Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Körülbelül három hete kampányolnak intenzíven a magánnyugdíjpénztárak a tagoknál, de máris 60 százalék fölött van a tagdíjfizetők aránya, így van esélyük arra, hogy megússzák a kényszerű végelszámolást – írta a Világgazdaság.
A lap pénteki számában megjelent írás szerint a magánnyugdíjpénztáraknál a lap érdeklődésére elmondták: az elmúlt két-három hétben sikeresen mozgósították tagjaikat, napokon belül meglehet a 70 százalékos tagdíjfizetési arány. A Horizontnál a tagság 67 százaléka már befizette a teljes egyéves tagdíjat, a Budapest Magánnyugdíjpénztárnál is 60 százalék fölött van az arány, a Szövetségnél a hét elején összesítették az adatokat, akkor 55 százalék körül álltak.
A négy hazai magánnyugdíjpénztár közül az MKB nem közölt a lappal friss adatokat, ez volt az egyetlen pénztár, amelynél korábban is volt kötelező tagdíj, ezt 2013-ban és 2014-ben a tagok több mint 30 százaléka fizette be. A lap emlékeztet arra: a törvény kimondja, hogy ha a magánnyugdíjpénztárak tagjainak legalább héttizede nem fizet rendszeresen tagdíjat, el kell rendelni az intézmény végelszámolását. Először októberben vizsgálja majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeket az adatokat, az első hónap, amikorra meg kell lennie a 70 százaléknak, április lesz.
A megmaradt mintegy 60 ezer pénztártag számláján tavaly szeptember végén több mint 205 milliárd forint volt. Ha egy pénztárt bezárnak, a tagok vagy átmennek egy másik intézménybe, vagy az államhoz kerül a vagyonuk nagy része, csak a tagdíjkiegészítést és a reálhozamot tarthatják meg.
A kasszák azt javasolják a tagoknak: ha nem kívánják fizetni a tagdíjakat, lépjenek inkább vissza az egypilléres rendszerbe, passzivitásukkal ne veszélyeztessék a többiek megtakarítását. Eddig azonban csak kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, pénztáranként 10-15 visszalépőről tudnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Nyílt konfrontáció helyett dicséret és tömjénezés, meg egy nagy adag türelem – így próbálják meg az európaiak jobb belátásra bírni Donald Trump amerikai elnököt az európai vezető politikusok. Dolgukat nehezíti, hogy az oroszok már korábban rájöttek arra, miként kell bánni a Fehér Ház nárcisztikus urával. De azért a pénz is beszél.
A magyar és az ukrán külügyminiszter a közösségi médiában üzenget.