Véget ért az egypártrendszer az USA-ban, még ha nem is abban az értelemben létezett, ahogyan azt a szocialista országok ismerték. Hanem úgy, hogy a republikánusok már nem ellenőrzik mindhárom hatalmi központot, a Fehér Házat, a kongresszust és a legfelső bíróságot. Igaz, a demokraták csak a kongresszus alsóházát, a képviselőházat szerezték meg kedden, de ez is elég lehet ahhoz, hogy megpróbálják kontrollálni az elszabadult hajóágyúként viselkedő Donald Trumpot – ami az elnök republikánus párttársainak nem sikerült. Hiába fogadkoztak két éve, amikor azzal szembesültek, hogy az elitjükkel szembeszálló milliárdos gyakorlatilag bedarálta őket. Paul Ryan nemcsak Trump törvényhozási ellensúlya nem tudott lenni, hanem ő is beállt a sorba, majd a mostani félidős választáson már nem indult, így a mandátumától és a képviselőházi elnöki posztjától egyszerre vesz búcsút. Az utóbbi pozícióban a demokrata Nancy Pelosi lép a helyére.

A szerencse gyakran forgandó az amerikai politikában, és ezzel Trumpnak is szembe kell néznie. Miközben még a saját pártjával sem tudott mindig kijönni – a szenátusban elbukott az első két éve meghatározójának szánt kezdeményezése, a Barack Obama által kezdeményezett egészségügyi reform visszafordítása –, most a demokratákkal kell megpróbálnia együtt élni. Bár a közvélemény-kutatásokat látva azt mondta, majd a demokrata képviselőház és ő is azt csinál, amit akar, ez nem egészen így van. A kongresszus ugyanis csak a demokrata képviselőház és a republikánus szenátus együttműködésével hozhat törvényt. Márpedig az utóbbi két évben sem a republikánusok, sem Trump nem a kompromisszumok robotosaiként jeleskedtek.

A demokraták győzelemként élik meg a keddi eredményt, és valóban hozták is a papírformát, de annál többet nem. A képviselőházban szűk többségük lesz, és Pelosinak nem lesz egyszerű egyben tartani a frakciót. A pártban ugyanis megerősödött a magukat progresszíveknek hívó balszárny, amelynek tagjai a Hillary Clinton ellen két éve egyenlőtlen körülmények között küzdő Bernie Sanders vermonti szenátor köpönyegéből bújtak elő. A legismertebb közülük a Puerto Ricó-i származású Alexandra Ocasio-Cortez, aki New Yorkban nyert mandátumot, és a képviselőház történetének legfiatalabb női törvényhozója lesz. Ő Sandershez hasonlóan demokratikus szocialistának vallja magát, és több elvtársával együtt leghőbb vágya az ingyenes oktatás és egészségügy megteremtése, valamint Trump alkotmányos vádemelés alá helyezése.

Egyikből se lesz semmi, mert ehhez a demokratáknak még a képviselőházban sem elég nagy a többségük, a szenátusban pedig még veszítettek is a mandátumaikból.
A republikánusok éppen a szenátusi többségük növelése kapcsán beszélhetnek győzelemről, és ezt Trump – aki a politika játékszabályai szerint az eredmény világossá válásával telefonon gratulált Pelosinak – már a választás estéjén világgá kürtölte. Ezzel lehetetlenné teszik a Trump elleni alkotmányos vádemelést, mert azt ugyan a képviselőház elindíthatja, de a szenátus eltorlaszolhatja az utat, ahogyan tette ezt Bill Clinton esetében. A felsőház ellenőrzésével megmarad a republikánusoknál a kinevezések megerősítésének a joga is.

Ez nem is a miniszterek esetében számít fontosnak, hanem a szövetségi bíróknál, akiket a szenátus élethossziglanra nevez ki. Márpedig Trump és a republikánusok az utóbbi időben lendületesen töltötték fel az igazságszolgáltatásban megüresedő pozíciókat konzervatív jogászokkal. Ők az ítélkezési gyakorlatukkal áthangolhatják az egész rendszer működését, és megkönnyíthetik a republikánusok számára fontos ügyek eljutását a Brett Kavanaugh kinevezésével valószínűleg hosszabb időre stabilan konzervatívvá vált legfelső bíróság elé.

 

A demokratáknak is lesznek komoly jogosítványaik a képviselőházi többség mellé, amivel alighanem élnek is. Ha – mint azt Pelosi jelezte – a biztos kudarcot látva nem is indítanak alkotmányos vádemelési eljárást Trump ellen, számos vizsgálatot kezdeményezhetnek a kormány működésével kapcsolatban. Az USA-ban a kongresszusban a győztes mindent visz elve érvényesül, vagyis a többségben lévő párté minden bizottság elnöki posztja. Márpedig a képviselőházban több olyan bizottság is van, amely fontos és kényes ügyekben idézhet a színe elé, s állíthat a szőnyeg szélére kormánypolitikusokat. Különösen, ha Robert Mueller különleges ügyész leteszi az asztalra a jelentését a 2016-os elnökválasztás idején megkísérelt orosz befolyásolásról. Maxine Waters kaliforniai képviselőnő például a pénzügyi bizottság elnöki pozíciójának a várományosa, aki kemény lépéseket helyezett kilátásba a Wall Street és az amerikai vállalati élet nagyágyúinak megrendszabályozására.

A kongresszus ellenőrzéséért folyó küzdelem mögött elbújt a kormányzóválasztások sora, ami szintén fontos következményekkel járhat. A demokraták legalább hat államban szerezték vissza a posztot, bár a két legfontosabb helyen, Floridában és Georgiában kudarcot vallottak, és nem adhatják az állam első férfi, illetve női afroamerikai vezetőjét. A posztnak – és az állami törvényhozások ellenőrzésének – azért van jelentősége, mert a 2020-as népszámlálás után megnyílik a választókörzetek átrajzolásának a lehetősége. Ez elvben a lakosság területi megoszlásának változásához való igazodást jelentené, de mindkét párt arra használja ki, hogy a saját számára kedvező körzeteket hasítson ki. Az általában kanyargós választási határok meghatározásának fontosságát mutatja, hogy azzal, hogy Pennsylvania liberális többségű legfelső bírósága az idei év elején felülírta a republikánusok kiigazítását, a demokraták az államban több helyet is elhódítottak.

A demokraták számára a legfájdalmasabb a texasi szenátusi verseny elvesztése. Az újrázásért küzdő republikánus Ted Cruzt még a párttársai is utálják, kihívója, Beto O'Rourke pedig a szenátori választások történetének legtöbb kampánypénzét gyűjtötte be, és a fiatal, lendületes politikusban sokan máris potenciális elnökjelöltet láttak. A politikai törvényszerűségek azonban diadalmaskodtak, és a hagyományosan republikánus Texasban Cruz meg tudta őrizni a mandátumát. A republikánusok viszont azt fájlalhatják, hogy középnyugaton három állam – Kansas, Illinois és Michigan – kormányzói posztját is elbukták. A szenátusi többségük megerősítésében viszont segített, hogy három olyan demokrata szenátor sem tudta megőrizni a mandátumát, akik ezzel olyan államban próbálkoztak, ahol Trump két éve fölényes győzelmet aratott. Az észak-dakotai Heidi Heitkampnak kampánytámogatókat hozott, ám a vesztét is okozta, hogy hosszas hezitálás után nem szavazta meg Kavanaugh főbírói kinevezését, amiért a republikánusokhoz húzó állama megbüntette.

Mindkét párt bebizonyította, hogy ha a korrupt politikusa biztosan nyerhető körzetben indul, ahol beágyazott, akkor a mandátum megőrzése érdekében félreteszi erkölcsi megfontolásait. Így maradhatott szenátor New Jerseyben Bob Menendez, aki csak azért úszta meg a börtönt, mert az esküdtszék patthelyzetbe került, és az ügyészség ejtette a vádat. Duncan Hunter kaliforniai republikánus képviselő ellen pedig a nyáron hiába emeltek vádat azért, mert a költséges életstílusát a kampánykasszájából elsikkasztott összegekből finanszírozta, fölényesen megőrizte a mandátumát. (Az USA-ban ugyanakkor a törvényhozóknak nincs mentelmi joga, így még bíróság elé állíthatják.)

A félidős választáson a metoo mozgalom, illetve Trump hímsoviniszta kiszólásai is éreztették a hatásukat. Minden korábbinál több nő indult a választáson, és hat szenátori párviadalban a gyengébbnek tartott nem képviselői vetélkedtek egymással, ami az eddigi rekord duplája. Nőkből a demokraták között lesz több, és sokan közülük a progresszív szárnyhoz tartoznak. De a két párt együtt történelmet ír: a kongresszus történetében először lesz száznál több női törvényhozó, ezzel éppen csak átlépi az arányuk a 20 százalékot a 435 fős képviselőház és a száztagú szenátus alkotta egységben.