Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A Hamász egyik katonai létesítményét és egy rakétaindító állást vettek célba.
Izrael a Gázai övezetből útnak indított gyújtóléggömbökre válaszul ismét légitámadásokat hajtott végre a Hamász létesítményei ellen – tudatta csütörtök éjjel az izraeli hadsereg.
A hét eleje és a májusi harcok befejezése óta ez immár az izraeli légi csapások második hulláma az övezetben. A hadsereg tájékoztatása szerint a Hamász egyik katonai létesítményét és egy rakétaindító állást vettek célba Gázában és Hán Juniszban.
Aviv Kohavi, a hadsereg parancsnoka arra kérte az izraeli vezérkart, hogy helyezze magasabb készültségbe az izraeli haderőt, mert több forgatókönyv is lehetséges, köztük az ellenségeskedés ismételt fellángolása a legutóbbi harcok után, melyekben 260 palesztin és 13 izraeli halt meg, köztük gyerekek is mindkét oldalon.
Kedden jelentette be Izrael, hogy több tucat gyújtóléggömböt indítottak a Gázai övezetből a Hamászhoz köthető szélsőségesek. Akkor a léggömbök legalább 25 helyen okoztak tüzet zsidó települések földjein.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.