Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Számos iskola és óvoda is köztük van.
Bombafenyegetést kapott e-mailen számos közintézmény Oroszországban, többek között a szentpétervári Ermitázs (nyitóképünkön) és a pulkovói repülőtér is.
Moszkvában, ahol múlt héten mintegy 600 robbantással megfenyegetett épületből több mint 110 ezer embert kellett kimenekíteni, hétfőn legkevesebb három bíróság kapott pokolgépre figyelmeztető üzenetet.
Szentpéterváron egyéb objektumok mellett hétfőn legkevesebb hat bíróságot, 13 kórházat, valamint hajókat ürítettek ki.
A szentpétervári bíróságok sajtószolgálata múlt héten azt közölte, hogy az e-mailek szerzője kilátásba helyezte: mindaddig fog hasonló üzeneteket küldözgetni, amíg Konsztantyin Malofejev üzletember, a moszkvai központú Cárgrád televízió alapítója nem fizeti vissza "a WEX tőzsdéről ellopott 120 bitcoint". (Egy bitcoin jelenleg mintegy 7 480 dollárt ér).
Pénteken Moszkvában 19, Szentpéterváron pedig 10 bíróságot fenyegettek meg.
Hétfőn egyébként az orosz Távol-Keleten – a Habarovszki területen, a Tengermelléken, Amur megyében és a Zsidó Autonóm Körzetben – több iskola is bombafenyegetést kapott. Ez az ellenőrzés során alaptalannak bizonyult.
Oroszországban 2017-ben több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. Fenyegetések idén januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe, a bombafenyegetések újabb hulláma november 28-án kezdődött el.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.