szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A román államfő a parlamenti választások előrehozatalát szeretné ezzel előidézni.

Kalus Johannis román államfő újabb kormányalakítási megbízást adott csütörtökön Ludovic Orbannak, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének, miután a parlament előző nap megvonta az általa vezetett kisebbségi PNL-kormánytól a bizalmat. Az elnök elmondta, hogy az év végén esedékes parlamenti választások előrehozását szeretné ezzel előidézni, arra számít, hogy a parlament 60 napon belül két egymást követő miniszterelnök-jelöltjét is elutasítja, és így lehetőség nyílik a törvényhozás feloszlatására.

Johannis azzal indokolta az előrehozott választások kiírásának szükségességét, hogy a szociáldemokrata parlamenti többség akadályozza a nagy választói támogatottságnak örvendő PNL-kormány reformintézkedéseit.

Úgy értékelte, hogy ilyen helyzetben a korrekt és igazán demokratikus megoldás a "visszatérés a választókhoz".

Az elnök szerint a parlamenti pártokkal folytatott csütörtöki egyeztetéseken egyes pártok támogatták a választások előrehozását, mások nem, vagy pedig időt kértek arra, hogy pártjuk kollektív vezető testületeiben alakítsák ki álláspontjukat. Az elnök szerint ettől függetlenül "tovább lehet lépni", így már csütörtök este megnevezte régi-új miniszterelnök-jelöltjét.

A kormányalakítással megbízott Ludovic Orbannak tíz napon belül a parlament elé kell járulnia, hogy bizalmat kérjen az új kormány névsora és programja számára. Orban már az elnöki hivatalban lezajlott egyeztetések után bejelentette: ha megkapja a kormányalakítási felkérést, a PNL nem fogja megszavazni saját kormánya beiktatását.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Németh András Világ

Magát buktatta meg Ludovic Orban, hogy maradhasson

Három hónappal kormányra kerülése után megbukott a Ludovic Orban vezette romániai kormány. A bukást hozó bizalmatlansági indítványt a szocialista párt és az RMDSZ terjesztette be, s így az ellenzék valószínűleg eléri azt, amit a kormány akart, a választások előrehozatalát.