“Életem legrosszabb napjai voltak, pedig Afganisztánból jövök. Abban az erdőben pár nap alatt elvesztettem minden hitemet az emberiségben. Nem akarok róla beszélni, belefáradtam" - zárkózik el a 34 éves Dzsáwád, mikor brit akcentussal, kiváló angolsággal válaszol a kérdéseimre a kelet-lengyelországi Bialystok menekültszállásának udvarán.

Elmélyülve bámulja pár pillanatig a cigarettáján bóbiskoló parazsat, majd visszakérdez: “Van gyereked?” “Van” “Az enyém 5 éves. Képzeld el, hogy mindent ott hagysz, amit 16 év alatt felépítettél. Minden pénzedet elköltöd erre az egy esélyre. Két hónappal később pedig a gyereked a fagyott földön alszik egy erdőben élelem és víz nélkül és még egy takarót sem tudsz ráborítani” - amíg elképzelem, Dzsáwád beleszív a kezében várakozó cigarettába és folytatja. “Ügyvéd vagyok, hat nyelvet beszélek, jól menő irodám volt Kabulban, kocsim, házam, amit akarsz. Aztán visszajöttek a tálibok. Én Észak-Afganisztánban születtem Hazaradzsátban, a hazara nép földjén. Minket már évtizedek óta üldöznek a tálibok, gyakorlatilag népirtás, ami ott zajlik. Nem volt választásunk" - vázolja az üzbegisztáni brit egyetemen végzett férfi hogyan jutottak el oda, hogy minden pénzét feltegye a menekülésre, mikor a tálibok lettek újra az urak az afgán fővárosban.

Kisfia mosolyogva somfordál elő a szobájukból, ahol több család lakik együtt. Egy szál papucsban és melegítőben megy ki labdázni a 3-4 fokos hidegbe az udvaron. Láthatóan hozzászokott a hideghez a határmenti "dzsungelben". "Két embert láttam meghalni, egy gyereket, meg egy alig 18 éves fiatal srácot. Kihűltek. Egyikük este még életben volt, de nagyon rosszul nézett ki. Reggelre meghalt. De a menekültek legalább segítik egymást, bárhonnan jöjjenek is. És a katonák is adtak nekünk enni a sajátjukból. Mind a két oldalról" - próbál egyensúlyozni a rossz és a jó emlékek közötti szűk ösvényen Dzsáwád. Volt ideje tapasztalatot gyűjteni, két hétig éltek az erdőben a határ mellett.

Reviczky Zsolt

Az embercsempész marketing

Aki végigélte a 2015-ös menekültválság jeleneteit tetszőleges magyar helyszínén, annak a történet ismerős lehet, a körítés azonban egészen más. Az út kezdete sokkal ígéretesebb. Az embercsempész polip Szíriából, Afganisztánból, vagy Irakból elinduló emberek hazájába érő csápja elad egy álomképet: "Menekülnél a háborúból, a terror, vagy a fojtogató elnyomás elől? Felejtsd el az életveszélyes szárazföldi útvonalat az iráni hegyek útvesztőivel, a viszkető kezű török határőrökkel és a Földközi-tenger hullámai fedte tömegsírral együtt! Csak most, csak neked, alig 8-10 ezer dollárért cserébe egy kényelmes utazás Európába! Válaszd a biztos jövőt a családodnak!" - egy kezdő marketinges valószínűleg hasonlóan béna szöveggel adná el azt azt a szolgáltatást, amit a bűnszervezetek működtetnek Kabultól Nyugat-Európáig húzódó hálózatukkal.

Ehelyett a hónapokig tartó halálos veszélyekkel teli út helyett a kliensek kapnak egy repülőjegyet, felszállnak Bagdadban, Isztambulban, vagy Dubajban a repülőre, majd leszállnak Minszkben és irány a fehérorosz-lengyel határ, ami tárva-nyitva - ámítják a leendő csempészárut, tudván, hogy semmi sincs távolabb az igazságtól. A gazdagabb családok számára is elképesztő terhet jelentő összeg - amit természetesen fejenként kell számolni - valóban tartalmazza a repülőjegyet és a vízumot.

Arra viszont már csak egy kelet-európai fenyőerdőben fagyoskodva döbennek rá, hogy a gyanúsan magas, több száz dolláros tarifával dolgozó taxis hová hozta őket a fehérorosz repterek valamelyikéről. Mert ezek mindegyike gőzerővel üzemel és ezrével hordja az egyirányú jegyet vásárló közel-keleti állampolgárokat Európa utolsó diktatúrájába. Ha csak a repülős tarifa töredékével szorozzuk be a közel-keleti menekültek számát, akkor is kiderül, hogy embert sokkal nagyobb biznisz ma csempészni, mint kábítószert. Ez pörgeti azt a gépezetet, melyhez az üzemanyagot a háborús konfliktusok okozta mérhetetlen kiszolgáltatottság és elkeseredés biztosítja.

Reviczky Zsolt

"Civilruhás fehérorosz katonák kísértek a határkerítésig. Éjjellátó kamerájuk is van. Ezzel nézték meg nekünk, hogy a határkerítés melyik részét nem őrzik éppen elég jól" - mondja az iraki Kurdisztánból érkezett Ahmed. A segítség csak eddig tartott, innen már saját magának kellett megoldania az átjutást. Sőt, azt állítja a fehérorosz rendőröktől verést is kapott. Felhúzza a nadrágja szárát és a lábán halványan látszó lila foltra mutat. "3 éven át harcoltam az Iszlám Állam ellen a Pesmergában. Maszúd Barzáni elnök testőrségéhez tartoztam" - mutogatja a képeket, melyeken valóban nem messze foglal helyet Iraki Kurdisztán elnökétől. Ő Bagdadból Damaszkuszba utazott, onnan pedig Minszkbe. Azt mondja nyolc napot töltött a határkerítésnél és minden este megpróbált átjuni, de a lengyel határőrök mindig visszatoloncolták. Végül nyolcadik alkalommal sikerült.

Élelem + rendőrség

"Megmondom őszintén, ha meglátnék itt egy csapatot belőlük, akkor adnék nekik élelmet, vizet, aztán fognám magam és hívnám a rendőröket" - mondja az 56 éves Waldemar a lengyel-fehérorosz határtól alig 4 kilométerre fekvő tanyáján, mikor a kedvünkért pár percre abbahagyja a kerti munkát. "Brüsszelben dolgozom építőmunkásként, mikor nem itt vagyok. Ott rengeteg az arab, a régebben érkezettekkel teljesen jól meg is vagyunk, de a frissen jöttekkel gond van. Nézze, én tiszteletben tartom az ő szokásaikat, kultúrájukat és valahogy nagyon azt érzem, hogy ez nem kölcsönös. Sokszor kinevettek, gúnyoltak a vallásom miatt" - meséli, miközben Szonya kutyája szorgosan körbedörgölődzik mindenkit. Waldemar szerint a környéken élők tartanak a migránsoktól, zárnak mindent és sötétedés után már nem nagyon járnak ki, amióta "helyzet van". Márpedig a Budapesttől jóval északabbra fekvő Bialystokban már délután fél 4-kor sötétedni kezd november közepén.

Reviczky Zsolt

"Ha tömegesen áttörnek, akkor megbeszéltem a feleségemmel, hogy felszaladunk az erkélyre és onnan dobunk le nekik vizet és élelmet, aztán azonnal hívjuk a rendőröket" - ismétli szinte ugyanazt a forgatókönyvet pár tanyával odébb Pável. A 34 éves férfi szerint már most is tartanak attól, hogy betörnek a fészerbe, elvisznek ezt-azt, de ez hagyján. "Itt két-három héten belül mínusz 10-20 fok lesz. El tudod képzelni, mit meg nem tesz olyankor az ember, hogy bejuthasson egy meleg szobába" - vázolja aggodalmait a pedáns gazdaságot működtető farmer. A háza elé kitett egy táblát, amin lengyelül az áll "Mi vagyunk a fal a lengyel egyenruhások mögött". "Én mondjuk személy szerint nem viszek ételt, meg italt a határőröknek és a rendőröknek, de folyton itt mennek el a konvojok a házunk mellett, gondoltam, biztatásnak jó" - meséli a lengyel nemzeti színű tábla eredetét. A fiatalok többnyire elköltöznek a környékről, de neki a közelben laknak a szülei. Nekik és a gazdaságnak is gondját viseli. Szedelődzködik is, hogy megnézze, mit csinál a bátyja a targoncával, aminek villáján éppen két bárány béget egy faketrecben.

Reviczky Zsolt

Kelet-Európa kapuja hemzseg a történelemből jól ismert településnevekkel a környéken. Nos, Kuzsnyice nincs köztük, mégis jelenleg az egyik leghíresebb kelet-lengyel település, pedig alig 1700-an lakják a lengyel-fehérorosz határtól alig 500 méterre fekvő falut. Aki nem a környéken lakik, azt már az idevezető utakon sem engedik át a szerény állományú, sokszor egyetlen rendőrautóból álló útellenőrzéseken. Hiába, kell az ember a határra, ahol folyamatosan duzzad a közel 15 ezer fős, katonákból, rendőrökből és határőrökből álló védelmi erő. Egyelőre csak figyelmeztető lövések dörrentek, a fehérorosz katonák még csak lézeres lámpákkal "lőnek" át a lengyel kollégáik szemébe, de mindenki attól tart, hogy a helyzet pillanatok alatt véres kanyart vehet.

Az egyik szomszéd faluban egy katonai tábor mellett lukadunk ki sötétedés után. Mellettünk szóljon, hogy fényre gyűltünk, ami a tábort megvilágító nagyerejű reflektorból áradt a főútra. Pár perces újságírómunka után először megjelennek a katonák, aztán hamarosan a rendőrök. "Most csak figyelmeztetem önöket, ez egy lezárt terület, itt nem dolgozhatnak. Sőt, innen egyfelé vezet most az útjuk, vissza a szállodájukba!" - igazít útba a kiérkező járőr, aki jól láthatóan ideges, amiért velünk kell foglalkoznia. Márpedig a háta mögötti határsávban több ezer ember próbálja elkerülni a fagyhalált, akiket egy (vagy két) nehezen kiszámítható diktátor ráncigált bele Európa ellen és a politikai túlélésért folytatott küzdelmébe. Hidegháború ez, szó szerint, melynek valódi vesztesei egyértelműen azok, akik végső elkeseredésükben éppen farönkökkel és drótvágókkal próbálják lebontani az Európai Unió határát.

A HVG jelenleg Lengyelországban tartózkodó stábja az elkövetkező napokban is folyamatosan tudósítani fog a fehérorosz határon kialakult menekültválsággal. Pénteki riportunkat itt olvashatják:

Kabulból indult el, azzal ámították, hogy a lengyel határ átjárható - a hvg.hu tudósítása a migránsválság helyszínéről

A hvg.hu stábjának Lengyelországba átjutott menekültek mesélték el, hogy a túloldalon a fehérorosz katonák hogyan ösztönzik őket az átjutásra és hogyan zavarják, hogyan játsszák ki a lengyel oldalt védő katonákat. A Közel-Kelet üldözött és elnyomott nemzetségeiből érkező menekülteket találtunk az újabb migránsválság helyszínén.