Forradalom akkor keletkezik, ha nincs törvényes módja a változásnak, miközben a változásra való igény eléri a kritikus szintet. A békemenet élén masírozó oligarcháknak és sameszeiknek ez a legfőbb lecke. Lehet bűvészkedni regisztrációval, határon túli szavazatokkal, mindenféle manipulációval, de az elégedetlenség utat talál magának. És ezek a trükkök csak tovább gerjesztik - mert a rajongótáboron kívül már senki nem hiszi el, hogy bármi más céljuk lenne, mint a hatalom és vele a lopógép bebetonozása.

Van oka félni az erőszakos elégedetlenségtől annak, aki elzárja a törvényes lehetőségeket. Hiszen tudja jól, hogy az ellenfeleinek, akik egyre többen vannak és egyre elkeseredettebbek, csak a törvénytelen megoldás maradt. És az aztán ezerarcú lehet.

1956-nak van egy másik tanulsága. Egyike volt azoknak a nekibuzdulásainknak, amikor nagyhatalmi, geopolitikai érdekekkel masíroztunk szembe, fék és ellensúly híján ész nélkül - gyakorlatilag a valósággal. És levertek minket, mint vak a poharat. Ebből lehet ma romantikus filmeket forgatni, és feltétlenül kell a manír az ünnepi beszédekbe is, mert az ilyen falnak rohanás annyira cuki. Közben nem árt észrevenni, hogy 1956 nem egy mestermű volt, nem volt ott mindenkinek mindenben igaza, és nemcsak az ávósoknak nem.

Ma még éppen van esély törvényesen leváltani Orbán Viktort. Forradalomra, erőszakra, dróntámadásra semmi szükség. Okos kompromisszumokra és stratégiára annál inkább. Ebbe beletartozik annak a felvállalása is, hogy a világ elleni háború nem opció, és többek közt azért kell a Fideszt eltávolítani, mert ezt nem tudja.

Az ilyen rezsimek összeomlása viharosan felgyorsulhat a megroppanás után. Ma még ezernyi megalázott ember, köztük szaftos titkok tudói nyelik le sérelmeiket, mert félnek. Attól félnek - nem alaptalanul -, hogy ki tudja, meddig maradnak ezek, és ha tiltakoznak, ha kitálalnak, ha átállnak, akkor utánuk nyúlnak hetedíziglen, családostul. Amint remélhetővé válik a legyőzésük, ez a szorongás enyhül, az ellenállás erősödik. Minél valószínűbb, hogy veszítenek, annál több botrány kerül felszínre, amitől csak még közelebb kerül a bukás.

Eddig kihívó sem volt. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének nem látszott alternatívája. Ma ennyivel beljebb vagyunk. Hogy mi lesz azután, az már mindazokon múlik, akik megpróbálják alakítani azt a másik politikát. Hiszen annak a lényege elvileg éppen az, hogy nem egy emberen múlik majd minden. Gyújtó hangú beszédeket például mondhat valaki alkalmasabb. De még jobb lenne, ha ilyenekre később már nem lenne szükség.

Meg lehet ezt úszni szabadságharc nélkül. A szabadságharcok pedig arra tanítanak, hogy amikor el lehet őket kerülni, akkor érdemes.