Cserébe hazatérhetnek az övezet déli részére menekült észak-gázaiak.
hvg.hu/MTI
Soron kívül, már csütörtökön szabadon enged három izraeli túszt a Hamász, cserébe a Gázai övezet déli részére költöztetett palesztinok hazatéréséért – jelentette be a közvetítőkkel folytatott újabb tárgyalások után az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Az érintett túszok között van két nő: a némi vita után civilnek minősített Arbel Jehud és az ötödik elrabolt katonanő, Agam Berger.
Emellett bejelentették, hogy a palesztinok hétfő reggeltől járművekkel áthaladhatnak a Gázai övezet déli részéből észak felé, az arszidi kereszteződésben pedig több ponton gyalogosan lehet átkelni. A tömeg azóta el is indult, reggel óta ezrek indultak el észak felé.
Majdi Fathi / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A túszként fogva tartott négy katonanő szombati szabadon engedése után veszélybe került az Izrael és a Hamász között megkötött tűzszünet és túszalku, ugyanis Izrael szerint a Hamász megszegte a megállapodást, mely szerint először az élőket, a nőket és a civileket kell átadnia: már korábban ki kellett volna adniuk ugyanis a huszonkilenc éves Arbel Jehudot, akit 2023. október 29-én otthonából, Nir Óz kibucból hurcolták el párjával, Ariel Kunióval együtt. Emellett a Hamásznak át kellett volna adnia szombat estig egy listát annak a harminchárom túsznak az állapotáról, akiket a túszalku első, negyvenkét napos – humanitárius – szakaszában engednek szabadon.
Izrael az egyezmény megszegése miatt nem engedélyezte a háború miatt az övezet déli részére költöztetett gázaiak visszatérését északra, amit a túszalkuban a civil nők átadása utánra vállalt.
A Hamász azzal védekezett, hogy Jehud kiadása Izraelnek „technikai nehézségekbe” ütközött, mert őt az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet tartja fogságában, akik katonának minősítették, mivel – hasonlóan más izraeli nőkhöz – ő is bevonult a kötelező, kétéves katonai szolgálatára 18 éves korában.
Maszkos fegyveresek tömege gyűlt össze, mielőtt átadták a 19-20 éves izraeli katonanőket, akiket 2023. október 7-én hurcoltak el.
A tárgyalások során végül elfogadták Jehud civil státuszát, amelynek alapján szabadulása fejében harminc, izraeli börtönökben fogva tartott palesztint engednek szabadon (miközben az izraeli katonákért fejenként ötvenben állapodtak meg).
Szintén szerepelt a humanitárius listán a harminchárom éves Siri Bibasz és két kisfia, az elrablásakor négyéves Ariel és az akkor tíz hónapos Kfir, de a Hamász már 2023 novemberében azt állította, hogy ők életüket vesztették, és ezért várhatóan csak a túszalku első szakaszának végén adják át földi maradványaikat.
Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatal jelezte, hogy a hétvégén a Hamász átadta az információt arról is, hányan élnek még az első szakaszban még átadandó huszonhat túszból, és ez megegyezik a korábbi izraeli értesülésekkel. A helyi médiában közölt számok szerint a következő hetekben tizennyolc élő és nyolc halott túsz visszatérésére számítanak Izraelben.
Nem kétséges, hogy a szabadulók között lesznek olyanok, akik ugyanott folytatják az erőszakot, ahol abbahagyták, vagy még erőszakosabbá válnak. De olyanok is vannak, akiknek teljesen megváltozik a viszonyuk az izraeliekhez és Izraelhez is. Sokszor egyetlen gesztus is elég a változáshoz.
(Nyitókép: Abood Abusalama / Middle East Images via AFP)
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.