Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az előző hónaphoz képest - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - 5,7 százalékkal visszaesett az ipari termelés, ami elsősorban az egyik nagy járműgyártó cég egész hónapos leállása okozta. Emellett a vegyiparban is voltak alkalmi leállások és az élelmiszeriparban is csökkent a termelés.
Augusztusban az ipari termelés 0,5 százalékkal, a munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző hónaphoz képest - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - 5,7 százalékkal visszaesett a termelés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden előzetes adatok alapján.
Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a havi visszaesést elsősorban az egyik nagy járműgyártó cég egész hónapos leállása okozta. Emellett a vegyiparban is voltak alkalmi leállások és az élelmiszeriparban is csökkent a termelés. Az interneten elérhető hírek szerint a győri Audi-üzem motorgyárában július 30-án háromhetes, míg a járműgyárban augusztus 8-án négyhetes nyári leállás kezdődött, amikor a munkatársak kivették évi rendes szabadságukat. Az előző három hónapban rendre 10,1, 11,3 illetve 12,3 százalékos éves növekedést jelzett az ipari statisztika.
A KSH illetékese hozzátette, hogy az autóipari termékek iránt továbbra is jó a kereslet. Az orosz embargó viszont kedvezőtlenül hat az élelmiszeripar termelésére - jegyezte meg. Elmondta, hogy augusztusban az export növekedési üteme lelassult, és - részben a járműipari termelés csökkenése miatt - a belföldi értékesítésben visszaesés volt tapasztalható, ellentétben a korábbi hónapokkal.
Az éves bázist tekintve, tavaly augusztusban 1,7 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest. 2013 szeptemberétől viszont folyamatos bővülést mutatnak az éves összevetésű indexek.
Havi összehasonlításban az augusztusi 5,7 százalékosnál nagyobb visszaesésre utoljára 2010 decemberében volt példa, akkor 9,1 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest. A termelés az év első nyolc hónapjában 8,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában, miután négy hónapban is kétszámjegyű, tíz százalék feletti éves növekedést mért a KSH.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?