Akár jó eredménynek is tűnhetne, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök mögött álló Egységes Oroszország (JeR) a 45 helyből 25-öt nyert el az őszi moszkvai képviselőtestületi választáson, és ezzel megtartotta a hatalmat a fővárosban. A győzelem azonban igencsak pirruszinak tűnik: a JeR 13 képviselői helyet vesztett 2014-hez képest, a voksolást – különösen azokon a helyeken, ahol a választók elektronikusan szavaztak – csalásra utaló „furcsaságok” kísérték, a vezető ellenzéki jelöltek többségét a választási bizottság nem engedte indulni, s aki végül részt vehetett a megméretésben, annak hatalmas "médiaellenszélben” kellett versenyeznie.

A rendőrség is aktív volt: miután a választáson való indulástól ugyancsak eltiltott ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij által működtetett Korrupció Ellenes Alapítvány (FBK) sorra tett közzé videókat arról, hogyan szedték meg magukat a moszkvai városi csinovnyikok, a hatalom házkutatásokkal és őrizetbe vételekkel válaszolt. Az őrizetbe vétel és a börtön volt a válasz akkor is, amikor a moszkvaiak részt vettek a 2012 óta legkomolyabb tüntetéseken: aki csak hozzáért egy rendőrhöz, jó eséllyel számíthatott néhány hónapos ítéletre.

Bizonytalanság és erőszak

A durva moszkvai rendőri fellépés is azt mutatja, hogy a hatalmon lévők nem érzik biztonságban magukat. Az egyetlen, még független közvélemény-kutató intézet, a Levada központ felmérése szerint Putyint ugyan még a megkérdezettek 60 százaléka támogatja, ám a támogatottság szintje jóval alacsonyabb, mint a 2014-es 85 százalék, s a viszonylag magas arány részben annak tudható be, hogy a kormányon lévők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne erősödhessenek meg a reális alternatívát nyújtó valódi ellenzékiek.

Míg a rezsim szempontjából döntő fontosságúnak számító Moszkvában és az északi fővárosban, Szentpéterváron a rendőrség egyre keményebben lép fel, vidéken, ahol a helyi vezetők talán már a Putyin utáni időszakra is gondolnak, kicsit más a helyzet. Több városban, például Jekatyerinburgban és Arhangelszkben is diadalt arattak az újabb templom, illetve az óriási szemétlerakó megépítése ellen tiltakozó civilszervezetek. A rezsim számára figyelmeztető jel, hogy a tiltakozók között minden korábbinál magasabb arányban vannak a fiatalok, a felmérések szerint éppen a legjobb anyagi helyzetben lévő 30-35 éves generáció a leginkább elégedetlen az országban zajló folyamatokkal.

Van is mivel elégedetlennek lenni. Az utóbbi öt évben több mint tíz százalékkal csökkentek a reáljövedelmek – pár héttel ezelőtt a számítási módszereket megváltoztató statisztikai hivatal egy 3 százalékos idei növekedést mutatott ki, ám ennek az adatnak kevesen hisznek – s életbe lépett az a törvény is, amely 60 és 65 évre emelte a nők, illetve a férfiak nyugdíjkorhatárát. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi trendek folytatódása esetén a férfiak kétötöde nem éri meg a nyugdíjba vonulása időpontját.

Az orosz államfő helyzetét rontja, hogy Putyin – kormányfőként és államfőként – már 1999 óta van hatalmon, s egyre többen vannak, akik már belefáradtak a „putyinizmusba”. Egy másik Levada felmérés szerint már csak a megkérdezettek harmada mondja azt, hogy csodálja az elnököt, s közben öt év alatt hét százalékról hatvanra ugrott azok aránya, akik „semlegesen” gondolnak az államfőre. Aki – legalábbis a jelenleg érvényben lévő alkotmány értelmében – 2024-ben már nem indulhat újra az elnökválasztáson. Ugyan a jelek szerint már gőzerővel folyik annak a projektnek a megvalósítása, melynek célja, hogy teljes uniót hozzanak létre Oroszország és Fehéroroszország között – így Putyin továbbra is hatalomban maradhatna az új szövetségi állam élén – a minszki főnök, az Európa utolsó diktátoraként számontartott Alekszandr Lukasenko még nem adta be a derekát. Igaz, Fehéroroszország jelentős mértékben függ Moszkvától, így Oroszország erővel minden bizonnyal képes lehet meghátrálásra kényszeríteni Lukasenkót. Az orosz-fehérorosz unióról Putyin szokásos év végi sajtókonferenciáján is beszélt, s hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy a két ország – amely 1997-ben már szerződést kötött egy viszonylag laza államszövetség létrehozásáról – egyre közelebb kerül egymáshoz. "De hiba lenne előreszaladni, s kitűzni az unió időpontját" – magyarázta.

Újabb front?

Az viszont kérdéses, hogy Moszkva akar-e újabb külpolitikai frontot nyitni az után, hogy 2019 sem a nemzetközi porondon elért orosz sikerektől volt hangos. A kelet-ukrajnai válság kezelésében az új ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij egyértelműen átvette a kezdeményezést, Moszkva egyre inkább kerékkötőnek látszik, nehéz ugyanis hitelt érdemlően megmagyarázni a világnak, miért nem egyezik bele Moszkva abba, hogy az oroszpárti szeparatisták kezén lévő kelet-ukrajnai területekre tervezett választások előtt Ukrajna visszakaphassa az ukrán-orosz határ ellenőrzésének a jogát.

És a Moszkva elleni nyugati szankciók feloldását, vagy enyhítését sem sikerült elérni: bár a Kreml EU-n belüli szövetségesei – például a magyar kormány – rendre azt ismételgetik, hogy az ukrajnai kaland miatt 2014 után bevezetett szankciók több kárt okoznak, mint hasznot – a szavazások alkalmával eddig mindig megmaradt a hosszabbításhoz szükséges egységfront.

Oroszország, mint fenyegetés

A nyugati országokban közben tovább nő azok aránya – ez jelenleg 55 százalék körül van – akik fenyegetésnek tartják a putyini Oroszországot. Ebből a szempontból nem használt Moszkvának az az augusztusi berlini merénylet sem, amely során egy hamis orosz útlevéllel érkezett – az oknyomozó újságírók szerint az orosz katonai titkosszolgálatnak dolgozó – bérgyilkos fényes nappal agyonlőtte a csecsen szeparatisták egyik vezéralakját, Zelimhan Hangosvilit. Hangosvili ugyanis nem az első olyan „ellenség”, akit az orosz titkosszolgálat külföldön tesz el láb alól: többek között Alekszandr Litvinyenko, Zelimhan Jandarbijev van a hosszú listán, s Szergej Szkripal és lánya Julija csak azért nem került be a névsorba, mert túlélte a 2018-as dél-angliai ideggázos merényletet. Igaz, Angliában meghalt egy teljesen ártatlan nő, aki megtalálta és kinyitotta a méreg maradványait rejtő parfümös üveget.

És ugyancsak sokat árt a Putyin-rendszer megítélésének az, hogy a doppingolás elleni nemzetközi harcot vezető ügynökség, a WADA négy évre eltiltotta Oroszországot a jelentős nemzetközi versenyeken való indulástól, illetve azok megrendezésétől. Az indok: az orosz versenyzők állami segédlettel doppingoltak éveket át, s a hatóságok a lebukás után sem voltak hajlandóak együttműködni a csalást kivizsgáló szervezetekkel.

Putyin szerint a WADA által elhatározott kizárás törvénytelen és ellentmond a józan észnek. "Minden szankciónak célzottnak kell lennie, ha valaki valami törvénytelent tett, akkor jogos a büntetés. Az orosz sportolók többsége viszont tiszta, miért büntetik őket mások hibájáért" – mondta, s nem említette meg a lényeget, azt, hogy a büntetés elsősorban annak szól, hogy a doppingolást segítő orosz állam továbbra sem működik együtt a WADA-val, és folyamatosan meghamisítja a sportolók által leadott mintákkal kapcsolatos adatokat.

Orosz siker

Oroszországnak néhány fronton azonban sikerült eredményeket elérni, a legfontosabb talán az, hogy Törökország egyre inkább elindult a NATO és az USA felől az orosz érdekszféra felé. Az orosz és a török katonák együttműködnek Észak-Szíriában – ahol a törökök a NATO és az EU ellenkezését figyelmen kívül hagyva a korábbi szövetségesek, a kurdok ellen harcolnak –, s a NATO-tag Ankara annak ellenére is vásárolt Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszereket, hogy ezzel veszélybe sodorja az észak-atlanti szövetség egységes légvédelmi rendszerének a működtetését. Az USA emiatt szankciókat is kilátásba helyezett Törökország ellen, amely azzal válaszolt, ha életbe lépnek a büntetőintézkedések, Ankara bezárja a törökországi amerikai és NATO-támaszpontokat.

Hogyan tovább?

A jelenlegi orosz politika – a bel- és külföldi keménykedés – jobb híján minden bizonnyal 2020-ban is folytatódni fog, s ez várhatóan azt jelenti majd, hogy tovább mélyül a Nyugat és Oroszország közötti szakadék. Fontos lesz március, amikor Hollandiában megkezdődik majd az a bírósági tárgyalás, amely azt próbálja meg hivatalosan kideríteni, ki lőtte le 2014 nyarán Kelet-Ukrajna fölött a Malaysia Airlines Amszterdamból indult gépét. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy a Boeinget a Moszkva-párti és Oroszország katonai segítségét élvező szakadárok lőtték le, akik azt hitték, egy ukrán katonai repülőt vettek célba. Az ügy hónapokig napirenden lesz, s a per során kiderülhet, mennyire nem független a magát függetlennek mondó kelet-ukrajnai szakadár állam.

És valószínűleg folytatódni fognak a katonai fejlesztések is, s Moszkva minden bizonnyal újabb „csodafegyvereket” jelent majd be: hiperszonikus és atommeghajtású nukleáris rakétákat, manőverező nukleáris torpedókat és különféle lézerfegyvereket. Amelyekkel azonban csak egy atomháborút lehet megvívni – megnyerni aligha –, viszont nem segíthetnek abban, hogy az orosz nép „visszaszeressen” Putyinba.