Makarov egy külföldi katonai szakértők és attasék részvételével tartott moszkvai konferencián beszélt, s utalt arra, hogy Oroszország kész a NATO-val együtt dolgozni egy közös rakétavédelmi rendszer kialakításán, de közben Washington elfogó rakétákat telepít európai országokban. "Az a benyomás keletkezik, hogy a rakétavédelmi architektúra már kialakult, és már folyik a létrehozása a globális amerikai rakétapajzs részeként. A további megvitatás számomra érthetetlennek tűnik" - mondta.

Andrej Tretyak tábornok, az orosz vezérkar kelet-európai részlegének vezetője szerint az amerikai rakétavédelmi terv 2015 után valódi veszélyt jelent majd az orosz hadászati nukleáris erők számára. Mint mondta, a helyzet megváltozik a rakétavédelmi rendszer kiépítésének harmadik és negyedik fázisával, 2015 után, amikor a rendszer már akár 300 elfogó rakétából áll majd.

Valerij Geraszimov vezérezredes, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese a konferencián arról beszélt: Moszkva kész folytatni a párbeszédet Washingtonnal az európai rakétavédelmi rendszer közös kiépítéséről, de Amerika az európai rendszert saját globális rakétapajzsának részeként építi ki, függetlenül a kérdésben korábban elért megállapodásoktól.

Emlékeztetett rá, hogy Moszkva olyan megközelítést ajánl, amelyben az egyes országok viselik a felelősséget egyes szektorokért, és felsorolt több példát arra, mivel tudna Oroszország hozzájárulni az európai rakétavédelmi rendszerhez.

Igor Morozov ezredes, az űrbeli erők operatív irányításának főnöke e lehetőségek között említette konkrétan az azerbajdzsáni Gabalában és az Armavirban lévő radiolokátoros előrejelző állomásokat, amelyek -  mint mondta - már repülésük első perceiben megbízhatóan jelezni tudják a Dél felől érkező ballisztikus rakétákat, és ebben az irányban az európai rendszernek más hasonló állomásokra nem lenne szüksége. Az ezredes azt mondta, a kétszintű - űrbeli és földi megfigyelő eszközökből álló - orosz automatikus rakétavédelmi rendszer készen áll az európai rendszerbe történő integrálásra, s hozzátette: Moszkva rakétavédelmi rendszerét is jól fel lehetne használni a megbízható európai rakétapajzs kiépítéséhez.

Vjacseszlav Kondrasov, a vezérkar képviselője kifejtette: Észak-Korea rakétapotenciálja jelentéktelen, s nem nyert megerősítést, hogy orosz R-27-es, tengerről indítható rakétákhoz hasonló eszközök kidolgozásán fáradozna. Kondrasov szerint Líbia letett a rakétatechnológia fejlesztéséről, a szintén így döntő országok között Argentínát és Egyiptomot említette, s hozzátette: ma a világon 30 ország rendelkezik saját rakétatechnológiával, s ezek közül 18 mintegy 300 kilométeres hatótávolságú operatív-taktikai rakétákkal bír csupán.

Ami az iráni Sahab-3M rakétákat illeti, ezek legfejlettebb változata is legfeljebb 3500-4000 kilométer hatótávolságot ér el, és fejlesztési lehetőségei kimerültek. Irán jelenleg fejleszt ugyan egy 2000 kilométeres hatótávolságú rakétát, de az eddigi öt kísérlet során a távolság lényegesen elmaradt a jelzett szinttől, továbbá eddig minden iráni rakétában nem nukleáris tölteteket, hanem hagyományos fejeket használnak. Hangsúlyozta: Oroszország erősen figyeli Irán nukleáris programját, hogy az továbbra is békés maradjon. 

Végül megállapította: az Egyesült Államokon, Oroszországon, Nagy-Britannián, Franciaországon és Kínán kívül ma a világ egyetlen állama sem képes interkontinentális, ballisztikus rakétákat kifejleszteni és kikísérletezni, az ilyen orosz rakéták száma pedig az 1987-es mintegy 5000 egységről 2010-re 1200 egységre csökkent.