Megszűnt a dugó a Szuezi-csatornában

Szombatra az óriás teherhajó megrekedése miatt feltorlódott összes jármű áthaladt a fontos tengeri útvonalon.

  • hvg.hu hvg.hu
Megszűnt a dugó a Szuezi-csatornában

A világ egyik legnagyobb teherhajója, a 400 méter hosszú Ever Given március 23-án fordult keresztbe és futott zátonyra a Szuezi-csatornában, melynek következtében 422 hajó torlódott fel az Egyiptom ellenőrizte vízi útvonalon.

A partra vetett bálnaként veszteglő óriást egy hét alatt sikerült kiszabadítani, s még április 3-ára is maradt 61 olyan hajó, amely az Ever Given miatt nem tudott eddig továbbhaladni. Szombaton ezek is mind áthajóztak, ahogy 24 további vízi jármű is, amelyek már az Ever Given kiszabadítása után érkeztek – közölte a csatornát igazgató hatóság a Reuters-szel.

A baleset okát firtató vizsgálat a napokban elindult, s még két napig tart – mondta a hatóság vezetője.

A bolti árakon is látszik majd, hogy napokra bedugult a Szuezi-csatorna

Súlyos fennakadásokat okozott az európai-ázsiai kereskedelemben a vízi úton megfeneklett óriáshajó. Ez kihat a járvány által amúgy is sújtott globális ellátási láncokra is.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.