Nem volt biztos a Nap csóvája, de most itt a fotó

Nem volt biztos a Nap csóvája, de most itt a fotó

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A NASA közzétette az első képeket a Naprendszer eddig csak vélt csóvájáról.

Naprendszerünknek is van csóvája, akárcsak az üstökösöknek: az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) most már bizonyítani is tudja a jelenséget. A kutatók a hét közepén tették közzé a felvételeket, amelyeken jól látszik, hogy a csóva a Naprendszer helioszféra nevű tartományának részét képezi. Eredményeiket, amelyeket a The Astrophysical Journal című folyóiratban részleteztek, a NASA IBEX nevű, a csillagközi térségeket fürkésző műholdja által szolgáltatott adatokra alapozták. 

©

A kutatók régóta feltételezték, hogy a helioszférának van csóvája, ám most először szereztek adatokat annak alakjára vonatkozóan, amely négylevelű lóherére emlékeztet. Az IBEX-program fő kutatója és egyben a tanulmány vezető szerzője, David McComas szerint nehézkes megbecsülni a csóva hosszát, de "elpárolgó" vége több száz milliárd mérföld hosszan nyúlhat el. 

A helioszféra a Naprendszernek az a tartománya, amelyet a Napból kiáramló nagy sebességű gázáram, a napszél tölt ki, ezért a tulajdonságait elsősorban a kiáramló ionizált és mágnesezett plazma határozza meg. Külső határa a heliopauza, ez választja el a napszelet a csillagközi széltől, a csillagközi gáz atomjaitól, részecskéitől.