Új elemmel gazdagodott a magyar kormányfő érvelése, miszerint az Európai Unió részéről őt ért bírálatok mögött az áll, hogy a visegrádi országok (V4) politikája ma sikeresebb, mint Európa nyugati felének politikája. "Vannak, akiket sért Közép-Európa gyors fejlődése" – mondta Orbán Viktor a szlovák televízónak adott vasárnapi interjúban. Orbán olvasatában a nyugat-európai államok nehezen emésztik meg a térség gazdasági sikereit, és azzal igyekeznek versenyelőnyt kovácsolni, hogy befolyásukat latba vetve bírálják a hozzá hasonló szabadságharcos vezetést. Ez kiegészíteni hivatott a kormányfő megszokott állítását, miszerint a magyar kormányt érő jogállamisági bírálatok mögött a migráció, és a személyesen általa képviselt bevándorlás/kvótaellenes politika áll, „minden más lényegtelen”.

Mielőtt rátérnénk a csúsztatás metadimenziójára, nézzük a gazdasági rögvalóságot. Közép-Európa az elmúlt években valóban gyorsabb GDP-bővülést tudott felmutatni a gazdaságilag fejlettebb nyugat-európai országokhoz képest, de a régióról mint a teljes integrációt húzó motorról beszélni igencsak félrevezető. Valójában a nagyobb gazdaság élénkülése gerjeszt többletkeresletet a kisebb tagállamok exportpiacain. Orbán tehát csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a régió GDP-növekedésének mintegy harmadát idetelepült német vállalatok adják, a visegrádi országokat pedig szinte teljes egészében az évek óta 2 százalék feletti német növekedés húzza maga után. Nem világos továbbá, hogyan lehetnénk az unió hajtóereje úgy, hogy a termelékenység egyébként is alacsonyabb GDP-hányadunk jelentősen kisebb hányadát költjük kutatásfejlesztésre, mint a nyugati országok vagy akár Dél-Korea. Ugyancsak erősen kérdéses a térség ellenálló képessége egy esetleges európai gazdasági válság esetén, amiről a kötcsei pikniken maga Orbán is beszélt. Az első lyukat ironikus módon épp az európai autógyárakat védővámmal fenyegető Donald Trump ütheti a magyar gazdaságba, akinek támogató kiállására Orbán annyira vágyik.

Mindenesetre az uniós büdzsé feszült tárgyalása szempontjából nagyon is időszerű a visegrádi országok gazdasági fejlettségének kérdése. Az EU és a nyugat-európai államok ugyanis olyan mértékben elismerik a V4-ek 2004-es csatlakozása óta megmutatkozó teljesítényét, hogy ez külön szempontként be is épült a Bizottság források újraelosztására vonatkozó javaslatába.

Orbán eddigi érvelését arra építette, hogy a kormány nyugati bírálatai mögött a kötelező elosztáson alapuló mechanizmus elutasítása állt. Szerinte Brüsszel így próbálta megbélyegezni a bevándorlásellenes országokat, elsősorban Magyarországot és Lengyelországot. Mindez az áprilisi választásokat megelőző menekültellenes kampányokat belpolitikailag könnyen eladhatóvá tette egy olyan összeesküvés-elméletbe ágyazva, hogy Soros György és az unió közösen akarják aláásni a magyar szuverenitást. A 2010 után felépített unióellenes kampányok (Nem leszünk gyarmat) ugyanezt a logikát követve ágyaztak meg a későbbi kormányzati magyarázatoknak az unióból érkező bírálatokkal kapcsolatban.

A Fidesz ennek megfelelően hozta a kötelezőt válaszul az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által nagy többséggel elfogadott jelentésre. Ebben hétfőn kimondták, hogy Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása. A "Soros-jelentéssel" sürgősen el akarják hallgattatni a bevándorlásellenes Magyarországot” – áll a Fidesz közleményében. Nem törődve a jelentés tartalmával, amelyben a LIBE többek közt olyasmiket kifogásol, mint például az alkotmánybíróság mozgásterének 2012-től történő korlátozása, a bíróságok meggyengítése, sajtótermékek állami hirdetésen keresztül történő befolyásolása és lapok megszüntetése, vagy a hazai korrupció mértéke.

Ez pedig összeért az unió következő keretköltségvetésére vonatkozó vitájával, ahol a bíróságok gyengítésén és politikai, civil jogok beszűkítésén munkálkodó tagállamok nem meglepő módon gyengébb alkupozícióban vannak. Mindez a brexitből eredő gazdasági szükségszerűségekkel kiegészülve oda vezet, hogy a Bizottság javaslata átsúlyozta a kohéziós torta elosztásának képletét, amely olyan szempontokat is figyelembe vesz, mint a munkanélküliség, a menekültek befogadása vagy a CO2-kibocsátási erőfeszítések. A kritériumváltást részben az okozza, hogy Közép-Európa a regionális forrásoknak köszönhetően látványos felzárkózást hajtott végre. Orbán Viktor itt keveredik ellentmondásba saját magával: egyik nap nettó befizetőként mi húznánk Európát, másnap felháborodunk, ha a fejlődésre hivatkozva kevesebb támogatást kapunk a migrációs nyomás alatt lévő fejlettebb tagállamok javára, akiknek egyébként részben épp a menekültválság miatt romlott le a relatív fejlettségi szintjük. Megint más lapra tartozik a Bizottság által javasolt jogállamisági fék bevezetése, amely az igazságszolgáltatás függetlenségéhez kötné az uniós pénzek kifizetését, vagyis egyfajta politikai feltételességet építene a rendszerbe.

Orbán Viktor 2015 óta a migrációra hivatkozva teszi másodlagossá az emberi jogokat és a liberális demokrácia alapjait képező procedurális normákat. Miközben a keményvonalas migrációellenes retorika olyannyira a mainstream európai vezetés sajátjává válik, hogy Berlinben koalíciós válságot eredményez a bevándorlás szabályozásának kérdése, Orbán egy kényelmes alkotmánymódosítással tovább szűkítette a demokratikus mozgásteret a szegénység büntethetővé tételével, a humanitárius és jogi segítségnyújtás börtönnel történő fenyegetésével, valamint az igazságszolgáltatás további gyengítésével. Mindezt egyetlen érdemi ellenzéki tüntetés vagy jelentősebb utcai tiltakozás nélkül, fittyet hányva szövetséges pártcsaládja, az Európai Néppártból érkező ultimátumokra is. Az Európai Uniónak eddig sem, és láthatóan ezután sem áll majd rendelkezésére olyan politikai vagy jogi eszköz, amellyel feltartóztathatná ezt a rezsimet. Hosszú távon tehát egyedül a magyarországi ellenzék megújulásán múlik, hogy hontalanok kriminalizálása helyett életképes stratégiai víziót képes-e kínálni a politikailag hontalan választópolgárok számára.

A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője. A cikk a Visegrad/Insight DemocraCE projektjének része.