szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A krími parlament elvi döntést hozott csütörtökön arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki. Az orosz álláspont szerint államcsíny történt Ukrajnában, és továbbra is Viktor Janukovics az elnök. Oroszország és Ukrajna között a nyugati hatalmak próbálnak közvetíteni, az orosz külügyminiszter nem hajlandó leülni ukrán kollégájával. Az EU csütörtökön befagyasztotta az ukrán elnök számláit, és felfüggesztették az orosz vízumkönnyítési tárgyalásokat is. A Krímben mindeközben fegyveresek tartják blokád alatt az ukrán támaszpontokat. Az ukrán válság percről percre.

Most érkezett

Mélyrepülésben a rubel, megemelték az alapkamatot

Történelmi mélyponton kezdett hétfőn az euróhoz és a dollárhoz képest a rubel árfolyama. Röviddel fél 8 előtt a rubel 2,5 százalékkal 36,60-ra esett a dollárhoz és 1,5 százalékkal 50,30-ra az euróhoz képest.

A moszkvai értéktőzsdék is komoly veszteséggel indítottak az első kereskedés napon azután, hogy az orosz államfő szombaton felhatalmazást kapott a parlamenttől katonai erő alkalmazására Ukrajnában.

Az orosz központi bank 5,5 százalékról 7 százalékra emelte ideiglenesen az alapkamatot hétfőn. Az orosz jegybank legközelebbi kamatdöntő ülését március 14-én tartják.

A legfontosabb események eddig:

- Orosz vagy oroszbarát fegyveresek kedd óta több ukrán katonai telephelyet megtámadtak a Krímben, az ukrán erők több alkalommal erővel verték vissza a támadásokat. Bár Putyin szombaton felhatalmazást kért és kapott a parlament felsőházától, hogy katonai erőt alkalmazhasson Ukrajna területén, az orosz kormány szerint "helyi önvédelmi erőkről" van szó és semmi közük a krími fegyveresekhez, de a szevasztopoli orosz támaszpontra újabb katonákat küldtek.

- A krími parlament csütörtökön elvi döntést hozott arról, hogy a félsziget csatlakozzon Oroszországhoz, s az ügyben a népszavazást március 16-ra írta ki.

- A kelet-ukrajnai Donyeckben oroszpárti tüntetők szerdán elfoglaltak egy hivatali épületet. Több ukrán városban is voltak oroszbarát tüntetések.

- Oroszország államcsínynek tekinti a Kijevben történteket, nem akar háborút Ukrajnával, Viktor Janukovicsot tekinti legitim ukrán államfőnek, és az ellenzékkel kötött kijevi megállapodáshoz ragaszkodik, ezért nem is hajlandó leülni az átmeneti ukrán koalíciós kormány képviselőivel.

- Az Európai Bizottság szerdán egy 11 milliárd eurós ukrán csomagot terjesztett elő. Viktor Janukovics és 17 másik ukrán vezető számláit befagyasztotta az EU, a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson pedig úgy döntöttek, első lépésként felfüggesztik Oroszországgal a vízumkönnyítési és partnerségi tárgyalásokat. A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal.

- EBESZ-megfigyelők utaznak a Krímbe, köztük két magyar tiszttel. A kontingens vezetője és szóvivője Ács Gábor, a Magyar Honvédség alezredese.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1
33 34 35 36 37
53

A kínai hírügynökség megérti Putyint

A Nyugatnak nem Oroszország ellen, hanem Moszkvával együtt kellene az ukrán válság kezelésén munkálkodnia – írta a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfői kommentárjában, amelyben a feszültség fokozódását vetíti előre. A nyugati hatalmaknak el kell ismerniük Oroszország és Ukrajna mély kulturális, történelmi és gazdasági kötődését egymáshoz, fel kellene számolniuk hidegháborús gondolkodásukat, és fel kellene hagyniuk azon szándékukkal, hogy Moszkvát kizárják a válság rendezéséből, miután ők maguk kudarcot vallottak – jegyzi meg a cikkíró. Az írás emlékeztet arra, hogy a válság gócpontja a többnemzetiségű Krím félsziget lett, amely Ukrajna 1991-es önállósága óta autonómiát élvező köztársaság. Hozzáfűzi, a 2001-es ukrán népszámlálás megállapította, hogy a terület lakosságának 58,3 százaléka orosz, és az ő többségük orosz útlevél birtokosa. Oroszországnak a krími Szevasztopolban van egyedül fekete-tengeri flottája – jegyzi meg a Putyin iránt megértő Hszinhua.

Kárpátalján nincs mozgósítás

Nincs okuk aggodalomra a kárpátaljai magyaroknak, mert sem a megyében, sem pedig Beregszászon nem folyik mozgósítás – közölte Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, miután pánik tört ki Kárpátalja magyar közösségében az ukrajnai mozgósítás elrendelésének kijevi bejelentése nyomán.

   

Évek óta erre készülhetett Oroszország

Az ukrán főügyész szerint Oroszország régóta készítette a krími forgatókönyvet, ügynökei beépültek az ukrán biztonsági szervekbe, és az ország elkergetett vezetése eközben szépen feladta a nemzeti érdekeket.

Timosenko azonnali NATO- és EU-tagságot akar

Úgy érzi, az elszabadult oroszoktól csak ez védi meg Ukrajnát.

Bárcsak mások is megértenék az oroszokat!

"Lehet, hogy egy elég bonyolult korszak vár ránk, de logikánk érthető, s vélhetően megértésre talál. Teljesítenünk kell az Ukrajnában élő emberek, a Fekete-tengeri Flotta állománya iránti kötelességünket. Ennek a logikának elsőbbsége van mindazzal szemben, amit a szemünkre vetnek." Az idézet Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettestől származik.

Orosz katonák megostromoltak egy ukrán laktanyát

Egy ukrán katona mesélte el, hogyan jöttek a nyakukra az oroszok, miközben ők nem válaszolhattak a provokációra. Miután elfoglalták a repteret, Janukovics is megjelent ott.

Nem lesz így G8-csúcs Szocsiban

A hét vezető ipari hatalom vezetője elítélte vasárnap Oroszország ukrajnai beavatkozását, felfüggesztette a júniusra Szocsiba tervezett G8-as csúcs előkészületeit.

Grafika: így lett egyre forróbb téma Ukrajna

A Twitter jelzi, hogy egy-egy téma mennyire tartja lázban a felhasználókat.

Obama és Cameron üzent Putyinnak

Jelentős árat fizet Oroszország, ha nem változtat Ukrajna-politikáján – mondták.

1
33 34 35 36 37
53
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!