szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A BBC Panorama és a Sunday Times oknyomozása szerint a kormány szándékosan elhallgatta a brit katonák által elkövetett háborús bűnöket, és nem emeltek vádat azok ellen a katonák ellen, akik például civileket öltek Irakban és Afganisztánban.

A két médium 11 nyomozó állítására és kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy brit alakulatok következmények nélküli háborús bűnöket követett el a közel-keleti országokban. A BBC és a Sunday Times forrásai szerint a katonák ellen vádat kellett volna emelni például civilek meggyilkolásáért - közölte a BBC.

A bizonyítékokat a 2003 és 2009 között Irakban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására létrehozott szervezettől, az IHAT-tól, illetve az Operation Northmoortól (ez az Agfanisztánban történt visszaéléseket, bűnöket volt hivatott feltárni) szerezték meg. A két szervezet - melyeknek a működését 2017-ben megszüntették - bármilyen ügyet is tárt fel, egy esetben sem lett vádemelés a vége - írják.

Felidézik, hogy a brit kormány a két szervezetet két évvel ezelőtt azt követően zárta be, hogy Phil Shiner ember jogi ügyvédet, aki több mint ezer esetet jelentett az IHAT-nak, eltávolították pozíciójából arra hivatkozva, hogy fixereket fizetett le Irakban, hogy azok klienseket találjanak neki. Ugyanakkor azok, akik korábban az IHAT-nál vagy az Operation Northmoornál folytattak le nyomozásokat, azt mondják, hogy Phil Shiner ügyét a kormány csak ürügyként használta arra, hogy a két szervezet működését lefújják. Az Operation Northmoort ráadásul még azelőtt beszüntették, hogy az 52 visszaéléses esetet, amelyet feltártak, a Királyi Katonai Rendőrség nyomozói elé vihették volna.

Az IHAT egy nyomozója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy "a védelmi minisztériumnak nem állt szándékában beperelnie a katonákat, ha csak az nem volt nagyon szükségszerű", és nem tudták sehogy sem megoldani, hogy az ügy ne kerüljön bíróság elé.

Az elkövetett és következmények nélkül maradt bűnök lajstroma pedig hosszú: a Különleges Légi Szolgálat egy katonája által elkövetett gyilkosságokat, valamint kínzásokat, meghalt hadifoglyokat és a skót brigád, a Black Watch által a fogva tartottakon elkövetett szexuális visszaéléseket is feltártak az Irakban és Afganisztánban vizsgálódó szervezetek.

A BBC egy konkrét ügyet is felidéz. 2003-ban egy brit katona lelőtt egy iraki rendőrt egy sikátorban. A rendőr belehalt a sérüléseibe. Az esetet a katona parancsnoka, Maj Christopher Suss-Francksen vizsgálta ki, és 24 órán belül arra a megállapításra jutott, hogy a katona önvédelemből terítette földre a rendőrt, mert az iraki férfi lőtt előbb. Maj Christopher Suss-Francksen jelentése szerint az esetet egy másik katona is látta, tehát volt szemtanú, aki igazolni tudja a jogos önvédelmet.

Az IHAT nyomozói ugyanakkor két éven keresztül viszgálódtak az ügyben, kihallgattak 80 katonát és az állítólagos szemtanút is, aki a nyomozóknak viszont épp az ellenkezőjét állította, mint amit Suss-Francksen mondott - mint kiderült, a szemtanú nem is volt a sikátorban az incidenskor. Mint fogalmazott: csak egyetlen lövést hallott, ami így nyilvánvalóan a katonáé volt. Ezt más tanúk is megerősítették az IHAT-nak.

A nyomozók szerint a brit katona ellen vádat kellett volna emelni, ahogy a parancsnokot is be kellett volna perelni, amiért megpróbálta eltussolni az ügyet.

Ugyanakkor a védelmi minisztérium azt nyilatkozta, hogy azok az állítások, melyek szerint a védelmi tárca szándékosan megakadályozta volna a nyomozások lefolytatását vagy magát a vádemeléseket, nem igazak. Ezek a folyamatok és eljárások a védelmi minisztériumtól függetlenül zajlottak le az ügyészségi hatóságon (SPA), külső szakértőket és jogi tanácsadókat bevonva. Ők döntöttek arról, hogy szükségek-e a vádemelések - tették hozzá.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!