Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A washingtoni Tacomában szombat este több tüntetőt is elütött egy rendőr, vasárnap többen tüntettek az eset miatt.
Kényszerszabadságra küldték azt az 58 éves rendőrt, aki autójával a demonstrálók közé hajtott szombat este a Washingtoni állambeli Tacoma városában – írja a CNN. Vasárnap nagyjából százötvenen tüntettek az eset miatt.
A rendőrök a portál tudósítása szerint egy illegális utcai autóverseny miatt vonultak Tacoma belvárosába. A helyszínen driftelő sportkocsikat nagyjából száz ember figyelte, akik nem engedték oda a versenyzőkhöz a rendőrséget: az autóikat körbevéve akadályozták a munkájukat. Az egyik rendőrautó sofőrje, amelynek az ablakait az ott összegyűlt emberek ütni kezdték, először tolatva próbált kiaraszolni a tömegből, később viszont annak ellenére is gázt adott, hogy többen álltak előtte.
Az esetről videók is kerültek fel a közösségi oldalakra:
Az incidensben ketten sérültek meg, kórházba vitték őket. A rendőrség közleménye szerint a rendőr az életét féltette, ezért „menekült” így a tömegből, később pedig ő riasztotta a mentőket is. Az autót vezető férfi jelenleg kényszerszabadságon várja az ellene folyó vizsgálat eredményét.
Az incidens miatt vasárnap többen is az utcára vonultak, voltak, akik kukákat is borogattak, illetve autókat gyújtogattak. Tacoma polgármestere mélyen aggasztónak nevezte a történteket, elmondása szerint minden érintett hatósági szervet felszólított az eset mielőbbi kivizsgálására.
(Kiemelt képünk a vasárnapi tüntetésen készült.)
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.