szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megerősítette Ratko Mladic ítéletét a hágai nemzetközi bíróság.

Elvetette az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbezését – közölte a BBC.

A bíróság fenntartotta a közel 8 ezer bosnyák fiú és férfi meggyilkolásáért kiszabott életfogytiglani ítéletet a Balkán mészárosának is nevezett egykori szerb parancsnokkal szemben. A döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.

A fellebbezéséről döntő ötfős testület szerint Mladic nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy a vele szemben hozott ítéleteket érvényteleníteni lehessen. Az elnöklő bíró ugyanakkor minden pontban a többségi véleménnyel szemben foglalt állást.

A BBC beszámolója szerint egyelőre nem világos, hogy Mladic hol tölti majd le börtönbüntetése hátralévő részét.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai horvátok hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a Szerb Köztárasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló örvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt.

Mladic az életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, ám el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt, és mert Mladicot megműtötték.

Az 1992-1995-ös délszláv háborúban körülbelül 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Tamás Gáspár Miklós Világ

TGM: Ratko Mladić élete fogytáig

Vannak ugyan fontos jelei az egykori hadviselő felek közötti megbékélésnek, ám Kelet-Európa-szerte a háború előtti szokásos hangok hallhatóak.