szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az utóbbi időszak egyik legösszetettebb mérnöki akciójával egyenesítenék ki ma a Costa Concordia vízbe merült hajótestét, hogy később el tudják távolítani a tengerből. A mentőprojekt, amelyben több százan vesznek részt, a viharos időjárás miatt csúszással indult, és várhatóan 10-12 órát fog igénybe venni. Kövesse a mentést a hvg.hu-val!

Most érkezett

Elmozdult a hajó a tengerfenékről

Sergio Girotti, a mérnöki munkálatok irányítója a sajtótájékoztatón elmondta, a hajótestet sikerült elmozdítani arról a szikláról, amelyen már közel két éve feküdt, ezt víz alatti kamerákkal látták is.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Egyelőre minden rendben

Sajtótájékoztatón Franco Gabrielli, a polgári védelem munkatársa közölte, hogy jelenleg a tenger nyugodt, és nincs nyoma szivárgásnak.

Sikerült megmozdítani a hajót

Bár a mozgás nem észrevehető, a Costa Concordia hajótestén már világosan látszik egy körülbelül egyméteres sáv, amely eddig a vízben volt, ezért barnás, rozsdaszínű – vagyis a hajótestet sikerült megmozdítani és elkezdték felállítani.

Az első fázis: el kell mozdítani a roncsot

Bár korábban attól tartottak, hogy a hajó a lejtős tengerfenéken nagyobb mélységbe csúszik le, most mégis az a mentés első lépése, hogy a roncsot elmozdítsák arról a hozzávetőleg 30 méteres mélységben lévő padozatról, amelyen a baleset óta hever. Az akciót irányítók szerint ez a fázis a legkockázatosabb lépés a mentés során, mert a testet úgy kell megmozdítani, hogy ne kerüljön túl nagy nyomás alá.

70 évvel ezelőtt mentettek ki így egy hajót

Az eddigi legnagyobb hasonló mérnöki akcióra legutóbb 1943-ban volt szükség, akkor az USA hadserege próbálta meg egyenesbe hozni a Pearl Harbornál megsérült Oklahoma hadihajót – idézte fel az AP. Az a hajó csak 178 méteres volt, a Costa Concordia pedig 290 méteres.

Még nem moccant meg a monstrum

Már 90 perce folyik a munka, a hajó még nem mozdult meg, bár erre ilyen rövid idő elteltével nem is lehetett számítani – türelmetlenkedik a Guardian tudósítója.

Ketté is törhet a hajó

A hajótest enyhén megdőlhet, az is előfordulhat, hogy banánformába torzul el – mondta az akció dél-afrikai vezetője, Nick Sloane. Pesszimista helyzetértékelések szerint a hajó a víz és a gravitáció egyszerre ható nyomásától ketté is törhet.

A polgári védelem munkatársa, Franco Gabrielli ennek ellenére teljesen kizárta, hogy széttörne a hajó. Gabrielli szerint az azonban lehetséges, hogy a Costa Concordiát egyáltalán nem tudják megfordítani. A hajó a maga 290 méteres hosszúságával ugyanakkora, mint a Titanic, és olyan magas, mint egy 11 emeletes ház.

Bútorok, szőnyegek kerülhetnek a vízbe

Környezetvédők félelmei szerint a hajó felállításakor szemét kerülhet a tengerbe, például festékanyagok, tisztítószerek, bútorok, szőnyegek. Giglio partja környezetvédelmi terület. A kiemelés szervezői azonban biztosak benne, hogy megakadályozható egy ilyen környezetszennyezés.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!