"A befektetők nyilván akarnak egy garanciát a befektetéseikre. Mi azt mondjuk, hogy elég garancia a magyar állam, amely több mint ezer éve működik."

Varga Mihály

Hát, a befektetők meg azt mondják, hogy rohadtul nem elég garancia. A történelem iránt érdeklődők ebből az ezer évből számtalan példát tudnak arra, amikor a magyar állam nem volt elég garancia, például pár száz évig nem is működött, csődbe ment, összeomlott, elfoglalták, ellopták, vagy államosításba kezdett csak úgy a maga gyönyörűségére. A befektetőket ugyanakkor nem érdekli hányatott ezer évünk, hanem az utóbbi kettőből is arra következtetnek, hogy a magyar állam legfeljebb annyira megbízható, mint egy utcagyerek esküdözése.

Lehetne velük vitatkozni, de ők nem akarnak. Befektetni szeretnének mindössze, és ha itt csak a turulban bízhatnak, akkor mennek eggyel odébb, ahol van még a totemállaton kívül mondjuk jogbiztonság is. Ja, és nem zavarja őket, ha nincs ki az ezer év államiság.

Ez a baj a prosztó nacionalizmussal meg a World of Warcrafttal is: ami a kis hülye szubkultúrán belül óriási achievement és level up, azt a felnőttek meg a lányok szarba sem veszik. Aztán amikor már muszáj valamit kezdeni a külvilággal, akkor hiába suhogtatjuk a varázspálcát, pedig tökre feltápoltuk magunkat.

A világ, benne a befektetők és még sokan mások előtt nincs önértéke annak, hogy valami magyar. És ez ellen semmi kifogásunk nem lehet, mert hiszen mi meg egyenesen utáljuk a legtöbb országot. Nálunk azonban magasra lehet kapaszkodni azzal a szöveggel, hogy minket születési jogon megillet a bizalom meg a pénz. Egymást hülyítjük ezzel a hátlapogatással, aztán amikor megkérdezi valaki, hogy miért is érdemes idejönni – vagy itt maradni –, akkor már csak artikulálatlan nyökögés a válasz: azért, mert mi vagyunk a magyarok. Erre az előkelő idegen joggal mondhatja, hogy ha ilyesmire vágyik, akkor ott van minden állatkertben a gorilla, ami ugyanilyen okos és reflektált, de sokkal viccesebb, ahogy ököllel veri a mellét.

Vakulj, paraszt

Ez az elbutulás útja. Elhisszük, hogy elég magyarnak lenni, és azzal már meg is volnánk, szóval nem kell nagyon igyekeznünk, mert akinek ez nem elég, az rohadjon meg.

A nacionalista kontraszelekció először belföldön pusztít. Vírusként működik, terjedni akar. Ezért mindig igényt tart a kultúra minél átfogóbb dominanciájára. Nemzeti, magyar érzelmű színdarabokat, filmeket és kiállításokat akar, mert ami van, az lehet világhírű, de nincs benne elég mesterséges színezék. Ennek az iparnak a legfőbb terméke a nemzeti pátosz. Amiben az megvan, azt eleve hazaárulás kritizálni, sőt ha felhúz valaki egy turult a farkára, akkor a miniszterelnök rohan felavatni és beleszületni.

És ahol szar van, ott legyek is vannak. Felvirrad a tehetségtelenek, a szikkadt agyak napja: végre nem kell kitalálni semmi újat! Csak megpakolni jól rovásírással meg pirosarannyal, és tuti a siker. Mármint nem az, hogy ezekre tényleg harapna az ország, hanem ezeket kifizetik közpénzből, szóval megéri termelni a turulos töklámpásokat.

Ha messze nem is az egész nemzet él vele, azért ennek a giccsnek van egy stabil tábora. Ők azok, akik elérzékenyülnek a fröccsöntött hazafiságtól, és meg is elégszenek vele. Aranygyapjas juhok ők vezetőiknek: beérik a nagy szavakkal. Hálás és igénytelen közönség.

A baj akkor jelentkezik, amikor ez a belterjes erjedés kifut a fedő alól. Amikor a birkáknak szánt romantika miatt kényszerpályára kerülnek a döntések, és sajnálkozva be kell látni a vezérkarban, hogy a matematika jelenleg politikailag vállalhatatlan. Akkor jön, hogy befektetői garanciaként ezeréves fennállásunkat tudjuk felmutatni, valamint szuverenitásunk sikereként, hogy nem áll szóba velünk senki sem.

Ezek az arcok már elkúrták végleg, ők már nem szabadulnak a nyáj nyomásától. Sorsuk a bóvli. De utánuk még meg lehet próbálni majd másképp. Valahogy úgy kéne kezdeni, hogy belátjuk, a magyarságteljesítmény a világpiacon nem eladható. Más, okos, ügyes dolgokat kell csinálnunk, olyasmiket, amiknek semmi közük az elmúlt ezer évhez, legfeljebb a következő tízhez. Aztán amikor azok beváltak, és lesz mivel dicsekedni, akkor lehetünk büszkék a magyarságunkra.

De ehhez előbb meg kell tanulnunk szégyellni magunkat miatta.