldi katonai beavatkozást a líbiai felkelők és a Moammer Kadhafi erői között zajló konfliktusba. A török miniszterelnöki hivatal közleményében elismerte, hogy egy katonai akcióra felhatalmazást adó ENSZ biztonsági tanácsi határozat minden országot kötelez, mindazonáltal úgy foglalt állást, a konfliktusra békés megoldást kell találni. A NATO egyetlen muzulmán országaként Törökország korábban többször is kinyilvánította, hogy ellenzi a külföldi katonai beavatkozást Líbiában. (MTI)

Még nem tudni, Katar mivel járul hozzá az akcióhoz

Katar üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsában megszavazott döntést, és annak alapján "úgy döntött, hozzájárul a vérontás megfékezését és a líbiai civilek védelmét szolgáló erőfeszítésekhez" - jelentette ki a QNA hírügynökségnek Dohában egy külügyminisztériumi tisztségviselő, nem részletezve, azonban, hogy pontosan milyen hozzájárulást ajánlanak fel. (MTI)

Kadhafi emberei egy szállodában tiltakoztak

Kadhafi hívei csütörtök éjjel egy esetleges NATO-beavatkozás esélye miatt Amerika-ellenes jelszavakat skandálva tiltakoztak egy tripoli szállodában, ahol Haled Hajim líbiai külügyminiszter-helyettes a média képviselőinek az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) új határozatáról nyilatkozik.

Németország nem vesz részt egy líbiai háborúban

Guido Westerwelle német külügyminiszter pénteken kijelentette, hogy országa nem vesz részt egy líbiai háborúban. "Megértjük azokat, akik tiszteletreméltó indíttatásból egy líbiai nemzetközi katonai beavatkozás mellett döntöttek. Mi azonban, mérlegelve a kockázatokat és a (lehetséges) következményeket, arra jutottunk, hogy német katonákkal nem fogunk részt venni egy Líbiai háborúban vagy katonai akcióban" - mondta Westerwelle. Ezért is tartózkodott Németország a biztonsági tanácsi szavazásban - magyarázta. Hozzátette ugyanakkor, hogy kormánya nyomatékosan támogatja a líbiai vezetés elleni büntetőintézkedések súlyosbítását. (MTI)

Lengyelország, Dánia és Katar is csatlakozik a hadműveletekhez

Kanada és Norvégia után Lengyelország és Dánia is jelezte pénteken, hogy részt vállal a Kadhafihoz hű erők ellen ENSZ felhatalmazással indítandó hadműveletekből. Lengyelország kész felajánlani szállító repülőgépeit, de kizárja, hogy csapásmérő erőket küldjön Líbiába az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása alapján - jelentette ki Bogdan Klich lengyel védelmi miniszter. A dán kormány "a lehető leghamarabb", még pénteken felhatalmazást fog kérni a parlament külügyi bizottságától ahhoz, hogy kivehesse részét - egyebek közt F-16-os vadászgépekkel - a Biztonsági Tanács által jóváhagyott lépésekből - közölte Lene Espersen külügyminiszter. (MTI)

Pár órán belül megkezdődhetnek a csapások

A Líbia elleni csapásmérések "gyorsan, néhány órán belül megkezdődnek" - közölte péntek reggel az RTL rádiónak Francois Baroin francia kormányszóvivő, hozzáfűzve, hogy Franciaország is részt vesz a műveletben.

Mivel védekezhet Kadhafi?

Londoni stratégiai elemzők szerint a líbiai légvédelmi rendszerek zömmel "még a szovjet érából származnak", és nem túl fejlettek. Ez a megállapítás a legnagyobb londoni hadászati-védelmi kutatóműhely, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) által a világ országainak védelmi kapacitásairól összeállított, s alig egy héttel a líbiai repüléstilalmi övezetről szóló ENSZ-határozat előtt kiadott idei elemzés (Military Balance 2011) sajtóbemutatóján hangzott el.

Az IISS kimutatása szerint a flotta zömmel régebbi típusú, szovjet gyártmányú repülőgépekből áll. A líbiai légierőnek összesen hét Tu-22-es típusú bombázója van. A vadászgép-flottát MiG-23-asok és MiG-25-ösök alkotják, a földi célpontok támadására alkalmas harci repülőgépek között pedig - néhány Mirage mellett - elsősorban MiG-21-esek, MiG-23-asok, valamint Szuhoj Szu-17-esek, Szu-20-asok és Szu-24-esek vannak. A légvédelem gerincét járművekre telepített Volhov Sz-75-ös, illetve statikus telepítésű Sz-200-as Angara föld-levegő rakéták alkotják. Az IISS-jelentés szerkesztőinek becslése szerint a felkelés előtt a líbiai fegyveres erők összlétszáma 76 ezer lehetett, és ezt egy 40 ezer fős "népi milícia" egészítette ki.

1
34 35 36 37 38 39 40
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!