50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A tiltakozók Orbán nagy barátját, Matteo Salvinit ábrázoló képeket is égettek.
Diákok ezrei tiltakoztak pénteken Olaszország több mint 50 városában a kormány oktatásfinanszírozási tervei ellen. Középiskolás diákok és egyetemista hallgatók vonultak utcára egyebek között Rómában, Torinóban, Nápolyban és Bariban.
Az egyik legnagyobb megmozdulás az észak-olaszországi Torinóban volt, ahol több az MTI híre szerint százan gyűltek össze. A tiltakozók az olasz kormánypártok vezetőit, Matteo Salvini és Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyetteseket ábrázoló képeket és figurákat égettek. Előbbi a Liga, utóbbi az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője.
"Elutasítjuk a megszorítási kampányt az iskolákat illetően" - mondta Giammarco Manfreda, a tiltakozók egyik vezetője. "Ha a kormány nem fél a változástól, akkor mutassa ki azzal, hogy befektet az oktatásba" - tette hozzá.
A diákok bírálták a tankönyvekhez, a közlekedéshez és az iskolaépületek fejlesztéséhez szükséges források hiányát. A megszorítások miatt sok oktatási intézményen nem sikerült jelentős fejlesztéseket végezni az elmúlt években. A tanulók ezenkívül tüntettek azért is, hogy automatikusan állampolgárságot kapjanak a külföldi szülőktől, de Olaszországban születetett gyerekek, és ne kelljen 18. életévükig várni, hogy folyamodhassanak érte.
A római diákok azt kérték, hogy a biztonsági kamerákra és egyéb biztonsági intézkedésre szánt pénzt fordítsák inkább olyan segélyekre, amelyekkel megkönnyítik az alacsony jövedelmű családokból származó diákok bejutását az egyetemre.
A miniszterelnök-helyettesi mellett a belügyminiszteri posztot is betöltő Salvini "undorítónak" nevezte a képek és figurák égetését. "És még a Liga szítja a gyűlöletet (...). Ezeknek a szociális központok és néhány tanár által elkényeztetetett +demokratikus+ diákoknak sokórányi polgári nevelésre lenne szüksége. Akkor talán megértenék, hogy undorító Salvinit vagy bármilyen más embert ábrázoló figurákat égetni a tereken vagy lámpaoszlopokra lógatni azokat" - írta Twitter-profilján.
Salvinivel szemben Di Maio nyitottabbnak mutatkozott a párbeszédre, jelezve, hogy a kormány hajlandó találkozni a diákegyesületekkel utóbbiak igényeinek megvitatása céljából. "A tüntetésekre szükség van, folytassátok, öt évig voltam diákképviselő, tudom jól, hogy mennyit ér a békés társadalmi nyomás. Nem igaz, hogy megkurtítjuk az oktatást, találkozzunk, és beszélgessünk" - mondta médiumoknak.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.