Zelenszkij szerint ostobaság volt, hogy Ukrajna lemondott a szovjet atomfegyverekről
„Az atomfegyvereink átadásáért cserébe háborút kaptunk” – mondta az ukrán elnök.
„Az atomfegyvereink átadásáért cserébe háborút kaptunk” – mondta az ukrán elnök.
MTI
Donald Trumpnak is odaszúrt az iráni külügyminiszter.
HVG
Az elnök egyúttal visszahívná a szolgálatba azokat a katonákat, akiknek azért kellett leszerelnie, mert nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.
HVG
Donald Trump adminisztrációja ezzel szembefordult az eddigi hagyományokkal, amelyek szerint az ügyészek elnöki ciklusokon át is pozíciójukban maradhattak.
HVG
Bár az elemzők arra számítottak, Aleksandar Vucic szerb államfő rendkívüli állapotot rendel el amiatt, hogy napról napra szélesedik a szerbiai diákok tiltakozási akciója, a politikus békülékeny hangot ütött meg hétfő esti beszédében és közölte, megbüntetik a tavaly novemberi újvidéki katasztrófa felelőseit. A vasúti pályaudvar tetőszerkezetének részleges leomlása következtében 15 ember vesztette életét.
A csapat éppen Mallorcán volt edzeni, amikor egy autó beléjük hajtott.
hvg.hu
Mostantól tilos a brit vállalati szektor számára mindenféle együttműködés a fehéroroszországi hadiipar három fő vállalatával.
MTI
MTI
hvg.hu
Vilmos herceg beszédében megígérte, hogy sosem merülnek feledésbe a haláltáborokban átélt borzalmak.
hvg.hu
Háborús helyzet alakulhat ki Közép-Afrikában, ahol ruandai támogatású fegyveres lázadók vették át a hatalmat egy kongói város felett.
hvg.hu
Donald Trump határügyi biztosa szerint folyamatosan nőni fog a letartóztatások és kitoloncolások száma. Egy nőt úgy fogtak el a hétvégén, hogy már folyamatban volt az állampolgárságának megszerzése.
hvg.hu
A ceremóniára a világ közel 60 országából érkeztek magas rangú küldöttségek.
HVG
Auschwitz felszabadításának a 80. évfordulója talán az utolsó olyan alkalmak egyike, amikor a túlélőkkel együtt emlékezhet még a világ a holokauszt borzalmaira. Az akkori traumák azonban a következő generációknak is feladatot adnak. Nem csak az a fontos, hogy a háború hiteles krónikásait meghallgassuk, amíg még lehet, hanem az is, hogy megismerjük az utódokban tovább élő örökséget – legyen szó traumáról vagy megküzdésről. Két pszichológussal, Vajda Júliával és Szirtes Lilivel beszélgettünk a soá nemzedékeken átívelő hagyatékáról.
Így is súlyos csapásokat mértek az oroszok ukrajnai épületekre.
hvg.hu
A politika nem sajátíthatja ki a kereszténységet, és nem használhatja a társadalom megosztására, a hatalomnak pedig szolgálnia kell az embereket, nem pedig félelmet kelteni bennük. Marianne Edgar Budde washingtoni püspöknő Trump beiktatásának napján elmondott prédikációja nem véletlenül váltott ki rendkívüli visszhangot. Vélemény.
Peking megmutatta az új, hatodik generációsnak mondott repülőit, éppen amikor az amerikai légierő leállította vadászgépfejlesztési programját, és önvizsgálatot tart, hogy milyen úton induljon tovább. Elon Musknak erről is van véleménye, de hogyan döntötte be azzal a Lockheed Martin részvényeit?
A rendőrség szerint nincs ok a pánikra.
HVG
Emellett bízik abban, hogy Donald Trump segít rendezni az orosz–ukrán konfliktust.
hvg.hu
Cserébe hazatérhetnek az övezet déli részére menekült észak-gázaiak.
MTI
MTI
hvg.hu
A Springer konszern vezetője a nyilvánosság előtt bírálja jó barátját, Elon Muskot, Donald Trumpról, a kínai gazdaság bajairól és a soá tanulságairól írnak a lapok a holokauszt emléknapon. Válogatásunk a nemzetközi sajtóból.
hvg360