Tényleg minden biopamut, amit ezen a néven adnak el?
Annak, aki olyan ruhát akar, ami nem tartalmaz se a környezetre, se az egészségre káros kemikáliát, nem feltétlenül a bio szócskát kell keresnie a címkéken.
A világon évente körülbelül 25 millió tonna pamutot állítanak elő: ez az alapanyag adja az összes szálfelhasználás 35 százalékát. Jelentős a pamutelőállítás gyapot-, víz- és energiaigénye is, így fontos, hogy ennek mekkora aránya organikus. Bio-, vagy organikus pamutnak azt a pamutot nevezzük, amelyet ökológiai módszerekkel, vegyszerek nélkül állítanak elő és génmódosítást sem alkalmazhatnak a növények magjain.
Teljesen biopamut nem létezik
– állítja Kiss Ágnes textil-, ruházati-, bőr- és cipőipari szakember. A szakértő arra is kitért a tudas.hu-nak adott interjúban, hogy ettől nem kell megijednünk, hiszen sok környezetszennyező vegyszert ma már nem használnak, vagy nem úgy, mint korábban. És technológiai lehetőség is van már arra, hogy eltávolítsák a pamutban lévő vegyi anyagokat „Ettől függetlenül olyan pamut nincs, aminek a kikészítésekor nem használnak semmilyen vegyszert, különösen, ha nem halvány drapp, tehát nyers pamut színű. Ahogy a gyapottermesztésnél is muszáj védekezni a kártevők ellen, legfeljebb ezt ökológiai módszerekkel kísérelik meg, hiszen a bio szócska remek üzlet” – teszi hozzá.
A visszaélések és a „zöldre mosás” miatt pedig az emberekben bizalmatlanok a cégek iránt. 2010-ben a H&M, a C&A és a Tchibo keveredett vitás helyzetbe, mert a biónak mondott termékeikben indiai GMO-gyapot szennyeződést mutattak ki – a cégek elmondása alapján nem tudtak arról, hogy az organikusként beszerzett alapanyag szennyezett lehetett.
Hegedűs Zsanett textilszakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy célszerű tisztázni: a bio még nem mindenható. Hozzáteszi azt is: nincs könnyű helyzetben az a vásárló, aki próbál kiigazodni a ruhák címkéin látható jelzéseken. „A biopamut még nem OEKO-TEX® és az OEKO-TEX® még nem GOTS – utóbbi a legkomolyabb tanúsítvány” – mutat rá a hvg.hu-nak. „Az OEKO-TEX minősítés biztosíték arra, hogy az adott ruhadarab nem tartalmaz semmilyen, egészségre káros anyagot. Ehhez viszont nem kell, hogy bio legyen valami. És a bio még nem garantálja azt, hogy például fair trade szempontok alapján készült” – magyarázza.
A pamut ökológiai lábnyoma |
A WWF egy 2007-es jelentése szerint 2 kilogramm gyapot termesztéséhez több mint 8500 liter vízre van szükség. Ráadásul a világ gyomirtószereinek 10, és kártevő elleni szereinek 25 százalékát a gyapotföldeken használják fel - összes gyapot termőterület körülbelül 40 százalékán folyik folyik egyébként textilipari szálcélú termesztés, a többin termesztett gyapot magjából étkezési olajat nyernek. A gyapotnövény ugyanis érzékeny több betegítő organizmusra, kártevőre, gombára és baktériumra, így az optimális termesztéshez elengedhetetlenek a vegyi anyagok. Bár dinamikusan növekszik a szegmens, ha az elmúlt évek tendenciáit nézzük, az organikus pamutpiac növekedése egyre lassul. Összességében 2019-ben is a pamutipar még csak 0,7 százalékát tette ki és 2020-ra is csupán 239 ezer kilogramm organikus pamutot állítottak elő – a 25 millió tonna hagyományos pamuthoz képest. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége 2015 márciusában a lehetséges rákkeltő anyagok közé sorolta a világ egyik legnépszerűbb és az Egyesült Államokban a legtöbbet használt gyomirtóját, a glifozátot. A gond ezzel az, hogy a gyapot esetében az anyag felhasználásának a mértéke 1996 és 2009 között megháromszorozódott. Bár az EU-ban hiába tiltják be, ha a gyapottermesztés nagy része Indiában, Kínában és Törökországban történik. S bár egyidőben rendkívül előtérbe került a genetikailag módosított gyapot, ami a felelős gének által termelt méreganyaggal megmérgezik a kártevőket, ez azonban nem megoldás, mert erre hamar immunissá válnak a rovarok. |
Unikálistól a mainstreamig: a biopamutpiac
Az organikus gyapottermesztés (és pamuttermelés) csak az 1990-es években indult: amerikai és török „úttörők” kezdtek el piacot kialakítani a 100 százalékban organikus, tanúsított pamuttermékeknek. S míg korábban ezeket a termékeket csak nagyon kevés üzletben (legfőképpen egészséges táplálkozásra fókuszáló boltokban) lehetett megvásárolni, ma már szinte minden fast fashion lánc kínál organikus pamutból készült, „fenntartható” vonalat. Ráadásul a kilencvenes években még ezeknél a ruháknál elsősorban az ökológiai előnyökön volt a hangsúly – maga a dizájn, a divatosság vagy a minőség kérdése a háttérben volt.
Majd egyre fejlődött a technológia, egyre jobban tudták színezni a biopamutot – bár alapanyag lett volna, az igény azonban stagnált a 2000-es évekig. Később Európa, azon belül főként Németország rákapcsolt: egyre több kkv is elkezdett organikus pamutruhákat kínálni - az érdekesség azonban az, hogy elsősorban az akkor még gyerekcipőben járó online kereskedők és a katalógusáruházak láttak potenciált a biopamut termékekben.
A 2000-es évektől meredeken ívelt felfelé az organikus pamutpiac: a növekedés kéz a kézben járt azzal, hogy rájöttek a divatcégek, a vásárlók által felháborodást keltő sweatshopok (nyomorúságos körülmények között termelő, a dolgozókat kizsákmányoló üzemek) és a gyerekmunka miatti imázscsorbulást így ki tudják köszörülni. Fizetni azonban nem akartak többet a bioalapanyagért, így elkezdték keverni a hagyományosat a bioval – az így készülő, organikusként árusított ruhadarabok azonban csak 3-5 százalék biopamutot tartalmaztak.
Ráadásul míg a ruhadarabok esetében kötelező a bevarrt címkén az alapanyag összetételét feltüntetni, arra vonatkozóan nincs kötelezettsége a gyártónak (és a forgalmazónak), hogy egy pamut alapanyag esetében – ha hagyományos és organikus pamutot is tartalmaz – erre százalékosan kitérjenek. Az alapanyagra vonatkozó EU rendelet pedig csak pamut kifejezést engedélyez - a biopamutnak nincs is külön megnevezése.
És a cégeknek rendkívül különböző motivációi lehetnek. „Nagy cégek ráírhatják valamire, hogy bio alapanyag, mert marketingeszköz, közben lehet, az anyag fele nem is bio. Egy kis cég ráírhatja a piaci előny miatt akár, de emögött lehet az is, hogy ő ezért több pénzt fizetett, több pénzt kér el, és ezáltal be is fektet a környezetbe” – véli Hegedűs Zsanett. Azt is kiemeli:
a vásárló úgysem ellenőrzi az állítások hitelességét.
„A piacon se kérsz, kérhetsz garanciát arra, hogy valóban termelői-e az alma, és sokszor a késztermékről már a cég se tud mindent ott helyben igazolni” – mutat rá.
A szakértő hozzáteszi, a pamutanyagok jelentős része a mai napig pont azokra a termékekre megy el, amelyeknek a legnagyobb a víz-, vegyi anyag- és az energiaigénye: így a fehér pólók, farmernadrágok és fehér törülközők gyártására. „Nem lenne szabad mindenáron fehéríteni a pamutot, ám az embereknek nem elég az a natúr, sárgás fehér, amilyen az anyag természetes színe, nekik optikai fehér kell. Bio és öko módszerekkel nem lehet minden egyes színárnyalatot elérni a nyers pamut színével” – mutat rá. A nyers pamutkelmét is mindig fehérítőben kell kezelni – így írtelenítés (vagyis a növényi keményítő eltávolítása), és lúgos lefőzés nélkül nem használható natúr ruházatként sem. Ha makulátlan optikai fehér anyagot akarunk, akkor mindenáron kémiai fehérítésre van szükség.
Szerinte azonban nem szabadna mindenáron mumusként tekinteni a vegyi anyagokra és ragaszkodnunk ahhoz, hogy valami vegyszermentesen készüljön: a textilipar és a technológia jelentős fejlődésen ment keresztül. „A legfenntarthatóbb nyilván a növényi festés, ezzel azonban nem érhető el minden szín. És attól függetlenül, hogy igen, vannak káros festékek, attól még sok kémiai eljárás se nem szennyező, se nem káros” – emeli ki Hegedűs Zsanett.
Drágább a biopamut?
A C&A stratégiájának 12 éve a része, hogy biopamutot használjanak, a több mint 1400 üzlettel is rendelkező német cég a biopamut alapanyagok legnagyobb felhasználója. Ők csak tanúsított kelmét használnak: a baba alsó- és alvóruhák, illetve férfi alsóneműk 100 százalékban ebből készülnek. Náluk, amin biopamut szerepel a címkén, azok a termékek színtiszta biopamutból készülnek és OCS (Organic Content Standard, biotartalom-szabvány) vagy a GOTS (Global Organic Textile Standard, globális biotextília-szabvány) tanúsítványával rendelkezik.
Mihalik Andrea, a C&A marketingkommunikációs vezetője szerint különösen a gyerekruhák esetében választják a szülők az organikus, minősített alapanyagból készült termékeket. Tapasztalataik szerint bár az emberek ugyanúgy szívesen vesznek sok ruhát, a fenntarthatóság egyre nagyobb hangsúlyt kap a vásárlók döntései során. A termékeik 50 százaléka fenntarthatóbb anyagokból készül, árkülönbség pedig nincs.
Ehhez képest számos cég 20-40, de akár 100 százalékkal drágábban kínálja a biopamut ruhákat. Ennek azonban már nincs meg az alapja. „A hagyományos pamut ára nagyjából 8 évvel ezelőtt annyira elszállt, hogy már kevésbé beszélhetünk ma arról, hogy az organikus igenis drágább. Másfelől sok olyan megoldás van, így a szarvasmarha-trágyázás vagy az esővízzel öntözés, ami nem pluszköltség, és nem drágítja magát a folyamatot az előállító számára” – mutat rá a Hegedűs Zsanett. „Másfelől a sima, olcsóbb pamuton akar kaszálni akar több cég” – teszi hozzá, miért is nincs már akkora különbség a bio és a hagyományos termékek ára között.
Ő is megerősíti azt az irányt, amit sokan tapasztalnak, hogy az emberek egyre szívesebben vásárolnak akár kisebb cégektől, drágább, de kevesebb terméket: „azért kell az organikus pamut, mert kizsigereltük a környezetet. A gazdasági túltermelést kellene konszolidálni. Nem kellene tonnányi terméket gyártani.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
