A pápa, valamint az amerikai és az orosz elnök közvetítői segítségét kérte a minap egy kiszivárogtatott levél tanúsága szerint Quim Torra katalán elnök a Madrid és Barcelona közti függetlenségi perpatvarban. Ez a kétségbeesett lépés is megerősíti azt a véleményt, hogy nincs igazi vezetője Katalóniának. Torra nem elég vonzó személyiség, nincs mögötte elegendő és egységes politikai támogatottság, és nem utolsósorban kiszámíthatatlan. Ráadásul – vélik egyre többen Katalóniában – kormánya nem a mindennapi élet gondjaival törődik, tevékenysége sokkal inkább a megrekedt függetlenségi harcban merül ki.
Abban pedig eddig nem sok eredményt ért el. A tavaly október elsejei, Madrid által alkotmányellenesnek nyilvánított és betiltott, ám az akkori katalán elnök, Carles Puigdemont által megrendezett függetlenségi népszavazás káoszba, majd helyenként erőszakos jelenetekbe torkollt. Az akkori jobboldali spanyol kormány keményen fellépett, és miután a barcelonai parlament egyoldalúan kikiáltotta a független Katalán Köztársaságot, lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt letartóztatta a katalán vezetők egy részét, akik közül néhányan – így Puigdemont is – külföldre menekültek, és azóta sem tértek vissza.
Katalónia regionális kormányának elnöke, Quim Torra (4B) és a katalán parlament elnöke, Roger Torrent (3B) részt vesz a tiltott szavazások egy éves évforsulójának megemlékezésén Santa Julia de Ramisban, 2018. október 1-én.
AFP / Josep Lago
Sokan arra számítottak, hogy a néppárti madridi kormányt az idén júniusban megbuktató szocialista Pedro Sánchez gesztust gyakorol, és eléri a bebörtönzött katalán politikai vezetők szabadon engedését. Jóllehet Sánchez jóval békülékenyebb és megértőbb a katalán törekvésekkel kapcsolatban elődjénél, Mariano Rajoynál, sőt beiktatása után néhány héttel személyesen is találkozott Torrával, erre nem került sor. Csak annyi történt, hogy júliusban Madrid mellől áthelyezték a rabokat a Barcelonától 60 kilométerre északra lévő Sant Joan de Vilatorrada kisváros mellett tíz évvel ezelőtt felépült, modern Lledoners börtönbe, ami már nem a spanyol, hanem a katalán kormány felügyelete alá tartozik.
Ezzel a rabok nemcsak közelebb kerültek otthonukhoz, ami megkönnyíti a kapcsolattartást a családtagjaikkal, de sokkal jobbak a körülményeik, barátságosabb a közeg. Az ügyvédeiken kívül újságírókat és politikustársaikat is gyakran fogadhatják – a néppárti ellenzék kérdőre is vonta emiatt a szocialista kormányt –, sőt szinte bentről szervezik a politikai harcot. Különösen aktív Oriol Junqueras, Puigdemont egykori alelnöke, a barcelonai kormánytag Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) párt vezetője, aki egyre inkább szeretné átvenni az irányítást a katalán belpolitikai életben. De csak a politikai irányítást. Junqueras ugyanis nem ért egyet az erőszakkal, ellentétben a meggyengült Torrával, aki az egy évvel ezelőtti népszavazásra emlékező felvonulások idején külön köszönetet mondott a szélsőséges csoportoknak a kemény fellépésért.
AFP / Josep Lago
Az évfordulón ismét zavargásokra és rendőri erőszakra került sor, ezúttal azonban nem átlagtüntetők csaptak össze a rendőrökkel, hanem eleve harcra készülő radikális csoportok tagjai. Élükön az egyesek által szélsőbalos anarchistának tartott Bizottság a Köztársaság Védelméért (CDR) nevű csapattal. Ezek a többnyire fiatalokból álló, az interneten szerveződő csoportosulások villámcsődületeket tartottak, a sínekre ülve megakadályozták a vasúti forgalmat, máshol autópályákon emeltek akadályokat gumiabroncsokból.
AFP / Pau Barrene
A néhány látványos akció azonban nem fedte el, hogy a felvonulásokon – bár a barcelonai főutak ismét zsúfolásig teltek – jóval kevesebben vettek részt, mint egy éve. A tüntetések sokkal inkább emocionálisak, mintsem harciasak voltak, úgy tűnt, a tavalyi eufóriát valamiféle belenyugvás váltotta fel. Az utcaképet ma a sárga szalag uralja, járdára vagy úttestre festve, lámpaoszlopokra vagy erkélyekre, ablakpárkányokra, utcai korlátokra, autópályák elválasztó kordonjaira, körforgalmak közepére helyezve. Az üzenete pedig az, hogy engedjék ki a börtönből a katalánok által politikai foglyoknak tartott vezetőiket.
A függetlenség mindenáron való kivívása helyébe a mindennapok praktikuma lépett, különösen, hogy a lakosság nagy része lényegében egyáltalán nem érezte saját bőrén, hogy Madrid egy évvel ezelőtt bevezette az úgynevezett 155. paragrafust, ami megszüntette a katalán autonómiát. Mint ahogy azt sem érezték meg, hogy néhány hónapja visszavonták a rendelkezést. Jelzi a csalódást az elszakadást pártolók táborának erodálódása is: a legutóbbi felmérések 46,7 százalékra teszik a szeparatisták arányát, 2 százalékponttal kevesebbre a korábbi mérésnél.
SFP / Lluis Gene
Hiányzik az egyetértés a tárgyalást támogató, illetve a kemény fellépést sürgető, függetlenséget követelő katalán pártok között is. Torra a minap azzal próbálta magához vonni a kezdeményezést, hogy ultimátumot intézett Madridhoz, mondván, megvonja a kisebbségi szocialista kormány parlamenti támogatását, ha Sánchez novemberig nem engedélyezi a függetlenségi népszavazást. Madrid válasza nem késett, és nem volt meglepő: szó sem lehet ilyen referendumról.
És hogy a kép még zavarosabb legyen, nemrég bejelentkezett a barcelonai polgármesteri székért a jövő tavaszi helyhatósági választásra a volt francia miniszterelnök, Manuel Valls, a spanyol egységet pártoló Ciudadanos párt színeiben. Az 56 éves szocialista politikus – aki francia belügyminiszter is volt, 2014-től pedig két és fél éven át kormányfő Párizsban – apja katalán festőművész, anyja svájci-olasz színésznő. Ő maga Barcelonában született, de Franciaországban nőtt fel, mivel a Franco-rendszerrel dacoló szülei Párizsba költöztek. Torra erre csak annyit jegyzett meg: remélem, kudarcot vall.
