szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy nap alatt öt kelet-ukrajnai települést foglaltak vissza az ukrán fegyveres erők az oroszbarát lázadóktól. Petro Porosenko ukrán elnök a Twitteren adta hírül, hogy a hadsereg "felszabadította" a Donyeck megyei Vuhlehirszk várost. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője pedig azt közölte, hogy az elmúlt 24 órában a Luhanszk megyei Pervomajszk, Kamisevaha, Kalinove, valamint a Donyeck megyei Vuhledar településeket is visszafoglalták.

A szóvivő szerint az említett területen "semlegesítettek harminc terroristát és az orosz hadsereg speciális különítményének egy csoportját".

A terrorellenes erők most a megyeszékhelyek, azaz Donyeck és Luhanszk, valamint Horlivka, Pervomajszk és Illovajszk környékén készülnek támadásba lendülni a szeparatisták ellen – tette hozzá.

A szóvivő megerősítette, hogy Horlivkánál az ukrán hadseregnek sikerült egy fontos útszakaszt ellenőrzése alá vonnia, amivel körbezárták és elvágták a Donyeck megyei városban tartózkodó szakadárokat a többi szeparatista egységtől.

Közben Valerij Csalij, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője azt mondta: eddig sem az ukránok, sem a nemzetközi vöröskereszt nem kapta meg a jegyzéket a Kelet-Ukrajna felé útnak indított orosz segélyszállítmány tartalmáról. Ez "kissé nyugtalanítja" Kijevet, de az ukránok nyitott a segély fogadására – jelezte.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!