Vállfát felmutató nők ezrei vonultak a múlt héten Varsó és más lengyel városok utcáira. A fém ruhaakasztó a házilagosan elvégzett, életveszéllyel fenyegető művi terhességmegszakítások közmondásos „kellékének” számít, és szimbólummá emelésével a tüntetők az ellen a terv ellen tiltakoztak, amellyel gyakorlatilag minden esetben törvényen kívül helyeznék az abortuszt. Április első vasárnapján a lengyel templomokban olvasták fel a püspöki konferencia körlevelét, amely az ötödik parancsolatra (Ne ölj!) hivatkozva szorgalmazta az abortusz teljes tilalmát, és az élet védelmét a fogantatástól a halálig.
A kedélyeket tovább szította, hogy kiállt a kezdeményezés mellett Beata Szydlo kormányfő. Az őt a miniszterelnöki székbe segítő Jaroslaw Kaczynski, a tavaly októberi parlamenti választáson a rendszerváltás óta példátlan módon egyedül is többséghez jutott Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője pedig kijelentette: frakciójuk nagy többsége, ha nem az egésze támogatna egy ilyen javaslatot. A katolikus Lengyelországban a szocializmus idején liberális volt az abortusz szabályozása. A társadalmat megosztó kérdésben 1993-ban jutottak egyezségre, de az akkor hozott törvény még így is az egyik legszigorúbbnak számít Európában.
A ma érvényes jogszabály a művi terhességmegszakítást csak nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén engedélyezi, illetve akkor, ha a magzat súlyosan károsodott, vagy az anya életét veszély fenyegeti. Nem csoda, hogy a 38 milliós országban a legutóbbi, 2014-es adatok szerint csupán 1812 abortuszt hajtottak végre hivatalosan, miközben a becslések szerint évente 80 ezer lengyel nő utazik el a procedúrára az EU más tagországaiba, vagy kockáztatja meg odahaza a beavatkozást. A püspöki kar által támogatott elképzelés minden esetben megtiltaná a terhességmegszakítást, de segítséget szorgalmaz azoknak az anyáknak, akik erőszak nyomán vagy fogyatékossággal született gyereket hoznak világra.
A társadalmi felháborodást látva a kormánypolitikusok meghátrálni látszottak, és már a katolikus egyház sem akarja büntetni öt évig terjedő börtönnel a magzatukat illegálisan elvetető nőket, ám még nem tett le a teljes tiltásról. A szigorító törvényjavaslat viszont kerülő úton, népi kezdeményezésként a parlament elé kerülhet, amelynek mindkét házában a jobboldali konzervatív PiS birtokolja a többséget. A kampány élére álló abortuszpárti Fundacja Pro nevű szervezet összeszedte ugyanis az ezer szignót ahhoz, hogy aláírásgyűjtést kezdeményezzen. A szabályok szerint három hónapjuk van arra, hogy a tilalom mellett állóktól százezer aláírást szerezzenek, és akkor az Ordo Iuris (A törvények rendje) nevű jogi intézet által megfogalmazott törvényjavaslatot az alsóháznak, a szejmnek első olvasatban meg kell tárgyalnia. Ezzel nem lehet gond, legutóbb csaknem félmillió aláírás gyűlt össze, ám tavaly szeptemberben az akkori vezető kormánypárt, a jobbközép Polgári Platform (PO), valamint az azóta a parlamentből kiesett ellenzéki posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség szavazataival elvetették a népi kezdeményezés nyomán született javaslatot. Az IBRIS közvélemény-kutató március végi felmérése szerint a lengyelek kétharmada nem akarja az abortusz teljes tilalmát, amit 30 százalék támogat, míg a fennmaradó 4 százalék bizonytalan.
A felmérésekben még mindig a legnagyobb támogatottsággal rendelkező PiS vágya továbbra is az, hogy az eldózerolandó „posztkommunista” harmadik köztársaság romjain felépítse az „igazán demokratikus és szabad” negyediket, amit a hazafiasság és a konzervativizmus – a kormány bírálói szerint viszont az orbáni mintájú autokrácia – jellemez. Az abortusz ügyében most oldalra sasszézó kormány azt tervezi, hogy megszünteti a mesterséges megtermékenyítés állami támogatását, és újra recepthez köti a hozzáférést az „esemény utáni” tablettához. A lengyel belpolitika legerősebb embere, Kaczynski az abortuszvita kapcsán kijelentette: hívő katolikusként ő a püspöki kar iránymutatását követi. Az élet számos területére kiterjedő, erkölcsinek mondott korlátozásokat látva pedig az ellenzék úgy véli, a klérus most nyújtja be a számlát azért, mert a legutóbbi választáson a PiS-t támogatta – több vidéki templomban például a párt melletti voksolásra szólítva fel a hívőket.
A teljes abortusztilalom napirendről lekerülésében bízók számára figyelmeztetés, hogy a kormány és Kaczynski egyáltalán nem riad vissza a súlyos konfliktusoktól. Az alkotmánybíróság összetételét és működését átalakító törvényét a taláros testület márciusban alkotmányellenesnek ítélte. A kormány viszont a döntést nem hajlandó a hivatalos közlönyben megjelentetni, amivel érvénybe léptetné. Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter – Kaczynski régi szövetségese, aki megbocsátást nyert korábbi lázadásáért – azt hangsúlyozza, hogy az alkotmánybíróság éppen az új törvény rendelkezései miatt nem is vizsgálhatta volna szabályosan magát a törvényt, így a határozata semmilyen jogkövetkezménnyel nem bír. A testület viszont nem hajlandó tagjai közé fogadni a kormány által decemberben megszavaztatott bírákat, és 15 helyett 12 fővel működik, miközben az új jogszabály minimum 13 főhöz köti a határozathozatali képességet, s a döntésekhez a korábbi egyszerűvel szemben kétharmados többséget ír elő. Ziobro – törvényes kötelezettségére fittyet hányva – nem vesz részt az alkotmánybíróság döntéseinek ismertetésén, és a patthelyzet miatt az alsóbb szintű jogi fórumokon káosz alakulhat ki, hogy be kell-e tartani azokat.
Az alkotmányjogi konfliktus ügyében Witold Waszczykowski külügyminiszter állásfoglalást kért a Velencei Bizottságtól, de már alighanem megbánta. Az Európa Tanács égisze alatt működő testület ugyanis a jogállam, sőt a demokrácia működésére veszélyesnek minősítette az alkotmánybíróság reformjáról – a lengyel ellenzék szerint megbénításáról – született törvényt, és sürgette az annak alkotmányellenességét kimondó határozat közzétételét. Az Európai Bizottság (EB) élesítette Lengyelországgal szemben a fél szemmel éppen a magyarországi eseményekre figyelve 2014-ben elfogadott, a jogállamiság rendszerszintű veszélyeztetését vizsgáló monitorozási mechanizmust.
A lengyelországi változásokat nemcsak Brüsszelben figyelik rosszallóan, hanem Washingtonban is, pedig a varsói kormány az USA fontos szövetségesének tartja magát. Waszczykowski nemrég a köztévének adott interjújában úgy vélte, Lengyelországot már nem jellemzi a „néger mentalitás” az USA-val szemben. Az előző kormány állítólagos szervilizmusára azt a kifejezést alkalmazta, aminek Lengyelországban rasszista mellékzöngéje van. A szándékosan provokatív szóhasználatra annak kapcsán került sor, hogy a washingtoni nukleáris fórumon Andrzej Duda államfőnek a lengyel diplomácia minden erőfeszítése ellenére sem sikerült külön találkoznia Barack Obama amerikai elnökkel. Az USA-ra utalva Macierewicz a Lengyelország 1999-es NATO-csatlakozásáról rendezett március közepi emlékkonferencián kikérte magának, hogy az országukat csak a XVIII. század óta építők oktassanak ki demokráciáról egy olyan államot, amely már a XIII–XIV. században rendelkezett a képviseleti demokrácia alapjaival. Ez a kétoldalú kapcsolatokban aligha helyes taktika akkor, amikor a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón Lengyelország azt szeretné elérni, hogy – például Németország és Franciaország húzódozását legyőzve – az orosz fenyegetés miatt az észak-atlanti szövetség egységeinek állandó lengyelországi jelenlétéről szülessen megállapodás. Így viszont az eredmény újabb diplomáciai pofon lehet.
NAGY GÁBOR
