Német régészek nagy mennyiségű emberi csontot találtak egy olyan hajdani berlini orvostani intézet mellett, ahol náci tudósok kutatásokat végeztek haláltáborok áldozatainak testrészein. Az emberi darabokat mások mellett Josef Mengele, a szadista SS-orvos küldte nekik.
Szakértők azóta folytatnak vizsgálatot az előkelő Dahlem negyedben lévő, a berlini Szabad Egyetemhez (FU) tartozó ingatlanon, hogy 2014-ben, útépítés közben néhány emberi csont került elő.
Az idén július közepe és augusztus közepe között végzett ásatások során számos széttört koponyát, fogakat, gerinccsigolyákat és egyéb csontokat találtak, köztük gyermekek maradványait - jelentette be csütörtökön közleményben az egyetem.
A gödörből előkerültek egy gipszből megformált emberi test maradványai is, egyes csigolyákon pedig enyvet találtak, ami arra utal, hogy a csontok egy része közszemlére tett csontvázakból származik.
A 2014-ben talált csontokat annak idején különösebb vizsgálat nélkül hamvasztották el, amit akkor sokan kritizáltak is. A mostani lelet új esélyt jelent az emberi maradványok eredetének és elföldelésük körülményeinek tisztázására - hangsúlyozza az FU közleménye.
A kutatók összefüggést gyanítanak a csontok és az egykori Vilmos Császár Antropológiai, Emberi Örökléstani és Fajegészségi Intézet (KWI) között, amely 1945-ig működött a közelben. A jóval a nácizmus előtt alapított világhírű Vilmos Császár Társaság tekintélyes intézmény volt, olyan nagy tudósok irányítása alatt állt, mint Albert Einstein. A náci diktatúra idején azonban - amúgy is megváltoztatott - neve szorosan összefonódott az áltudományos faji kutatásokkal. Náci orvosok, köztük a hírhedt auschwitzi Josef Mengele küldtek oda emberi testrészeket tanulmányozásra.
Az egykor hírhedt intézet mellett talált csontok feltárására 2015-ben alakult munkacsoport az egyetem, az emlékhelyekért felelős berlini hivatal és a Max Planck Társaság szakértőiből, akik a nácizmus zsidó és roma áldozatait képviselő csoportokkal szoros együttműködésben dolgoznak.
Az idén talált csontokat most vizsgálatnak vetik alá, hogy megállapítsák a holtak korát és nemét, és azt, hogy hány embertől származhatnak a maradványok, eredmények legkorábban az év végére várhatók.
A KWI-t magába olvasztó Max Planck Társaság egyébként idén elrendelte orvostani gyűjteményének teljes átvizsgálását, miután a náci eutanáziaprogramból származó emberi agyakat találtak benne - e program során pszichiátriai pácienseket és mentális fogyatékosokat öltek meg, hogy "megtisztítsák" tőlük a társadalmat.