Meg kell változnunk – közölte a szerb elnök a tüntető tömeg láttán
Akár több százezren is összegyűlhettek Belgrádban, hogy a kormány ellen tiltakozzanak.
HVG
A kormányban mindenkinek meg kell értenie az üzenetet, amikor ennyi ember összegyűlik. Meg kell változnunk nekünk magunknak – így kommentálta szombaton Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök, hogy sok tízezren gyűltek össze Belgrádban, hogy a kormány ellen tüntessenek.
A Szabad Európa azt írja, Vucsics elismerte, hogy „hatalmas negatív energia és harag” zúdul a szerb hatóságokra. Az elnök által közölt hivatalos becslés 88-107 ezer főre tette a tüntető tömeg nagyságát, az Archive of Public Gatherings nevű informális csoport viszont 275-325 ezres becslést közölt.
Ez volt a legnagyobb tüntetés a diákok által vezetett tiltakozási hullám során, amelynek a fő követelése, hogy vonják felelősségre Vucsics kormányát az újvidéki vasútállomáson novemberben történt halálos épületomlásért. Vucsics ugyanakkor azt bizonygatta, hogy a szerbek többsége nem akar „színes forradalmat”.
A tüntetők Belgrádban több helyen összecsaptak a rohamrendőrökkel. Vucsics közlése szerint 56-an sérültek meg a tüntetés során, de senkinek sem életveszélyes az állapota. 22 embert letartóztattak.
Elnökségének legnagyobb tiltakozásával néz szembe Alekszandar Vucsics szerb elnök. Évtizedek óta nem gyűlt össze ekkora tömeg Belgrádban, dacára annak, hogy több vonat- és buszjáratot felfüggesztettek, nehéz megközelíteni a fővárost.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.