Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A választások közeledtével továbbment az ígéretekben az izraeli miniszterelnök, most már a néhány száz fős zsidó telepeket is annektálná.
"Ki fogom terjeszteni az izraeli fennhatóságot minden telepre és a zsidó örökség szempontjából fontos helyre" – jelentette ki a miniszterelnök Ciszjordániáról az izraeli hadsereg rádiójának adott interjújában. Mindezt abban az esetben akarja véghezvinni, ha megnyeri a választásokat. A terv – magyarázta – azokra a néhány száz fős telepekre is vonatkozik, amelyek mélyen a palesztinok lakta övezetekben fekszenek.
Netanjahu elmondta, hogy a tervéről már tájékoztatta Donald Trump amerikai elnököt is, és azt hozzátette, hogy a Fehér Ház nem sokkal az izraeli választások után nyilvánosságra hozza az izraeli-palesztin rendezést célzó béketervét.
A választási hajrában az izraeli kormányfő többször hangoztatta a zsidó telepek annektálására vonatkozó elképzelését. A múlt héten már bejelentette, hogy választási győzelme esetén Izrael annektálja a Jordán-völgyet, valamint a Holt-tenger északi részét is.
Mohammed Stajje palesztin miniszterelnök erre reagálva Netanjahut a békefolyamat legnagyobb tönkretevőjének nevezte.
Izraelben szeptember 17-én tartanak előrehozott parlamenti választásokat, mert az áprilisi választások után Netanjahu mint miniszterelnök-jelölt megfelelő számú koalíciós partner hiányában nem tudta felállítani új kabinetjét a kitűzött határidőig.
A miniszterelnök az előző, április 9-én tartott választások előtt is megígérte a Ciszjordániában felépített izraeli települések annektálását.
A 2400 négyzetkilométer területű völgy az Izrael által az 1967-es hatnapos háború során elfoglalt Ciszjordániában van, ahol mintegy 3 millió palesztin és több mint 400 ezer zsidó telepes él.
A zsidó telepek létrehozása a nemzetközi jog, a genfi egyezmény alapján nem jogszerű, ezért nemzetközi megítélésük is vitatott, Izrael azonban biztonsági és történelmi okok alapján visszautasítja ezt az álláspontot. A palesztinok attól tartanak, hogy a szeptember közepi választások utánra ígért új amerikai béketerv Izraelt fogja támogatni, és korlátozza jövendő államuk területét.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.